Szenvedély


a tekinteted
Álomtánc
csak az álom
csak vágy
csilingelő sóhajok
dobol a vérem
eleget vártunk
elszállt vágy
engem szolgálsz
Esőcseppek az ablakon
én leszek
éj, együtt, külön
gyertya fény
kegyetlen szenvedély
körbefon
mások-benned
Mert így akarom...
még...
mély-sötét csillagok
miért nem
Most ölelj!
Nappali vágy
ne még...
Nem kellenek!
nézz rám
Rabbá teszel
sikolts!
Sólyom lelkem
Suttogj!
szelíden tombolva
Szemedet figyeltem
Szenvedély
Szivárványt szőj
tombolni
Vad vágyak
Vallomás...
vágy vers
vágy vonal
ziláld szét


( Komáromi János )

Amikor...

Amikor tudod,hogy nem jön,de mégis várod.
Amikor tudod,hogy kár volt az egész,mégse bánod.
Amikor meglátod,hevesebben dobog szíved.
Amikor érzed,hogy érte remeg két kezed.
Amikor várod,hogy újra eljöjjön a pillanat.
Amikor várod,hogy ismét oda adhasd neki magad.
Amikor várod,hangját szavait.
Amikor naponta felidézed magadban az együt töltött emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét.
Amikor vágysz arra,hogy megint feléd nyújtsa két kezét.
Amikor nem bírod már,hiszen kavarognak benned a szavak.
Amikor közeledbe van és alig bírod türtőztetni magad.
Amikor elhiszed,hogy erre volt szükséged.
Amikor elhiszed,hogy míg együtt voltatok ő is megőrölt érted.
Amikor megijedsz,mert rossz nélküle élned.
Amikor újra elaludnál és ébrednél mellette.
Amikor jó lenne,ha újra veled lenne.
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.
Amikor rájössz,hogy mit sem ér a józan ész.
Amikor dönthetsz,hogy miért is ne,hisz egyszer élsz
Amikor világossá válik,hogy bármily rossz,ez mégis jó neked.
Amikor tudod,hogy TILOS,de mégis újra meg újra megteszed...
Akkor vedd tudomásul,hiába tagadod,igen is SZERETED!!!

- netlelet

EGYKORI TANÍTVÁNYOM EMLÉKKÖNYVÉBE


Én láttam a bimbót, én láttam azt,
Midőn, érezve a nyájas tavaszt,
Kezdett kifejleni:
Örűlt a lelkem és kéjjel telék,
És mint hiú kertész, sokat merék,
Sokat, reményleni.

De ennyit nem. Reményem balga volt,
Árnyékban sem mutatta a valót:
Milyen lesz a virág.
A természet rá csillogó mezet
Szövött: a sok kontár kertész kezek
El nem torzíthaták.

Hintsed, virágszál, most hintsd bájaid.
A hervadásnak messze napjait
Rettegned nincsen ok:
Érintsen bár a hervadás szele,
Dús illatod, lényednek szebb fele,
A szellem élni fog!

(1847)
Arany János

Csokonai Vitéz Mihály

A reményhez

Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig űltetéd;
Csörgő patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fűszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zőld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mező kisűlt,
A zengő liget kietlen,
A nap éjre dűlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Szabó Lőrinc: Magány

Sok kétely és bűn a halálba láncol,
de soktól néha már szabadulok.
 
Kunyhóm falán az ősz mosolya táncol,
barátaim a fák s a farkasok.
 
Az utak, melyek innen szertefolynak,
erdőmön túl az égre fölhajolnak
 
s minden virág, fű, óra, cserje, kő
egyetlen, boldog, nagy jelképbe nő
 
s annak fényébe szőve éjszakám
istent szívembe lopja a magány. 

József Attila.

A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.

Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.

S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.

