Szabó Lőrinc: Hajnali rigók
Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért új fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vígadozásban a kerti rigók.
Hajnal négykor e szárnyas égi
korhelyek dala vert ma fel.
Micsoda hangok csetepatéi!
Füttyök, sípok, ezer, meg ezer!
Bosszantott ez a csibészlárma,
de a szívem nemsokára,
együtt dalolt, egy nótára
vert veletek, buta sárgarigók.
S mintha én volnék a hajnal,
mintha én volnék a kert,
úgy megteltem e friss zsivajjal,
úgy telezengett az irigyelt
állati jókedv bölcsessége,
hogy valami könnyű égbe,
földöntúli békességbe
vittek, emeltek a földi rigók.
Hajnali négytől harsogott a
korhelynóta az ablak alatt;
úgy zengett az a dal, hogy azóta
nélküle is csupa fütty a nap;
csupa fütty, pedig elhallgattak
s reggelre emlék maradt csak,
hogy milyen éktelenül mulattak
a hajnali kertben a sárgarigók.
/1931/
Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért,
(bár az ablak alatt a fáknak
zöld korcsmáiba még alig ért,
még nem is ért új fénye a napnak)
s mint a bolondok, úgy kacagtak,
kurjongattak az ablak alatt vad
vígadozásban a kerti rigók.
Hajnal négykor e szárnyas égi
korhelyek dala vert ma fel.
Micsoda hangok csetepatéi!
Füttyök, sípok, ezer, meg ezer!
Bosszantott ez a csibészlárma,
de a szívem nemsokára,
együtt dalolt, egy nótára
vert veletek, buta sárgarigók.
S mintha én volnék a hajnal,
mintha én volnék a kert,
úgy megteltem e friss zsivajjal,
úgy telezengett az irigyelt
állati jókedv bölcsessége,
hogy valami könnyű égbe,
földöntúli békességbe
vittek, emeltek a földi rigók.
Hajnali négytől harsogott a
korhelynóta az ablak alatt;
úgy zengett az a dal, hogy azóta
nélküle is csupa fütty a nap;
csupa fütty, pedig elhallgattak
s reggelre emlék maradt csak,
hogy milyen éktelenül mulattak
a hajnali kertben a sárgarigók.
/1931/
Ady Endre:
Egyre hosszabb napok
Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.
Már hegyes karó minden óra,
Sötét vas-mázsák hullva, rengve
Verik a fájást a szivembe.
Tudom a kínnak múló sorsát
S olyan rövid volt egy nap eddig:
Víg elugrás bánattól kedvig.
Örülni is másként örültem,
Nemesebben, halkabban, jobban,
Holnapi könny a mosolyomban.
Szép, bölcs cserével cserélgettem
Kedvem torát és kedvem nászát,
E furcsa élet villanását.
Ma is tudom: huszonnégy óra
S rossz nap után már nem jön rosszabb,
Óh, de ez a nap egyre hosszabb.
Egyre hosszabb napok
Csak egy napig fáj minden fájás,
Huszonnégy óra s nem jön rosszabb,
De ez az egy nap egyre hosszabb.
Már hegyes karó minden óra,
Sötét vas-mázsák hullva, rengve
Verik a fájást a szivembe.
Tudom a kínnak múló sorsát
S olyan rövid volt egy nap eddig:
Víg elugrás bánattól kedvig.
Örülni is másként örültem,
Nemesebben, halkabban, jobban,
Holnapi könny a mosolyomban.
Szép, bölcs cserével cserélgettem
Kedvem torát és kedvem nászát,
E furcsa élet villanását.
Ma is tudom: huszonnégy óra
S rossz nap után már nem jön rosszabb,
Óh, de ez a nap egyre hosszabb.
Szeretlek
Szeretlek, szeretlek,szeretlek
egész nap kutatlak,kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak,kereslek,
szeretlek,szeretlek,szeretlek.
Szabó Lőrinc
------------------------------------------
lencsibaby #1568 | ma 11:38
Szerelem
Én nem tudom , mi ez,de jó nagyon,
Fájása édes,hadd fájjon ,hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem ,bocsásd ezt meg nekem.
Juhász Gyula
idézet
Szeretlek, szeretlek,szeretlek
egész nap kutatlak,kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak,kereslek,
szeretlek,szeretlek,szeretlek.
Szabó Lőrinc
------------------------------------------
lencsibaby #1568 | ma 11:38
Szerelem
Én nem tudom , mi ez,de jó nagyon,
Fájása édes,hadd fájjon ,hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem ,bocsásd ezt meg nekem.
Juhász Gyula
idézet
Nagy Zoltán: Zenét...
Zenét ha hallgatsz, gondoltál-e rá,
Hogy hallgat-é az téged s mit te zengesz itt?
A tájat nézted: nézett-é a táj?
S illat ha szédít, mért hogy sose fáj,
Hogy könnyű lelke nem tud rólad semmit?
