"Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,

de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,

ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy amikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod

mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,

mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarabb megalvad
és mikor csók közben magad vagy
szerelmed véget akkor ér."

(Baranyi Ferenc: Egy perccel hamarabb)

Miért is nem...

Miért is nem haltam meg abban
az elkínzott, átkozott pillanatban,
mikor az első légáram tüdőmbe ért,
mikor szívem egész lényembe pumpált vért,
mikor az első fénysugár szemembe hatolt,
mikor hangszálam az első kiáltásra hangolt,
mikor az első mosolyra indult ajkam,
mikor az első szót motyogtam halkan,
mikor az első lépést megtettem,
mikor az első igaz könnyet ejtettem.
Miért is nem halok meg itt és most,
nem élne szív, test, egyetlen rost,
Megszűnne a mélységes fájdalom,
meghalnék...nem fájlalom!
Nem bántanék soha senkit többé,
nem válna a nevetés többé könnyé,
nem hiányoznék senkinek,
része lennék a semminek,
elfelejteném, hogy valaha is kértem,
sírtam, bántottam, éltem.

Épp olyan voltam én is, mint a többi lány,
mint a tarka réten egy aprócska virág.
Mint egy kicsiny madár a hatalmas égen,
mint egyetlen csepp az élet tengerében.

Most én vagyok a nap egyetlen sugara,
én vagyok az égbolt egyetlen madara.
Köszönöm Drágám, hogy egyetlenné tettél,
és hogy a mindenem, az életem lettél.
(Mátyás Krisztina: Más lettem)

Ha most nem

Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.

Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.

De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek

(Beke Zsuzsa)

Csak egy szó

Mennyire hiányzol! nem mondhatom el Neked,
még arra is vigyázok, hogy írjam meg a leveled,
nehéz úgy tenni, játszani, mintha nem szeretnélek,
eltagadni, hogy belül a szívemben, mennyire félek.

Hiányoznak a ki nem mondott, szerelmes szavak,
mikor melletted ültem, átöleltél és én hallgattalak,
csókjaiddal beborítottál, elvarázsoltad a számat,
akkor még nem tudtam, mi a gyötrelem, mi a bánat.

Hiányzol nagyon, átölelem a párnám és hagyom,
hogy szememből könnytenger áradjon szabadon,
gondolataim nálad járnak, én csak Téged várlak,
Édesem! "nem vagy itt, de én mégis látlak"!

Mennyire szeretlek, nem mondhatom el Neked,
csak a versek maradnak, vezetik a kezemet,
nehezen jönnek elő a szavak, én tétován állok,
egy apró jelre, egy szóra, arra az egy szóra várok.

Hiányzik, hogy nem várhatlak, nem írhatom a mesét,
hogy már nem gyűjtöd, nem küldöd nekem a zenét,
oly távolinak tűnik minden, s én csak várom a leveled,
hogy nem múlt el, még tart, és lesz számunkra, Szerelem.

SZABÓ GYŐZŐ GYULA: BÚCSÚ

Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.

Pár órája...


Az illatod még érzem,
Érzem magamon,
Ha lecsukom a szemem még látom,
Még látom azt a tekintetet,
Ami elrabolta a szívemet.
Tegnap még boldog voltam,
Ma már csöndben állom,
Hogy kiürült testem
Mardossa kínzó fájdalom.
Aztán egy kicsit pityergek,
Könnyeim, mint óriási cseppek,
Mossák arcomról sok ezer csókod,
Amiket pár órája adott,
Az akit elfelejteni nem tudok.

Gyötrő vágy

Én nem tudom, én nem értem,
De egyre vártam és reméltem,
Hogy vágyam tárgya,
Ki szép és nemes
És mindenben tökéletes,
Meghallja majd, ha hívom,
Elűzi bánatom, kínom,
Összetöri a magányt,
Megoldja az örök talányt,
Mi férfi és nő között hevül,
Mikor a test a testnek feszül,
Mikor a kérdésre kérdés a válasz,
Mikor remeg a szív és a torok száraz,
Mikor elhagy és szívből nevet,
Mikor nem fogja már a kezet,
Mikor eltévedsz önmagadban,
Mikor szíved már lakatlan,
Mikor hiszed, már túl vagy mindenen,
Akkor. Akkor jön el a gyötrelem.