1932

Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Ne szólj rám, ha sírok,
Mikor mindenki más nevet.
Ne szólj rám, ha gyűlöllek,
Mikor mindenki más szeret.
Ne szólj rám, ha nem köszönök,
Hisz te sem nézel felém.
Ne szólj rám, hogy gonosz vagyok,
Mert az ördög bújt belém.
Ne szólj rám, hogy ébren vagyok,
Mikor már rég alszik a világ.
Ne szólj rám, mert bűnös vagyok,
De benned is vannak hibák.
Ne szólj rám, mert nem segítek,
Talán megvan rá az okom.
Ne szólj rám, ha elengedlek,
És nem a kezedet fogom.
Ne szólj rám, hogy gazt szedek,
Hisz úgyis elhervad a virág.
Ne szólj rám, ha elmegyek,
Nekem túl rideg a világ.
Ne szólj, kérlek, ne mondj semmit,
Ha azt látod, elmegyek,
Búcsúzóul a szívem odanyújtom neked.


- netlelet

Petőfi Sándor

A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!
S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere...
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?...
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz... ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

Látod ez a szerelem...

Nyári délután, néztél csak reám
simogattad csendben két kezem
gyorsan este lett, én is néztelek
aztán mi volt nem emlékezem

Látod ez a szerelem
ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem

Nyári délután, néztél csak reám
simogattad csendben két kezem
Ugyan, hát szabad ezt?

Sétáltál velem, erdőn réteken
azt mondtad, hogy szedünk ibolyát
Jaj, te kis ravasz, nyár volt nem tavasz
volt ott minden, nem csak szép virág

Látod ez a szerelem
ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem

Sétáltál velem, erdőn réteken
azt mondtad, hogy szedünk ibolyát

Te kis hazug, hol itt az ibolya?

Egyet mondok én, ketten könnyedén,
három szóból mindent érthetünk
Egyik szó a bók, másik szó a csók
harmadik tán nem is kell nekünk

Látod ez a szerelem
ennél nagyobb élmény sohasem kell nekem

Egy szó épp elég, két szív hogy ha ég,
mindent mond a szó, hogy szerelem
Látod, ez a szerelem.
Egy kis nyááááááááár, egy kis holdféééééééééény,
egy kis erdőőőőőőőő, egy kis bóóóóóók, egy kis csóóóóóóóóóók....

/netlelet - S. Nagy István /

Keszthely

Berzsenyi Dániel

Itt, a kék Balaton partja virányain,
Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
S a halmok koszorús oldalain ragyog
A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;
Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
A tér telkeit és a vizenyős lapályt;
Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;
Gyakran zengeti itt Árion énekét
A hold fénye alatt gerjedező vizen.
S nézzétek, hol ama már feketült falak
Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!
Ott vár títeket egy bölcs, s kebelébe zár
Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
Századnak született, s aki virágkorát
Rómának ragyogóbb színre derítené.

Tudod, sok mindent nem mondtam el...
Gyávaság?
Félsz?
Bizalmatlanság?
Szégyenlősség?
Talán sok minden oka volt...
Talán egyszerűen csak annyi:
Nő vagyok...
De ma már bánom...
nagyon bánom...
Amikor azt hittem,
hogy mennyi de mennyi időnk jut még egymásra,
nagyot tévedtem...
Az idő kíméletlen...
Sokkal kevesebbet adott a Sors,
mint gondoltam...
Miért?
Nem tudom...
Hibáztunk...
én is, te is...
vagy talán mégse?
Egyszerűen ennyi jutott egymásból?
Sokat adtunk, sokat kaptunk...
és mégis kevés volt...
Rossz időben botlottunk egymásba?
Millió kérdés van bennem,
mire a választ már nem is kell keresni,
hisz az a hajó már elment...
De csodás utazás volt!
Csodás...
Azóta a te életed is megváltozott már,
az enyém is...
Két külön Sors lett...
De ami szép volt, arra vigyázni kell...
és én vigyázok az emlékekre...

/ netlelet

Mert így akarom

"Kezemben tartalak,
rabom vagy Kismadár!
Éledő vágyad,
sóhajok kalitkájába zár.

Végig simítalak és
bár még ellenállsz,
a ruhád alatt lüktet
már a tested,
érzed "elested".

Mikor bőrödhöz érek
és nem kérek,
de követelek,
kicsit harcolsz,
de gyorsan
megadod magad.