S ha zeng a vágy lelkedben s csendje éjén
Repül a hang, mint eldobott zsarátnok,
Ó mért lesed, hogy más hang felel-é?
Ki istenét lelkében fellelé,
Puszták csendjén is boldog a zarándok.
Ha surranó fény leng lazult haján
S ajkán a szó mint illat suhan át,
Még mit akarsz? Hallgasd mit szíved áhít,
Tekintetének könnyű fuvoláit
S arcán a színek gyenge futamát.
Ne dobd a rózsát el, mert nem beszél!
Nyugodj meg, Lélek: szem-nem-látta táj,
Különös illat, mit be nem lehelnek,
Zengő kiáltás, melyre nem felelnek,
Magányos jaj, mit visszafojt a száj...
/1923/
Zenét ha hallgatsz, gondoltál-e rá,
Hogy hallgat-é az téged s mit te zengesz itt?
A tájat nézted: nézett-é a táj?
S illat ha szédít, mért hogy sose fáj,
Hogy könnyű lelke nem tud rólad semmit?
S ha zeng a vágy lelkedben s csendje éjén
Repül a hang, mint eldobott zsarátnok,
Ó mért lesed, hogy más hang felel-é?
Ki istenét lelkében fellelé,
Puszták csendjén is boldog a zarándok.
Ha surranó fény leng lazult haján
S ajkán a szó mint illat suhan át,
Még mit akarsz? Hallgasd mit szíved áhít,
Tekintetének könnyű fuvoláit
S arcán a színek gyenge futamát.
Ne dobd a rózsát el, mert nem beszél!
Nyugodj meg, Lélek: szem-nem-látta táj,
Különös illat, mit be nem lehelnek,
Zengő kiáltás, melyre nem felelnek,
Magányos jaj, mit visszafojt a száj...
/1923/
Így volna szép
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.
S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:
Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?
Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...
Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!
Dsida Jenő
Dsida Jenő (1907-1938)
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.
S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:
Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?
Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...
Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!
Dsida Jenő
Dsida Jenő (1907-1938)
"Álom
Álmot szőtt körém az élet,
Álmot, miben megtaláltalak Téged,
Álmot, melyben kéz a kézben,
Forró csók s gyengéd érintésben,
Szívünk egy ritmusra jár.
Álmot, melyben az idő megáll, s nem halad.
Álmot, amiben a szerelem örök, s nem csak egy pillanat.
Álmot, ahol a gond s baj elkerül örökre,
S vágyakkal teli élet vár együtt, mindkettőnkre.
Álmot, mely örökké tart, s nem ébredek fel soha,
Álmot, melyet Veled álmodni így, az maga a csoda.
Álmot, mely sajnos véget ért, s felébredtem mára,
S rájöttem, hogy várnom kell még erre a csodára.
Mert álmod, nem egyezik az enyémmel,
De lehet nem is fog már talán soha,
Ám álmodom tovább álmaimat még egyedül,
S várom, hogy egyszer majd Veled beteljesül. "
----------------------------------------------------------------
Neved - fekete dörrenés -
fájva visszhangzik bennem, és
felveri minden pillanat
emlékedet és nyugalmamat.
Neved, mint elitélt felett
ha a halálos dob pereg
szakadatlan és süketen
dobol elkinzott idegeimen.
Nem akarlak és rád gondolok,
gyötrődve és gyűlölve, hogy
egyszer megizlelt húsod után
kiált minden kis porcikám.
Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent,
agyamban és véremben és
sohse szűnik e hangos bűntetés
és csak fuldoklom - ó fekete láz!
mint pap, kit az Isten lelke ráz.
Álmot szőtt körém az élet,
Álmot, miben megtaláltalak Téged,
Álmot, melyben kéz a kézben,
Forró csók s gyengéd érintésben,
Szívünk egy ritmusra jár.
Álmot, melyben az idő megáll, s nem halad.
Álmot, amiben a szerelem örök, s nem csak egy pillanat.
Álmot, ahol a gond s baj elkerül örökre,
S vágyakkal teli élet vár együtt, mindkettőnkre.
Álmot, mely örökké tart, s nem ébredek fel soha,
Álmot, melyet Veled álmodni így, az maga a csoda.
Álmot, mely sajnos véget ért, s felébredtem mára,
S rájöttem, hogy várnom kell még erre a csodára.
Mert álmod, nem egyezik az enyémmel,
De lehet nem is fog már talán soha,
Ám álmodom tovább álmaimat még egyedül,
S várom, hogy egyszer majd Veled beteljesül. "
----------------------------------------------------------------
Neved - fekete dörrenés -
fájva visszhangzik bennem, és
felveri minden pillanat
emlékedet és nyugalmamat.
Neved, mint elitélt felett
ha a halálos dob pereg
szakadatlan és süketen
dobol elkinzott idegeimen.
Nem akarlak és rád gondolok,
gyötrődve és gyűlölve, hogy
egyszer megizlelt húsod után
kiált minden kis porcikám.