Végül

Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire,hogy eltűri azt is már,hogy ne szeressék!
Úgy menekül,kapaszkodik!Csak az kell,hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!-s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelidül a magánytól, s annyi kell végül már,hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!Ó,nem,inkább eltűri,hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget,csapásokat,ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,azt,ami van,és azt,ami lesz még?!
Jaj,nem! Végül nem bán már az ember semmit,semmit,-azt se,hogy
szeressék.
Ó,végül már azért sír csak,hogy valakit szeressen még,szeressen még.
Legyen aki megengedje:-rágondolva tölthessen el egy-egy estét.

Kellesz nekem

Amikor először éreztem ajkadat ajkamon,
Amikor először éreztem kezedet vállamon,
Amikor először néztél a szemembe,
Akkor először éreztem, mennyire jó veled.
Rabod lettem, s az maradok örökké.
Ha játék is csupán, mit most teszel,
Én inkább tűrök, nem érdekel.
Ha semmit nem jelentek neked,
Én akkor is veled leszek.
Veled leszek, mert tudom, hogy akarod.
Ne tagadd le, mégha nem is vállalod.
Ha más nem is tudja, én akkor is érzem.
Nem mered kérni, de én értem.
Rövid az időnk. Ne hibázd el!
Ha neked is jó, mért futnál el?
Nem kell, hogy tudják.
Nem kell, hogy szeress.
Csak annyit kérek, légy sokszor velem.
Amikor kell egy ölelés,
Amikor ég bennem a vágy,
Légy velem, s boldog leszek, még ha
Nem is igazán . . . .
Ha valaki hív, ha valaki vár,
Ne rohanj el! Ne hagyj el!
Tudom, hogy ez múló pillanat,
De az emlék örökre megmarad.
Ha majd életem alkonyán lehunyom a
szemem,
Te akkor is ott leszel,
Velem.

Könnyes arcomat az
öreg tenyerébe temetem
és már a halál sem fáj,
kicsorgott a szememen
a félelem.

Heine: Bánat

Tudod-e, hogy mi a bánat? Várni valakit, ki nem jön többé!
Eljönni onnan, hol oly boldog voltál, s otthagyni szívedet örökre.
Szeretni valakit ki nem szeret Téged, könnyeket tagadni, mik szívedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel és mindig remélni.
Megalázva írni egy könnyező levelet, szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hullnak, rózsákat őrizni, mik elhervadnak.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni, mással látni meg őt, s utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással, hazamenni sírni könnyes zokogással,
otthon átkönynezni hosszú éjszakákat.
És imádkozni, hogy Ő sohase tudja meg mi is az a bánat!
Elmentél tőlem, Kedves, s én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom, de mögé már senki sem néz,
játszani közömbös embert, csak most látom milyen nehéz.
Ha azt kérdezné tőlem valaki, mondjam meg mit jelentesz nekem,
egy pillanatra zavarba jönnék, és nem tudnék szólni hirtelen,
csak nagysokára mondanám halkan: Semmiség, egy elmúlt szerelem.
S nem venné észre senki rajtam, hogy könnyes lett a két szemem.
Egy halk sóhaj, az lenne mindenem, s én mennék tovább.
a szív gyakran ámítja önmagát, de még látom a két szemed,
messze, túl a könnyeken tudom, hogy Te vagy a mindenem!
Ha azt kérdezné tőlemvalaki, mondjam meg mit jelentesz nekem.
tán büszkeségből azt felelném: Semmi mást, csak az egész életem!
Elmegyünk egymás mellett, két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is, de hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarkig, s aztán ahogy lefordulok,
fáradtan a szememhez nyúlok, s egy könnycseppet szétmorzsolok.
A válás mindig nehéz, de tévedsz, rosszul ítélsz.
Nem bántam meg, bárhogy is volt! Nem bántam!
Szívemben mindig lesz hely emlékednek, elfelejtjük egyszer,
hogy rossz vége lett, és csak az maradsz, aki engem boldoggá tettél.
Nem bántam meg azt, ami szép, nem sikerült megmérgezned.
Mondd, hogy én hibáztam el, ha úgy akarod,
de nem fogok sírni, ne legyen könnyű diadalod.
Most búcsúzz! -Ez az egész!
Most menj! -Vissza se nézz!
Csak vedd karodba azt, ki tőlem elrabolt,
s ne hidd, hogy nekem szomorú lecke volt!

