Versek

Így "udvarolnék" én a GG.-n!

Ó, bakfisok, lányok és korosabb hölgyek,
könnyed soványkák, vagy dús hegyek és völgyek
legyenek... Miket egy röpke pásztorórán,
hegyek ormán vagy legénylakások rejtekén
fejtek én ki vágytól izzva a ruhából,
lányból asszonnyá téve, asszonyt szeretővé,
lehetővé mond mikor tennéd ezt nekem?
Helyem az Urtól igen helyesen teremtetve
hol lenne, ha nem vággyal telt öletek fölött,
között a két csodának: a két ölelő combnak
jobbnak lenni jónál, mert ha űz a vágyam,
ágyam is majd lángot vet, hova vággyam,
ha nem a titkok titkát rejtő combotok közé?

Nem vonzott soha szőrös férfi segg,
hazudik az, aki állított rólam ilyet,
mert tetőtöl farkig férfiből vagyok,
s ha kételkednél, nos... elég ha hagyod,
hogy mindennnél ékesebben bizonyítsam,
hiszed vagy nem, de bizony itt van
kézközelbe (sajna, most csak nékem)
de remélem szép szóval azt is elérem,
hogy bizonyságggal Ő (a beste) szolgáljon,
s nem hagyod, hogy szegény hiába álljon...

Bakfisok, leányok, asszonyok!
Én, a rém rímes szómíves, itt vagyok,
és semmi kétséget az iránt nem hagyok:
nem csak mézes szónak vagyok a mestere,
Mond! Szavamon fognod nem kellenne?

Vitáznak itten egyesek több fórumban is
arról, milyen nővel igen, és milyennel soha!

Olyan ez, mintha vitát nyitnék azon,
szájban vagy punciban élvezi jobban a f.szom,
kézzel verve, vagy mell között, esetleg anális,
gruppiban, parkban, netán a liftben?... Banális,
mi több elhanyagolható, mert mi a lényeg?
Annyi csak, hogy minden nap "célba érjek"!
Dögös szőkék, élveteg barnák, tüzes feketék?
Mindegy, mert (nekem) egyik sem elég,
lehet bár kismellű, kövér vagy sovány,
öleljen örömmel, s nyeljen el mint az ingovány.
Tanácsként mondom csak: ne nézegesd,
adni s persze kapni egyformán élvezet,
olts le villanyt, fordítsd magadnak háttal,
ha nincsen más, takard le a nagykabáttal,
de ne mond egyre se: nem! Én őt?! Soha!
Mert az élet rövid, a sors olykor mostoha,
maradhatsz hoppon és megtennéd örömmel,
ha nincsen más kéznél, egy moslékos vödörrel....

Vigasz gyanánt (amikor nincs vigasz...)

Ha felriadsz és zihálva fekszel az ágyon,
és a Hold (holt)tükörben csak magadat látod,
s nem azt: ott fent az a kaján kujon néked ragyog,
mert Ő, akit annyira szerettem, végleg elhagyott.
Magányból szőtt takaród, párnád fájdalommal tömve,
nézz bele akkor bátran abba a görbe tükörbe!
Lásd meg, amit meg kell látnod végre:
annyi volt, nem több, és ne kérdezd: megérte?

Ne! Mert mindig kettő kell az elhagyáshoz,
kellesz te is, hogy kívüled vágyjon máshoz!
És testét, amit szerettél és csókoltad ezerszer
amiről azt hitted (és mondtad!): Égi Kegyszer,
több is tán mindeneknél, egyenest Isteni Ajándék...
Akartad te, de a szándék... de a szándék!
nem volt elég erős, bár megszületett benned,
hiába akartad, nem tudtad mit kell tenned,
bár nyílt a szád és százszor mondtad volna, - Te...
- de kétkedtél: vajon ő is igazán így akarja-e?

Hogy - esetleg - lump voltál, netán tán csaltad őt,
vagy nem láttál benne mást mint egy csalfa nőt?
Mindegy most már mi volt a végzetes hiba,
nem együtt mentek már a gyémánt lagziba!
Annak örülj, - ha tanácsot elfogadsz - tőlem,
abban higgy: szeretett téged igazán, és Ő nem
ellened élt melletted, csak érted és általad,
s ha ebben kétkedsz, állítom: nagyon buta vagy!
Mert, mint gyereket a mosdóvízzel, kiöntesz mindent,
mert mondják még azt neked: édes, drága kincsem!
Mert csak a remény egyedül az ami űzhet és arra sarkall,
hogy vár rád és megtalál majd, Téged is egy Angyal,
Leszel Te még vidám, a szokott vicces fiú,
hidd el, nem néked készül még a gyászkoszorú!