Nem akarlak és rád gondolok,
menekülnék és nem tudok,
nyugalom kellene, béke, csend,
de itt visszhangzol, idebent,
agyamban és véremben és
sohse szűnik e hangos bűntetés
és csak fuldoklom - ó fekete láz!
mint pap, kit az Isten lelke ráz.
Szép Ernő: Én igy szerettem volna élni
Én ugy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szivét érezni
A járdán osztani virágot
Tegezni az egész világot
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
Imádni végtelen sereggel
A Napot ha fellangal reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én igy szerettem volna élni
Én ugy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szivét érezni
A járdán osztani virágot
Tegezni az egész világot
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
Imádni végtelen sereggel
A Napot ha fellangal reggel
És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én igy szerettem volna élni
Kölcsey Ferenc: Esti dal
Kertemre szelíden
Az estve leszáll;
Lágy szél nyög epedve
Virágainál,
S míg szél nyög epedve
Virágainál,
Harmatja szememnek
Azokra leszáll.
Nem látod-e, lyányka,
Hűs árnyaimat?
Jer, s tépd kebeledbe
Virágaimat!
S harmatja szememnek
Ha róluk lehull,
Lassan leperegve
Szivedre vonul,
Búsan csörög a hab,
A fülemile zeng,
Fenn a szerelemnek
Szép csillaga leng.
Mit nézsz mosolyogva
Sugárid alól?
Ah, lelkem öleld ki
Borúlatiból!
Titkom kebelemben
Oly csendes, oly hív!
Mért habzik alatta,
Mit vérzik e szív?
Árnyékba' körűle
Hűs nyúgalom űl,
Lángérzete mégis
Messzére hevűl!
Lángod tele mellem
Alatt viselem;
Légy idvez örökre
Arany Szerelmem!
Boldog ki merenghet
Hullámid felett
S révpartod ölébe
Visz hű kebelet!
/1824/
Kertemre szelíden
Az estve leszáll;
Lágy szél nyög epedve
Virágainál,
S míg szél nyög epedve
Virágainál,
Harmatja szememnek
Azokra leszáll.
Nem látod-e, lyányka,
Hűs árnyaimat?
Jer, s tépd kebeledbe
Virágaimat!
S harmatja szememnek
Ha róluk lehull,
Lassan leperegve
Szivedre vonul,
Búsan csörög a hab,
A fülemile zeng,
Fenn a szerelemnek
Szép csillaga leng.
Mit nézsz mosolyogva
Sugárid alól?
Ah, lelkem öleld ki
Borúlatiból!
Titkom kebelemben
Oly csendes, oly hív!
Mért habzik alatta,
Mit vérzik e szív?
Árnyékba' körűle
Hűs nyúgalom űl,
Lángérzete mégis
Messzére hevűl!
Lángod tele mellem
Alatt viselem;
Légy idvez örökre
Arany Szerelmem!
Boldog ki merenghet
Hullámid felett
S révpartod ölébe
Visz hű kebelet!
/1824/
Salamon Ernő: Egyszerű szerelmes ének
Úgy szeretném szerelmedet
meghálálni, de nem lehet,
se csillagot, se kenyeret,
nem felezhetek meg veled.
Csak pocsolyát, nem kútvizet
kap száraz szád, szomjas szíved.
Nem ragyogás a szerelem,
árnyék vagyok a szemeden.
A szobánkba nem süt a nap,
de sütnek a durva szavak.
Nem én mondom, ne higgy nekem
oly könnyen elkeseredem.
Sütnek a süket éjszakák,
felsír az ajk, megszúr az ágy,
az óra áll, perc nem telik,
megfúl az ember reggelig.
Sokat ríkatlak kismadár,
de Te ne sírj, mert sírni kár,
te csak repülj, te csak örülj,
kis ér fölött, nagy ág körül.
Kicsit várni tanítalak,
nem így igértem, az igaz,
szegény asszonnyá tettelek,
pedig nagyon szerettelek.
Ez még a dér, ez még a fagy,
de nő a mag a föld alatt,
s az én kedvesem ajakát
édesíti majd nap s virág.
Úgy szeretném szerelmedet
meghálálni, de nem lehet,
se csillagot, se kenyeret,
nem felezhetek meg veled.
Csak pocsolyát, nem kútvizet
kap száraz szád, szomjas szíved.
Nem ragyogás a szerelem,
árnyék vagyok a szemeden.
A szobánkba nem süt a nap,
de sütnek a durva szavak.
Nem én mondom, ne higgy nekem
oly könnyen elkeseredem.
Sütnek a süket éjszakák,
felsír az ajk, megszúr az ágy,
az óra áll, perc nem telik,
megfúl az ember reggelig.
Sokat ríkatlak kismadár,
de Te ne sírj, mert sírni kár,
te csak repülj, te csak örülj,
kis ér fölött, nagy ág körül.
Kicsit várni tanítalak,
nem így igértem, az igaz,
szegény asszonnyá tettelek,
pedig nagyon szerettelek.