Csalódás...

Egy szép napon elmentél, itt hagytál ,
nem maradt tőled más,csak amit nekem adtál.
Egy fénykép és egy csokor virág,
melyet akkor küldtél,mikor itt hagytál.

Végtelen üresnek érzem életem,
mert tudom,hogy nem vagy mellettem.
Azóta minden nappalom és éjszakám maga a magány.
Sírok éjjel,sírok nappal,s már nem bírok a fájdalommal.
Nem vagy itt és hiányzol,mert azóta mással játszol!

Net-könnyü kapcsolat
Illés Zsóka

Ez csak esetleg. . . és talán . . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz,
mi rádhajol és elragad,
hogy belevacog a fogad,
s felejtesz kort és távolságot,
hogy megölelnéd a világot,
és benne engem.
Nem, nem!
S ezt jól tudjuk mind a ketten.
Ez csak esetleg. . . és talán. . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz.
Akkor is élsz tovább
és araszolsz a magad utján,
ha nem irsz s nem vársz választ,
hogy ma sem volt baj és holnap sem lesz,
hogy üres maradt agyad és ágyad.

Szabó Lőrinc: ÚGY LÁTSZIK


Úgy látszik,fekete volt,
amire azt mondtam:fehér;
úgy látszik,rossz pap voltam én,
ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
úgy látszik,odavitt rossz szemem,
ahova lábam nem akart;
úgy látszik,az én nyilam ez a nyíl
s az én kardom szívemben ez a kard.

Úgy látszik,sorsom játszik,játszik,
s az én igazam sose látszik.
Soká botorkáltam,vakon,
és senki sem nyújtott kezet;
sirattam a szegényt,és elhagyott,
s a gazdag kinevetett;
iszonyú látni,hallani,
mit akartam és mi lett;
nem merek többé szólni,árvaság
lettem és rémület.

Semmi sincs úgy.ahogy ma látszik,
életemmel valaki játszik.
Úgy látszik,barátom,a legjobb,
még az se szeretett,
úgy látszik,ő se látta meg
igazi szívemet;
úgy látszik,vezekelni kell
egy varázsló gonoszért;
úgy látszik,rossz csoda büntet,
de miért? de miért? miért?
Úgy látszik,minden játszik,játszik,
s aki angyal,ördögnek látszik.

Puszikák drága,köszönöm szépen,remélem ezek már töhötömnek is tetszenek majd:) most megyek fodrászhoz aztán lehet teszek fel a hülye fejemről uj képet:) csók

Juhász Gyula: Szerelem?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Jobbágy Károly: Tanítás

Aki szeret,
annak varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen meglehet,
hogy felvarrja más.

Aki szeret,
annak hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen meglehet,
hogy meghallgatja más.

Aki szeret,
azzal sose légy morc, goromba,
mert könnyen meglehet,
hogy rámosolyog más.

Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el!
nem ő a hibás.

Mondd, mit szolnál hozzá,ha átkarolnám vállad
S lassu, csábos csókkal zárnám le a szádat.
Tüzöled odadván, összeforott testünk
Elpihegné halkan, nagyon jól szerettünk.

S majd forró fürdő vágykeltő vizében
Ujra tervezgetnénk, uj tettekre készen.
Lusta öleléssel magamhoz vonnálak.
És ujra, és ujra; mig birom, birnálak.

Nem születtem varázslónak,
csodát tenni nem tudok,
S azt hiszem, már észrevetted,
a jótündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted,
hogy elűzzem a bánatod,
A lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Hát mit tehetnék érted,
hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem!

Nincsen varázspálcám,
mellyel bármit eltüntethetek,
És annyi minden van jelen,
mit megszüntetni nem lehet.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

Hát mit tehetnék érted...

Nincsen hétmérföldes csizmám,
nincsen varázsköpenyem,
S hogy holnap is még veled leszek,
sajnos nem ígérhetem.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.

Hát mit tehetnék érted...