S mondom mindenkinek, aki csalódott már valaha,
állítson bármit is, - ki volt a hibás- nincsen igaza!
Te pont annyira vagy hibás, hogy a dolgok idáig fajultak,
( s minden szép reménynek ily' csúnyán bealkonyultak),
ne kövezd meg, ne gyalázd sehogy, ne ítélkezz felette,
hiszen nem volt semmi fontosabb mint az Ő szerelme!
Vége lett, elmúlt, egy fejezet végleg be lett zárva!
De! lehetsz még szerelmes, vagy mindörökre
"árva"

" Nem várt már az ágy
A szív s a vágy
Kihűlt, elmúlt a láng már
Nem gyúlt torz volt a világ
Becsapott, a te hibád
Egy rossz,rossz álom
Mostmár,már bánom
Mostmár báánom!

Hazugság volt az életed
Elcsaltad az elmúlt éveket
Fáj, éget minden pillanat
Lehet ettôl jól érzed magad
Gyűlölet mardos semmi más
Számodra ez végállomás
Nem kérdés menj vagy maradj, hagyj
Nem foglak vissza
Szabad vagy

Úgy vártál rám, mint hajdanán
Egy gonosz kígyó tette
Azt fenn a fán
Hát be is jött a csel
Ez a méreg hat
Jól tudtad mit teszel
S ki az áldozat..."

"Türelmetlenek a téli esték várakozásai.
Merengek hát félszegen.
Kővé váltak a pillanatok, s itt maradtam
Nélküled - Mámortól részegen.

Vágyakozva, aprócska rügyet fakaszt
Az élet csupasz ága,
S izgatottan várja a mesés pillanatot
Mikor borulhat pompás virágba.

A természet zord tele után eljön majd
A víg, pacsirtás tavasz,
S lesz nyár, ősz, majd újra tél;
De Te bennem örökre nyár maradsz."

"Láthatatlanul ballagok a sötétben,
Egyedüli társam most a magány.
Lámpások fényénél tompán csillan
A remény: Te is gondolsz ma rám.

Agyamban édes hangok lüktetnek
Egyetlenegy ismétlődő dallamot:
Élni jó most, jobb, mint bármikor
Mert ezentúl örökre Veled maradok!

A vágyak és remények járatlan útjára
Lépve, szikrát szór egy fénysugár,
S ezzel adja hírül a szénfekete éjnek:
Egy szívdobbanásként élünk ezután."

Van nekem egy csíkos gatyám,
abban hordom a ceruzám,
minden este írok vele,
sose kopik le a hegye!!!!! wink

"Arcomat cirógató fuvallat
Hajamat borzoló szél
Melengető napsugár
Mind te voltál.

Utamat taposó lábnyom
Lelkemet nyugatató simítás
Forró kalandos nyár
Mind te voltál.

Egemet beragyogó csillag
Zenémet kísérő dal
Életem őrző erős vár
Mind te voltál.

A lábnyomokat látom,
Zenédet hallom még
S ha majd cigarettám füstjét szelíd fuvallat sodorja
Gondolni fogok rád.
Hisz mindenem te voltál."

"Egy álom vagyok, ne ébredj kérlek
Még belőlem, hadd éljem meg Veled
Újra az Érzést, s ha remélhetek
Nem bánt, hogy a hajnal majd elfeled...
De ha csak álom vagyok, éj-szülött,
A valóság csak képzelt vágy nekem?
És sodródva az emlékek között
Az idő gonosz játékot űz velem?
Vagy tényleg egy álom vagyok talán
Benned, egy árny, lélek és test nélkül,
Kinek csak az éjjel teremt csupán
Örömöt,de Téged látva megbékül Sorsával.
Ha megint álmodsz rólam,
Lelkem megnyugszik, és minden jól van..."

"Súlyos léptekkel félőn követem
A jeges éjszaka didergős árnyait,
Talán megmutatják nekem, hogy
Rejtsem el magamban szívem vágyait.

Ballagok egymagam, céltalan, lomhán.
Lámpások fénye már csak tompán
Szűrődik át a fák csupasz koronáján.
Az idő konok:
Megállt álmaim óramutatóján.

Örökkévalósággá varázsol nevetve
Minden percet a Lét Nélküled:

Ez őrület... "

"Hiányod, hullámot kelt
bár fejemben minden rendben.
Az Érzés mitől félsz,
már itt vibrál a csendben.

S ha gondolatod kegyetlen vadásza
csapdát állít e vadnak
a Remény hűs erdeje,
még zöld rejteket adhat.

Ne öld meg!
Hisz oly törékeny, s gyenge
rejtsd inkább karodba,
kristályszín lelkedbe.

Ha mások vadásznak Rá,
verd fel az erdő csendjét,
vagy csak engedd,
hogy csendben lepihenjen melléd."

Ezek egyszerűen gyönyörűek!!

"Egy szép emlékkép már csak a múlt,
s bár megszürkült rég,
és visz az út.
Én mégsem hiszem el,
hogy többé sosem ölel a féltő két keze.