Ez még a dér, ez még a fagy,
de nő a mag a föld alatt,
s az én kedvesem ajakát
édesíti majd nap s virág.
Lareez : Szenvedés
Talán már elmúlt, mi volt,
Talán már szívem halott.
Talán Te voltál az egyetlen,
Ki fontos volt nekem.
Talán könnyeim el nem apadnak,
Míg újra nem láthatlak.
Régóta miattad szenvedek,
Csak mert szeretlek.
Próbáltam megváltozni,
Próbáltalak elfelejteni,
De szívem hozzád húz reménytelenül,
Egyre elkeseredettebbül.
Szeretnék újra élni,
Nem börtönben raboskodni,
Ahonnan nincs kiút,
Míg egy álom visszahúz.
Hogy uralkodóm nem lehetsz,
El kell engedned - gyűlölsz, büntetsz.
Széttépnél, ha volnál medve.
Ütsz, míg bordám átszúrja szívem.
Ez az utolsó könnycsepp,
Ígérem, nem ejtek többet,
De sajog a szív…
Talán már elmúlt, mi volt,
Talán már szívem halott.
Talán Te voltál az egyetlen,
Ki fontos volt nekem.
Talán könnyeim el nem apadnak,
Míg újra nem láthatlak.
Régóta miattad szenvedek,
Csak mert szeretlek.
Próbáltam megváltozni,
Próbáltalak elfelejteni,
De szívem hozzád húz reménytelenül,
Egyre elkeseredettebbül.
Szeretnék újra élni,
Nem börtönben raboskodni,
Ahonnan nincs kiút,
Míg egy álom visszahúz.
Hogy uralkodóm nem lehetsz,
El kell engedned - gyűlölsz, büntetsz.
Széttépnél, ha volnál medve.
Ütsz, míg bordám átszúrja szívem.
Ez az utolsó könnycsepp,
Ígérem, nem ejtek többet,
De sajog a szív…
Szentessy Gyula: Gyári lányok
A hajnal ég a háztetőkön;
A gyárba, haj, előre!
Megyünk vígan, de roskadozva
Jövünk ki majd belőle.
Megyünk. Könnyű kosár kezünkbe,
Babos kendő nyakunkba,
Amerre járunk, felvidámul
Az utca is nyomunkba.
Minthogyha egy virágos erdő
Vonulna át az utcán,
Vidám kacaj, mint száz madárdal
Csendülne végig útján...
De este mindig összetörve,
Kéz-kézbe fogva, szótlan
Megyünk hazáig álmodozva
A csüggedt, néma sorban.
A gondtalan, víg utca-népe
Egy sóhaj, egy tekintet;
Megyünk temetni,-eltemetni
Bús, álmodó szívünket.
/1900/
A hajnal ég a háztetőkön;
A gyárba, haj, előre!
Megyünk vígan, de roskadozva
Jövünk ki majd belőle.
Megyünk. Könnyű kosár kezünkbe,
Babos kendő nyakunkba,
Amerre járunk, felvidámul
Az utca is nyomunkba.
Minthogyha egy virágos erdő
Vonulna át az utcán,
Vidám kacaj, mint száz madárdal
Csendülne végig útján...
De este mindig összetörve,
Kéz-kézbe fogva, szótlan
Megyünk hazáig álmodozva
A csüggedt, néma sorban.
A gondtalan, víg utca-népe
Egy sóhaj, egy tekintet;
Megyünk temetni,-eltemetni
Bús, álmodó szívünket.
/1900/
Arany János: Reg és est
Szeretem a reggelt,
Mikor a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderül a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Enyim a nap, enyém az élet...
Ah, az est!
Bágyad akkor elme, test;
Hazaszáll a megtört lélek;
Nő a lombárny...félek, félek.
Mit hozál ma, vándor szellem,
Hogy holnapra fölemeljen?...
Boldog, ha visszanéz a mára
Öntudatod nyájas sugára!-
/1854/
Szeretem a reggelt,
Mikor a jegenyék sudarára
Legelébb esik a
Születő nap arany sugára
S kiderül a vidék,
Szine, illata, hangja föléled:
Tova még, tova még!
Enyim a nap, enyém az élet...
Ah, az est!
Bágyad akkor elme, test;
Hazaszáll a megtört lélek;
Nő a lombárny...félek, félek.
Mit hozál ma, vándor szellem,
Hogy holnapra fölemeljen?...
Boldog, ha visszanéz a mára
Öntudatod nyájas sugára!-
/1854/
Walter von der Vogelweide: A hársfaágak csendes árnyán
A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya a volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!
Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe!-
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy csókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul bele a szám.
S tréfás kacagva
hamar ágyat
vetett a szép pázsitos helyen.
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot,
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.
Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyellném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.
/Babits Mihály fordítása/
A hársfaágak
csendes árnyán,
ahol kettőnknek ágya a volt,
ott láthatjátok
a gyeppárnán,
hogy fű és virág meghajolt.
