Versek

Szeretlek, mert oly szép szemed van...

Szeretlek, mert oly szép szemed van,
Hogy nappal van, hol az ragyog;
Még a lelkemben sincsen éjjel,
Pedig én oly sötét vagyok!

Szeretlek, mert fölfoghatlan vagy,
Bűvös-bájos fátyol föd el;
Szeretlek, mert olyan titok vagy,
Amiben mégis hinni kell.

Szeretlek, mert bár el nem érlek,
Tégedet látlak mindenütt:
Fűben, virágban, a harmatban,
Amelyre isten napja süt.

Mert te vagy az úr, te a minden
Minek nevét nem nevezi,
Kit nem ismer, csak sejt a lelkem,
Mert nagy hatalmad érezi.

Téged szeretlek én, imádlak.
Egyetlen, más nélkül való!
Óh, engedd el, ha mi bűnöm van,
Tekintsd azt bennem, ami jó.

Szeretlek én, hiszlek, reméllek,
Mert nagyon büntetsz engemet;
S mert szenvedek, tűrök, hiszem, hogy
Meglátom egykor - mennyemet!

Vajda János

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

Baranyi Ferenc: Dal

Haragszik a
kedves, itthagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.

Szerelme ág,
nem moccan a lombja,
légy te szellő:
hajlítsd a karomba.
Szerelme rét,
aszály-ölte pázsit,
légy te zápor
s újra kivirágzik.
Szerelme jég
holt szinén vizeknek,
légy te napfény
amitől fölenged.

Haragszik a
kedves, itthagy engem,
állj elébe
vers, hogy el ne menjen.

Nagyon csendes szerenád

Téged dicsér a némaságom
s daltalan ajkam néked áldoz
lelkem fojtott félénk szavát
te hallod, ha nem is kiáltoz.

Beszél majd énhelyettem hozzád
az őszi táj halkan szelíden
s az esti szél füledbe dúdol,
hogy örökre tiéd a szívem.

Tiéd elmém munkája, gondja
s az álmom is tiéd legyen. . .
-ó halld e rejtett, hű zenét:
dalol neked az életem.

Lányi Sarolta

gfngfnfgngf

gfngfnfgngf gfngfnfgngf . Csak mert ez az eredetije...

Nádudvari Nagy János: Óhajtás ősszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

oké, hogy rímel, és ritmusa van, de ez alapvetően dalként ismert...nem itt a helye ejnye1

tiltás lesz a vége, barátom, ha offolod a topicot

aki felhív, annak elénekelem vigyor5

Ady Endre

BETEG SZÍVEMET HALLGATOD

Téged keresve útján, harcán,
Milyen bátor, eros szivem volt,
Milyen muzsikás, milyen harsány.

Milyen beteg most, milyen vásott:
Dobbanását nem tartja más, csak
Te nagy, szerelmes akarásod.

Ha még egyszer vadul fölzengne,
Himnusza a kíné s a kéjé,
Himnusza a himnuszod lenne.

Himnusz, hogy mégis rád találtam,
Nagy vétkekkel, nagy kerülokkel,
De élve és nem a halálban.

S mindent megér, ha csak egy óra
Dalolta el dalát melletted
S nem nyílhat a szám átok-szóra.

Beteg szívvel, istenes ember,
Vallok neked, ím, kicsi párom,
Áhitatos, bús szerelemmel:

Ne hallgasd rossz, beteg zenéjét,
Jó a szivem, mert benne vagy te
S sziveink az órákat éljék.

Mikor a hold ezüstös fénye hull,
Mikor ezernyi csillagocska kigyúl
A földön mit aprócska fényes csillagok
Sok ezernyi szerelmi láng felragyog.

Mikor a pajkos apró angyalok tánca,
Körbe-körbe karikába
Telve élettel, vidámsággal,
Nesztelen lépteik nyomában,
Szivárványt hintenek a világra!

Mikor a hold és a csillagok
Ölelése arcodra ragyog,
Hogy boldogságot és a szeretetet.
Közvetítsék teneked.

Az angyalok halk zenét küldenek felétek,
Hogy az élet minden búját feledjétek,
A szívetekben egy kis láng felragyog,
S ez a SZERETET, mi szunnyad ott!!

Ma éjjel mindenki szívében legyen béke,
Így térjen az éjjeli nyughelyére.
Melegséggel, és megbocsátással a szívében
Karácsony reggelére frissen ébredjen!

Őrizzétek ezt a lángot,
Mely már alig pislákol.
Mert ha ez a kis láng kihal,
A földön minden szeretet oda van!

még jó, hogy aznap nem hivtalak! eplus2

(Ez egy válasz MmePrune üzenetére (2006. 12. 14. csütörtök 11:36), amit ide kattintva olvashatsz)

MmePrune

2006. 12. 14. csütörtök 11:36

oké, hogy rímel, és ritmusa van, de ez alapvetően dalként ismert...nem itt a helye ejnye1

tiltás lesz a vége, barátom, ha offolod a topicot

aki felhív, annak elénekelem vigyor5

"...Felszikráznak fölöttünk a téli csillagok, csupa sziporka, csupa ragyogás a konyha mennyezete. A hideg most is csontig ható, szegényember szívéről nagy koppanással mégis lehullik egy jégcsap. Hát emlékszik rá! Tavaly télen nézte Télapó és szegényember együtt a téli csillagokat. Mert télen a legcsodálatosabb a tiszta, csillagos ég. Csak kevesen tudják, mert kinek van érkezése nagy hidegben csillagos eget bámulni? Télapó meg a szegényember tudják. Igen ám, de akkor füles sapkában voltunk, bundás csizmában és télikabátban. Úgy könnyű!..." Lázár Ervin emlékére...

"Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.
Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.

Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.

Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!"

A néni fát vett,
egy apró, zöld fenyőt
Úgy vitte karjában,
mint egy csecsemőt

Feldíszítette, tett rá
almát, diót
s hogy zene is szóljon,
bekapcsolta a Petőfi Rádiót

Ez az utolsó Karácsony egyedül,
hogy külön ünnepelünk
Jövőre biztosan sikerül
és majd újra együtt leszünk

Megterített egy személyre
a csupasz asztalon
Ma kivételesen két fogás volt,
hisz' ez nagy alkalom

A fotelban ült,
kezében a bácsi fényképe
mióta elment, sokadszor,
most is megígérte, hogy

Ez az utolsó Karácsony egyedül.
hogy külön ünnepelünk
Jövőre biztosan sikerül
és majd együtt ünnepelünk
ott fenn...

/Pierrot/

"Minden szívből szóló karácsonyi énekben,
A kandalló ropogásában és melegében,
Az ünnepi ebéd közben,
a beszélgetésben és nevetésben,
Minden képeslapban amit egy barát,
vagy a család küldött,
Minden amit ebből meghallunk,
és ami elgondolkodtat bennünket...
az maga a szeretet."
Noreen Braman

"Ne nézz rám, mert szemed is hazug!
Élteti a reményt, hogy szeretsz!
Hozzámérsz, és észre sem veszed,
Egymásnak csak mi ketten vagyunk.

Bennem élsz, én pedig meghalok.
Nem váltják az éjt nappalok.
Csak hulló zápor a könnyem,
Ebbe temetem vérző szívem.

Így válik szivárvánnyá a szív árnya,
Örömmé a bánat imádsága.
Mert csak sírni, s fohászkodni tudok.
De nem... már azt sem. Erőm elhagyott."

Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve,
nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve.

Beéri az öreget s válláról a terhet
legényesen leveszi, pedig még csak gyermek.

Lépegetnek szótlanul, s mikor éjfél eljő,
férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő.

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KIVÁNOK

B orongós napok tűnjetek tova
O kkal szomorú ne legyél soha
L épteid kísérje töretlen szerencse
D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok
V idámságot, örömet számolatlan adjatok
E lfusson most az óévnek malaca
T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire
Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
V ágyaid sorra valóra váljanak
Á lnok szavak többé ne bántsanak
N övekedjen az igaz barátok tábora
O kosan élj, ne legyél ostoba
K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

Olyan vagy nekem, mint a sivatagba
Egy árnyékot adó fa,
Vagy egy csorgadozó patak,
Ki szomját oltja a fáradt vándornak,
Mint madárnak a szárnya,
S hívogató ég, ahol szabadon szállhat.

Érzem Te vagy a mindenem,
A szerelmem, a tengerem,
Ki nekem mutatja tengerszíneit,
Habos, simogató, fodrozódó hullámait.

A pacsirta, ki zengi dallamos énekit,
S hallatán az emberek kinyitják szíveik.

Te vagy akiért létezem és élek,
Te vagy a mindenem, s Veled az évek
Csodás órák s percek, s ahová lépsz,
A lábad nyomában virágok nyílnak.

A neved is és az egész éned
Nyarat idéz a szürke kemény télnek,
S megtelik melegséggel, ragyogással
AZ ÉLET.

/Fodor Emese/

Mert minden földi lélek
valakibe
átszáll, mint illat, ének,
láng vagy zene;

mert minden élet annak,
amit szeret,
rózsákat mindig ad, vagy
töviseket;

mert április a lombnak
víg zajokat
saz alvó éj a gondnak
nyugalmat ad;

mert vizet a virágnak
az ébredő
hajnal, cinkét a fáknak
levegő,

s mert a keserű hullám
ha partra hág;
a földnek, rásimulván,
csókokat ád;

és; csüggve karjaidban
az ajkadon,
a legjobbat amim van,
neked adom!

Gondolatom fogadd hát -
csak sírni tud,
ha nincs veled s tehozzád
zokogva fut!

Vágyaim vándorolnak
Mindig feléd!
Fogadd minden napomnak
árnyát, tüzét!

Üdvöm gyanútlanul és
Mámorosan
Hizelgő dalra gyúl és
Hozzád suhan!

Lelkem vitorla nélkül
Száll tétova,
S csak te vagy végül
a csillaga!

Vedd múzsámat, kit álma
házadba visz
s ki sírni kezd, ha látja,
hogy sírsz te is!

S vedd - égi szent varázskincs! -
vedd a szívem,
amelyben semmi más nincs,
csak szerelem!

/Victor Hugo/