Mondd miért lett így,
csak, hogy kicsit végre én is értsem,
miért nem hívsz,
és állsz elém,
hogy szemtől-szembe mond:

Ami volt, szerelem sose volt,
csakis addig, és arról szólt.
Az az éj, nekem így, neked úgy.
De elmúlt...
Kár, pedig hittem a csókot, a szót,
s Tőled vártam vagy 100 év jót.
Ami volt, szerelem sose volt.
Már látom, csak még fáj....még mindig fáj.
Pedig szerettelek....én szerettelek!
Gyere állj elém, hogy szemtől-szembe mond."

"Egy kis virág lehullva mit jelenthet,
Letépték, de nem kellett senkinek,
Egy kis virág vajon mit remélhet,
Vízbe téve még így is szép lehet.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem.

Nem akarok mindent,mindent újra kezdeni,
Nem akarok hozzád visszajönni már,
Emléked símogat, mint sziklát a tenger,
Tudom,hogy nem hazudhattál a legszebb éjszakán.

Vigyáztam rád ameddig csak hagytad,
Jó voltál,de más is jó lehet,
Elhittem,ha itt vagy csak az enyém vagy,
Talán kár,hogy elveszítelek.

Túl fontos voltál nekem,
Túl fontos voltál nekem."

"Te fenn ülsz egy felhőn,
Olyan tiszta az ég,
Átölel egy szellő,
Bárcsak én lehetnék,
Nem láttalak régen mégis így képzellek el.

Már nem vagyok földön, ott fenn szebb élet vár,
ÉS senki sem bánthat csak a magány fáj,
De bármerre járok, te mindig ott leszel,
Nem lennék nélküled, és még valami bánt,
De te még is elhagytál...

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem,
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen,
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem,
Csak mindig úgy vigyázz rám!

Már csak álmomban látlak, mintha szólnál hozzám
De a hangod oly távol meg sem érinthet már
Te nem bíztál bennem, és én nem vigyáztam rád,
Itt már nincs otthonom, olyan csendes a ház,
Még csak el sem búcsúztál!

Vigyázz rám, mert nem vagy többé itt velem
Vigyázz rám, ha túl hosszú a végtelen
Vigyázz rám, mert jobb így neked nélkülem
Csak mindig úgy vigyázz rám"

"Hazudtunk egymásnak
Egy hamisan képzelt jövôt
Mint ahogy árnyékot a gyertya lángja
Rajzol a szemünk elôtt.

Elhittük hogy együtt jó lesz
A szerelem ad majd erôt, de a láng kihunyt
S egy másik érzés újból elôre tört.

Elegem volt ennyi elég
Össze gyűlt rá a bizonyíték.
Miért kell hogy tovább szenvedj még...

Nemhogy egy nap , ezer év sem volna elég
Hogy megértsd azt amit szeretnék
Ez már a vég, tovább kell lépj...

Ártatlan a tekintet, ami kísért minden elôtt
Tudom nagy a csalódás
Ez minden reményt kiölt

Hidd el, hogy nélkülem jobb lesz
A kudarc ad majd erôt
Jobbat érdemelsz
S ha jól figyelsz
Egyszer feltűnik szemed elôtt."

"Magam sem értem, miért lenne szégyen?
Egy percet nem bírok ki nélküled!
Bolonddá tettél! Világgá kergettél!
Ha szeretsz, mondd miért teszed?
Úgy bánom, hogyha egyetlen szóval is
megbántalak!
Most látom a filmünk valahol elszakadt!

Megküzdök érted, angyal!
Könnyekkel és haraggal!
Bármit megteszek, hogy így legyen!
Megküzdök érted angyal!
Mással és önmagammal!
Csak kérlek adj időt nekem!

Te voltál minden féltve őrzött kincsem!
Ha nem szeretsz már semmim nem marad!
Próbáljunk újra rátalálni az útra!
Tévednünk megint nem szabad!
Ha egyedül vagyok, belehalok.
Annyit vártam, míg észrevettél?
Annyit küzdöttem, szeress!
Ha itt vagy, az idő megáll
Boldogság szívünkbe száll
Tartson így örökkön-örökké! "

Azt hazudtam, a szívemnek meghaltál
ne tudja meg soha többé hogy becsaptál
gyötör engem, ez az élet nem táplál
szegény szívem nyugodalmat nem talál.

Valaki szeméből könny csorog
az a valaki én vagyok
szememből könny csorog, ó könny csorog
boldog nemvagyok, pedig élni jól tudok
szeretni jól tudok, ó jól tudok.

Az életben egyszer voltam csak boldog
a szememben akkor is könny ragyogott
örömömben sírtam azért, hogy szeretsz
bánatomban, hogy az enyém neml ehetsz.

Megvert engem a jó Isten, de nem fáj
mert a szívem téged szeret terád vár
gyötör engem ez az élet, nem táplál
szegény szívem, nyugodalmat nem talál."