Fölöttünk az ág bogán
Ejhajahujj!
dalolt ám a csalogány!
Vigan futottam
ki a rétre
és kedvesem már várt reám.
Oly izgatottan
jött elémbe!-
Mily boldogság volt, Máriám!
Hogy csókolt-e? Meg biz ám!
Ejhajahujj!
Most is pirul bele a szám.
S tréfás kacagva
hamar ágyat
vetett a szép pázsitos helyen.
Nevethet rajta
s titkon vágyat
érezhet aki arra jön,
mert jól láthatja a nyomot,
Ejhajahujj!
amit a fejem nyomott.
Ha tudná más azt,
hogy mi jártunk
ott! ó hogy szégyellném magam!
Nem sejti más azt,
mit csináltunk,
csak ő maga meg én magam,
meg egy kis madár a fán
Ejhajahujj!
az nem árul el talán.
/Babits Mihály fordítása/
arra rájöttem, h a Faludy Gyuribácsi nem is írt olyan rosszul, de csak ne az a bugyuta feje jönne be rögtön. és az, h az élete végén úgy viselkedett, mint egy élősködő!
(Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 08. 08. szerda 13:26), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 08. 08. szerda 13:26
2007. 08. 08. szerda 13:26
Fiam, legalább a mai olvasásgyakorlás megvolt! 
Én sem tudok francosul, csak petit, meg rien ne va plus, stb.
Én sem tudok francosul, csak petit, meg rien ne va plus, stb.
Fiam, legalább a mai olvasásgyakorlás megvolt!
Én sem tudok francosul, csak petit, meg rien ne va plus, stb. (Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 08. 08. szerda 10:19), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 08. 08. szerda 10:19
Én sem tudok francosul, csak petit, meg rien ne va plus, stb. (Ez egy válasz surdapapa üzenetére (2007. 08. 08. szerda 10:19), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 08. 08. szerda 10:19
????
végigolvastam mindhármat /fransziául nemtok/.
most akkor mi van?
ezekből a versekből egyet is sok volt elolvasnom ...
és hol van még amikor regényeket fordítanak százszor le.
ez eddig nem igazán győzött meg...
na de ez sztem nem titeket, hanem engem minősít!
végigolvastam mindhármat /fransziául nemtok/.
most akkor mi van?
ezekből a versekből egyet is sok volt elolvasnom ...
és hol van még amikor regényeket fordítanak százszor le.
ez eddig nem igazán győzött meg...
na de ez sztem nem titeket, hanem engem minősít!
????
végigolvastam mindhármat /fransziául nemtok/.
most akkor mi van?
ezekből a versekből egyet is sok volt elolvasnom ...
és hol van még amikor regényeket fordítanak százszor le.
ez eddig nem igazán győzött meg...
na de ez sztem nem titeket, hanem engem minősít!
(Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 08. 02. csütörtök 05:58), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 08. 02. csütörtök 05:58
végigolvastam mindhármat /fransziául nemtok/.
most akkor mi van?
ezekből a versekből egyet is sok volt elolvasnom ...
és hol van még amikor regényeket fordítanak százszor le.
ez eddig nem igazán győzött meg...
na de ez sztem nem titeket, hanem engem minősít!
(Ez egy válasz zelli üzenetére (2007. 08. 02. csütörtök 05:58), amit ide kattintva olvashatsz)
2007. 08. 02. csütörtök 05:58
3. A híres, szinte már önálló életet élő Faludy György fordítás:
Ballada a múlt idők dámáiról
Ha az útkereszten május alkonyatkor
én, a csavargó egy percre megállok:
akkor halkan megkérdem önmagamtól,
hogy Thaisz vagy Heléna merre jár most?
Hol van Sabina, a szőke császárné,
aki előtt fél Róma térdepelt,
s hol van a nimfa, ki a tó vizéből
fehér testének választ énekelt?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
És aztán, napszálltakor, újra kérdem
hogy szőke volt, vagy barna volt a lány,
kinek fehér válláért minden éjjel
felsírt a ciszternából Johanán?
Hol van a melle, mely kígyózva táncolt,
hol van az öle, melyen aranylánc volt,
és hol van a teste, mely olyan halvány volt,
mint ezüsttükörben a liliom?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Hol vannak a tébai királylányok,
s a mellbimbóikról hova lett a rúzs,
s ámbár még illatos múmiájuk
fehér csontjáról hova lett a hús?
S a szír nők, kik görög hajósok ölében
feküdtek tarka bambuszágyakon,
s a hetérák, kik kis mellüket nézve
álltak a korinthusi várfalon?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattol piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Hol van Heloise, kiért a szarkofágban
Abelard szíve még most is dobog,
s hol van a szűz, akit Rouen várában
égettek meg nemrég az angolok?
Odaadnám érte fél életem:
ha a kezét kezembe tudnám venni,
s csak egyszer tudnék vele végigmenni
az alkonyattól lila réteken...