Fejed hátra hanyatlik
és én lágyan csókolom
végig márvány-ívű
pelyhes nyakad.

Ruháid engedelmesen
hagynak el mint a hólepel
tavasszal a földeket.
Folyó a karom és
tested ívelő hidat épít fölé
....mert így akarom...

Nincsenek már titkaid
az enyém minden gondolatod.
Fátyolos szemeid
mögé rejtem el az időt.

Ziháló lélegzeted,
már mindent betölt.
Bőröd pórusai mohón
isszák magukba
simogató leheletem.

Már mozdulnál,
már csókolnál
de nem engedem.
Arcodra vágyak
pírját gyújtom,
már tombol az élvezet,
de tovább nyújtom
....mert így akarom...

Szempilláid megremegnek,
testeden hullámok futnak át,
ajkaim fent is lent is nyitják
a kéj kapuját.

Kitárod magad nekem,
enyém már mindened.
Nincs rejtett részed
mit nem birtokoltam.

Úgy érzed a csúcson vagy
és már zuhanni vágysz...
De én még nem engedem!
Még nem lehet!
Még nem akarom!
Még szállj tovább,Angyalom!

Egyre csak beszél
szemérmeddel a szám.
Még tovább kutatok.
Már a bőröd alá is befolyok,
én vagyok testedben a vágy.

Már nem vagy ura magadnak.
Én viszlek tovább!
Emellek, repítelek!
Minden sejted átjárom,
egész lényed kéjjel itatom át.

Izmaid összerántom,
majd elernyesztem.
Testedben a gyönyör
hullámait gerjesztem.

Lassan magadba öleled
a végtelen teret,
múltat és jövőt
tagadd meg
vonagló jelened.

Testedből források
fakadnak zuhognak
és magukkal ragadnak.
Hegyek születnek és
korlátok szakadnak át.

Szemedből könnycsepp
indul útra,sikoly szakad fel
újra, meg újra.
Kiáltasz lázba,
könnybe fúlva.

A kéj elönt, tehetetlen vagy.
Szorosan tartalak,
hiába vergődsz,
vágyad szítom tovább.

Kegyetlen vagyok!
Csak élvezd!
Látni és érezni akarom!

Hirtelen egyetlen
ponttá zuhansz,
majd kitárulsz és
mindent magadba fogadsz.
Lüktetsz, mint a születő
világegyetem.

Akár a teremtő Ősrobbanás,
szakad ki belőled sóhajod.
Újra és újra megszületsz.
S mikor elcsitulsz,
lágyan takar be karom
....mert így akarom... "


Komáromi jános

Én
Délceg fenyő
Bohó őszinte bérc
Lapos
Kö,egyenes legény
Múzsa
Ketrecbe zárt szerető
Kedves szerény.

Ő
Janicsár amazon
Mohó Matrix matróna
Éles
Jatagán vér regény
Faust
Pur Lizert üldöző
Női szeszély.

(Szoni)

Nem könnyű veled,
Megérteni ifjúi lelked
Érezni szerelmed.
Mindennap veled ébredni,
Az életet veled élvezni.
Ragaszkodásod érezni.

Nem könnyű neked.
A világgal szembe menned
Ismerjék el szerelmed.
Tekintetükkel szembenézni.
Ítéletüktől nem félni.
Boldogan élni.

Nem könnyű nekünk.
Megélni szerelmünk.
Az időt legyőznünk.
Szemben a világgal.
Tele emberi vággyal.
Felhőtlen boldogsággal.


- netlelet

Ne a hibáit számold amit elkövet,
hanem: a vele töltött boldog perceket.
Azt, hogy hányszor volt, hogy nagyon hiányzott,
Azt, hogy hányszor érezted, hogy érintésétől a hideg kirázott.
Ne hízelgő, nyálas, szép szavakat várj tőle el.
Csak pár érintést amiben érzéseit mondja el.
Azt nézd, hogy ölel meg mikor fázol,
Hogy elnézi-e neked mikor nagyot hibázol.
Hogy csókol meg mikor búcsúztok
hogy néz rád mikor újra találkoztok.
Elvisel-e úgyis ha éppen hisztis és nyűgös vagy,
kellesz-e neki úgyis ha kicsit bolond és gyerekes vagy...