De nyomukat hiába kutatom,
mert hol van a fekete ugaron
a pásztoróra, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Tanúlságos utóirat
Ezért, ha májusban egy lánnyal járkálsz,
és nem tudod, hogy Pláton vén szamár,
s ha a parkban csiklandó nevetése
mögött nem érzed meg, hogy mire vár,
akkor, ha egy nap otthagyott, ne kérdezd,
hogy hova lett és kivel merre jár?
Mert megtudod, hogy a szerelmi szó
számodra volt-mint a tavalyi hó.
Ballada a múlt idők dámáiról
Ha az útkereszten május alkonyatkor
én, a csavargó egy percre megállok:
akkor halkan megkérdem önmagamtól,
hogy Thaisz vagy Heléna merre jár most?
Hol van Sabina, a szőke császárné,
aki előtt fél Róma térdepelt,
s hol van a nimfa, ki a tó vizéből
fehér testének választ énekelt?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
És aztán, napszálltakor, újra kérdem
hogy szőke volt, vagy barna volt a lány,
kinek fehér válláért minden éjjel
felsírt a ciszternából Johanán?
Hol van a melle, mely kígyózva táncolt,
hol van az öle, melyen aranylánc volt,
és hol van a teste, mely olyan halvány volt,
mint ezüsttükörben a liliom?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Hol vannak a tébai királylányok,
s a mellbimbóikról hova lett a rúzs,
s ámbár még illatos múmiájuk
fehér csontjáról hova lett a hús?
S a szír nők, kik görög hajósok ölében
feküdtek tarka bambuszágyakon,
s a hetérák, kik kis mellüket nézve
álltak a korinthusi várfalon?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattol piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Hol van Heloise, kiért a szarkofágban
Abelard szíve még most is dobog,
s hol van a szűz, akit Rouen várában
égettek meg nemrég az angolok?
Odaadnám érte fél életem:
ha a kezét kezembe tudnám venni,
s csak egyszer tudnék vele végigmenni
az alkonyattól lila réteken...
De nyomukat hiába kutatom,
mert hol van a fekete ugaron
a pásztoróra, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Tanúlságos utóirat
Ezért, ha májusban egy lánnyal járkálsz,
és nem tudod, hogy Pláton vén szamár,
s ha a parkban csiklandó nevetése
mögött nem érzed meg, hogy mire vár,
akkor, ha egy nap otthagyott, ne kérdezd,
hogy hova lett és kivel merre jár?
Mert megtudod, hogy a szerelmi szó
számodra volt-mint a tavalyi hó.
Balázs Béla: Egy arc komoly
És néha látom, hogy egy arc komoly.
Az útszélen, vagy túlsó szögletében
Valami zűrös, csillámos teremnek.
És nyugtalanul nézem: im üzennek:
Ott is van ember.
Kiáltanék: hej, itt is van egy ember!
Most oda, oda kellene, hogy menjek,
Hogy megérintsem simogató kézzel
És kérdezzem: te sírtál az éjjel?
Kaptál-e csókot?
Kiáltanék: én is hordom a titkot.
De rám néz s messze partok köde lebben.
Hiába úgyis. El nem érjük szóval.
Köszöntjük egymást néma lobogóval:
Itt is van ember.
/1910/
És néha látom, hogy egy arc komoly.
Az útszélen, vagy túlsó szögletében
Valami zűrös, csillámos teremnek.
És nyugtalanul nézem: im üzennek:
Ott is van ember.
Kiáltanék: hej, itt is van egy ember!
Most oda, oda kellene, hogy menjek,
Hogy megérintsem simogató kézzel
És kérdezzem: te sírtál az éjjel?
Kaptál-e csókot?
Kiáltanék: én is hordom a titkot.
De rám néz s messze partok köde lebben.
Hiába úgyis. El nem érjük szóval.
Köszöntjük egymást néma lobogóval:
Itt is van ember.
/1910/
Baranyi Ferenc :
Elmondhatatlan vallomás
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
Elmondhatatlan vallomás
Van szerelem bevallhatatlan,
vállalt nyugalmad őrzöd abban,
te döntöttél ekként magadban:
titok legyen. Bevallhatatlan.
Azt dédelgeted ami gátol,
ami megóv a kimondástól,
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát,
hogy tested pucérnak ne mondják.
Észrevétlenebb a fedettség,
a megtagadott meztelenség,
a félbenyelt döbbentő - mondat,
ára behódolt nyugalomnak.
elhessegetsz sok sas szerelmet
ha kotlós biztonság melenget,
moccanna vágyad bár: cseréld el
a meleget a repüléssel. . .
A szárny alatt a szárnyalás-vágy:
gyutacsát vesztett bamba gránát,
sorsától fél, robbanni reszket,
magát alázza játékszernek.
Élve maradt szomorú bomba,
egykedvű csirke, puha tollban,
szélárnyékban delelő koldus,
vigyázatodban egyszer fölbuksz!
Félelmed rongyod - óva koldul-
szabályos koldus. Sose fordul
senki feléd. Nincs szava, élce,
nincs tetteden meghökkenése.
Örülsz, ha rád se pillant senki,
ha nem kényszerül észrevenni,
tekintetek pergőtüzének
körében kényelmetlen élned.
Magaddal is hitetve vallod,
hogy bőröddel egy már a rongyod,
kínok nélkül letéphetetlen,
benne szíved elérhetetlen.
Miről titkon vallod: bolondság -
őrzöd, akár koldus a rongyát,
talpig beléje öltözötten
lapulsz ártalmatlan közönyben.
Van szerelem bevallhatatlan,
vágyol rá - s benned van, magadban,
ragyogását rongy alá loptad,
magad előtt is letagadtad.
Még várlak..
Minden óra és perc közelebb hoz,
Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel.
Talán ehhez a rőt alkonyathoz
Te adsz majd színt, amíg beléveszel.
Súgom magamnak: sokat ne várjak,
hiszen enyém volt annyi minden más:
család, gyerekek, munka olyan mód
ahogy teljesülve szint már csodás..
De a verőfény után is szép lehet
a lenyugvó Nap sugározta pír...
Az alkony még hozhat olyan szépeket,
milyen csak ember elképzelni bír.
Várom hát, hogy mégis megjöjj végre!
Úgy várlak már, miként egy Messiást.
Utolsó ajándékként életemben
elképzelem, hogy végre rám találsz.
Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak,
amint megérintem az arcodat.
Derűs szívvel magamhoz ölellek,
s közben fülem beissza halk szavad.
Még egyszer szép leszek. Utoljára.
Csak, hogy téged boldoggá tegyelek.
Nem nézek félve éveim sorára,
s hálásan szorítom a két kezed.
Te átölelsz, és én úgy szeretlek,
ahogyan nő csak akkor szeret,
ha tudja, hogy nem kap több szerelmet,
csak az utolsót... csak ezt az egyet.
Még várlak... habár alig hiszem rég,
hogy valaha mégis megérkezel.
Szívemben most is ott lebeg az árnyék,
pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell.
-----------------------------------------------
Hazudj!
Mosolyogva hazudj! - hazudj a mosolyoddal, a könnyeket
belül sírjad, eltört az igaz, mert azt hazudták neked,
a virágok csak érted, csak miattad nyílnak; hazudj hát!
hazudd, hogy nincs többé benned fájdalom, hazudj!
a hazugság, néha édes védelem, máskor, keserű oltalom;
hiába tört össze a mesevilág benned, belül üvölthetsz,
már nincs mit tenned, a hazugágnak ára van, s te fizetni fogsz
mindenért, nem lesz olcsó, megszámítják majd a lelkedért,
de te, csak hazudj tovább, hazudd, hogy még mindig szerelemről
szól az ének, hazudd, hogy azok a szemek, csak a te szemedbe
néznek, hazudd, hogy a szikrák a szívében, csak érted égnek,
hazug már a csók is, mert nem édes, nincs íze, mint a méznek,
és magadnak is hazudj, magadnak hazudd a legnagyobbat:
hogy nélküle is szép..., hogy nélküle is van... élet.
Minden óra és perc közelebb hoz,
Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel.
Talán ehhez a rőt alkonyathoz
Te adsz majd színt, amíg beléveszel.
Súgom magamnak: sokat ne várjak,
hiszen enyém volt annyi minden más:
család, gyerekek, munka olyan mód
ahogy teljesülve szint már csodás..
De a verőfény után is szép lehet
a lenyugvó Nap sugározta pír...
Az alkony még hozhat olyan szépeket,
milyen csak ember elképzelni bír.
Várom hát, hogy mégis megjöjj végre!
Úgy várlak már, miként egy Messiást.
Utolsó ajándékként életemben
elképzelem, hogy végre rám találsz.
Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak,
amint megérintem az arcodat.
Derűs szívvel magamhoz ölellek,
s közben fülem beissza halk szavad.
Még egyszer szép leszek. Utoljára.
Csak, hogy téged boldoggá tegyelek.
Nem nézek félve éveim sorára,
s hálásan szorítom a két kezed.
Te átölelsz, és én úgy szeretlek,
ahogyan nő csak akkor szeret,
ha tudja, hogy nem kap több szerelmet,
csak az utolsót... csak ezt az egyet.
Még várlak... habár alig hiszem rég,
hogy valaha mégis megérkezel.
Szívemben most is ott lebeg az árnyék,
pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell.
-----------------------------------------------
Hazudj!