- netlelet

Erös

Uton vagyok,örökös
Utazo...
Szobam dohos,minden
Könny...
Poros,peneszes emlek
Mult...
Nincs uj elet
Napsütes...
Mutatnam ki vagyok
Tükörkepem
Keresem,de összetört
Tükröm...
Azt hiszed erös
Vagyok ?
Azt hiszed ismerem
Az utat ?
Nezz oda jobban !
Allok...
Szajkozva nemletezö igazam
Ejszaka...
Kömives Kelemen,Rodosto
Él.

(Szoni)

Egy szó...

Amit tettél, s amit nem, ne bánd.
Ez életünk: két gyönge fonál
mit keresztbe font a sors, az ég,
s ki tudja még
miképp lesz teljes végzetünk.

Amit adtál, örökké enyém.
Bársony karokkal magadhoz húztál,
ajkad becézte ajkaim s ujjaid hajam,
nem voltam magam
csak Te voltál s görbe tükröd én.

Amit adtam, csak Tiéd.
Tőled mámorosan és telhetetlenül
ittam szomjazón minden rezdülést,
s mégis kevés,
mert a tűz még bennem ég.

Melledre borulva hallgattam szívedet.
Még most is hallom dobbanásait
s fülembe cseng mit véred zenélt,
dalolta énekét:
- imádj, szeress, s ne kérj... -

S nem kértem semmit én,
csak ajkam ízlelte forró bőrödet,
ujjaim reszketve járták testedet,
mit nem feled
soha többé hús-vér börtönöm.

S most kérek, ha engeded:
add a szívedet, add lelkedet
zálogba nálam, míg életünk útja
összefut újra...
s addig is mondd ki: szeretsz!


Laren Dorr

/Ha van író, továbbra is hozom, ha titok, ott ahol a verset lelem, majd utána írom: "netlelet"
Tom: Ha olyan oldalom lelem, ok. De sokszor egy másik site blogjaiban találom a verseket..
Azt meg mégsem írhatom: gipszjakab.hu site, keverekegyet naplójából
S most nem kötözködni akartam, ismersz

Ehh....szepek a verseid ....

Velencei képek

Cseppekké válik az éjszaka,
így lesz fontos az égi lényeg.
Megszáll a rímek hordaléka,
s körém ülnek a fura lények.

Csend, meghittség, gondolat,
oszló felhő és lapuló szmog,
úszó elme és ezernyi gondola,
a Sóhajok hídjánál kanyarog.

A föld egy végtelen óriás,
mint lélekben a vágy s a tűz.
Hol vagy Júlia te csodás.
Rómeód éppen merre űz?

Bencze Attila

(Bencze Attila 1981. november 17-én született a Romániában található Hargita megye legszebb településén, Székelyudvarhelyen)

(Ez egy válasz wchris üzenetére (2009. 03. 20. péntek 22:41), amit ide kattintva olvashatsz)

Hol vagy szerelem?

Nem tudom, hogy hova, s merre vitt az utad
És nem tudom, hogy hol lehet a mád
Bolyongó lelkem csak teutánad kutat
szívem még mindig csak téged imád

Nem tudom most éppen, kinek kezét fogod
És nem tudom, hogy kit csókol a szád
megsúgom most neked, jobb ha te is tudod
Szerelemmel gondolok ma is rád

Nem tudom majd engem merre hajt a sorsom
És nem tudom hogy hol lesz temetőm
De könnyebb most a könny is, hogyha kimondom:
Lennél bár újra az én szeretőm!


/benmar/


/ Tom: netleleltek, sokszor író-költő nélkül. Ha ez gond, akkor a jövőben csak olyan verset hozok, ahol minden adatot tudok /

(#1829 -es Csend honlap profiljáról idézve! -így szerintem korrektebb- :tom)