Mosolyogva hazudj! - hazudj a mosolyoddal, a könnyeket
belül sírjad, eltört az igaz, mert azt hazudták neked,
a virágok csak érted, csak miattad nyílnak; hazudj hát!
hazudd, hogy nincs többé benned fájdalom, hazudj!
a hazugság, néha édes védelem, máskor, keserű oltalom;
hiába tört össze a mesevilág benned, belül üvölthetsz,
már nincs mit tenned, a hazugágnak ára van, s te fizetni fogsz
mindenért, nem lesz olcsó, megszámítják majd a lelkedért,
de te, csak hazudj tovább, hazudd, hogy még mindig szerelemről
szól az ének, hazudd, hogy azok a szemek, csak a te szemedbe
néznek, hazudd, hogy a szikrák a szívében, csak érted égnek,
hazug már a csók is, mert nem édes, nincs íze, mint a méznek,
és magadnak is hazudj, magadnak hazudd a legnagyobbat:
hogy nélküle is szép..., hogy nélküle is van... élet.
Rég jártam erre, verset sose hoztam... így most pótolok egy kicsit 
Ha nem ideillőnek találjátok, töröljétek
Kálnoky László: Meztelen szív
Csupasz szívem a tenyeredbe vetted,
és lüktetése szórakoztatott;
majd felmutattad azt a többieknek,
kissé büszke és kissé meghatott
mosollyal, hisz te műveltél csodát
a szerkezettel, melyet félredobtak;
ha akadozva is, ketyeg tovább;
életre keltettél egy tetszhalottat.
De lásd, a szív nem zenélődoboz;
talán csak egy dalt tud, de mégse gép,
melyet akárki működésbe hoz,
csak föl kell nyitnia a fedelét.
A meztelen szív inkább valami
elvadult, beteg állathoz hasonlít,
ha meglepik, hangját sem hallani,
holtnak teszi magát, s vackára omlik;
megkopasztva, nyúzottan didereg, –
ép korában sem volt valami edzett, –
hártyánál véknyabb bőre csupa seb,
s felszakad, alighogy hegedni kezdett;
minden belészúrt pillantás tövis,
és most szabad prédája bárkinek…
Mit várjak másoktól, ha még te is
kiszolgáltatsz egy védtelen szívet?
---------------------------------------------
P. Pálffy Julianna
Elfelejtett álmok
Elfelejtett álmokon átlépdelek,
körülötted lebegek, bekerítelek,
s a megálmodott csókok helyett,
rád ragyogom a legszebb képzeletet;
Derengő, hajnali ébredésben,
ezüst hajadba siklanak az ujjak,
fénylő tekintetektől a vágyak
vad táncba kezdenek, lángra gyúlnak;
félig öntudatlanul, ájultan ölelkezel,
lélegzeted elakad, boldoggá teszel,
mire lelkedből a sóhaj felszakad,
már enyém a szó, a legédesebb szavad;
Elfelejtetted az álmot? - vedd! a tiéd,
mert én, újra s újra elhozom neked,
a megálmodott csókok helyett,
az igazzá lett, legszebb képzeletet.
Ha nem ideillőnek találjátok, töröljétek
Kálnoky László: Meztelen szív
Csupasz szívem a tenyeredbe vetted,
és lüktetése szórakoztatott;
majd felmutattad azt a többieknek,
kissé büszke és kissé meghatott
mosollyal, hisz te műveltél csodát
a szerkezettel, melyet félredobtak;
ha akadozva is, ketyeg tovább;
életre keltettél egy tetszhalottat.
De lásd, a szív nem zenélődoboz;
talán csak egy dalt tud, de mégse gép,
melyet akárki működésbe hoz,
csak föl kell nyitnia a fedelét.
A meztelen szív inkább valami
elvadult, beteg állathoz hasonlít,
ha meglepik, hangját sem hallani,
holtnak teszi magát, s vackára omlik;
megkopasztva, nyúzottan didereg, –
ép korában sem volt valami edzett, –
hártyánál véknyabb bőre csupa seb,
s felszakad, alighogy hegedni kezdett;
minden belészúrt pillantás tövis,
és most szabad prédája bárkinek…
Mit várjak másoktól, ha még te is
kiszolgáltatsz egy védtelen szívet?
---------------------------------------------
P. Pálffy Julianna
Elfelejtett álmok
Elfelejtett álmokon átlépdelek,
körülötted lebegek, bekerítelek,
s a megálmodott csókok helyett,
rád ragyogom a legszebb képzeletet;
Derengő, hajnali ébredésben,
ezüst hajadba siklanak az ujjak,
fénylő tekintetektől a vágyak
vad táncba kezdenek, lángra gyúlnak;
félig öntudatlanul, ájultan ölelkezel,
lélegzeted elakad, boldoggá teszel,
mire lelkedből a sóhaj felszakad,
már enyém a szó, a legédesebb szavad;
Elfelejtetted az álmot? - vedd! a tiéd,
mert én, újra s újra elhozom neked,
a megálmodott csókok helyett,
az igazzá lett, legszebb képzeletet.
Nóci
Loredana
Sandra De Marco
Sex Clowns 2
Ass to mouth 9
Lesbian College Coeds 13
A pesti spriccparty klub 14 - A doktornő is bedobja magát
Sex Village Idiot
