Kiss László György
Teszem amit tudok


Egyszerűen, ember vagyok.
Nem méregetem magam
mással, a nagyok szavával.
Csak teszem a dolgomat,
hogy rendben álljon
köröttem minden pillanat.
Nem kívánok utánozni,
lelkendezni, sem
behódolni másnak, és
nem hiszek semmiféle
életemelő varázsnak.
Csak megyek előre,
végére a mának.
Teszem amit tudok. -
S ha néha elbukok,
saját káromból okulok.
Egyszerűen ember vagyok! -
tudásom legjavát életem
kútjából merítem,
és megértem a nagyok
szavát, még ha nem is
mérem magam mással,
mint az emberi méltósággal!

Vörösmarty Mihály : A szerelmes

A szerelmes ,
Csillagot hordoz szemében :
Annak nincs sötét s homály ,
Bár bolyongjon éj felében ,
Kedvesére rá talál .

Lukáts Márta:
A gyertya

Egyenesen, szilárdan áll,
Fénylő szemmel fölfelé néz,
Bár légköre olykor ködös,
Sötét s nyomasztóan nehéz.

Ruhája tiszta és fehér,
Nincs rajta semmi szenny, mocsok,
S ha ráfröcskölnek is ilyet,
Simaságáról lecsorog.

Meghittséget, szeretetet
Serceg lágy-szelíden hangja,
Akkor is, ha körülötte
Ezt senki, senki sem tudja.

Önzetlenül ég, melegít,
A sötétnek nincs itt helye,
Hiszen, mint az igaz ember,
Ő is fényre van teremtve.

Olykor küzd az áramlattal,
És titokban sír talán,
Mert néha sűrű cseppekben
Folynak a könnyek oldalán.

Aztán ismét bíztat, hitre
Serkent, szinte megnő lángja,
Hogy rohamosan csökken, fogy,
Sőt csonkig ég, nem is bánja.

Küldetését befejezte:
Ő eltűnt, s csak azért égett,
Hogy a kereső szívébe
Fényt vigyen és melegséget.

Ahogy most nézem a gyertyát,
Amint serkentően lobog,
Vágy ébred bennem, s most én is
Fényleni, égni akarok.

Hinteni a szeretetet
Önzetlenül jónak, rossznak,
Hogy méltó hirdetője legyek
A közénk jött Megváltónak.

Farkas Kitti : Vallomás a szerelemről

Furcsa érzés , nem értem .
Én ezt senkitől nem kértem .
Egyik percben lenn vagyok a mélyben ,
Utána repülök fenn a magas égen .
Felhőn sétálok , majd érzem a pokol tüzét ,
Lelkem szárnyal , majd hirtelen megég .
Néha úgy érzem , nem kell semmi ,
Utána a világot át tudnám ölelni .
Mélyből a magasba , magasból a mélybe....
Hát ennek már sohasem lesz vége ?
Érzem , belehalok , ha nem láthatlak .
Csak Téged , Téged , Téged akarlak !

Cso Gi Cson :

A patakkal beszélgetek



Fehér sziklán ülök a völgy felett,


s a patakkal beszélgetek.


A víz úgy suhan a köveken át,


selymesen, puhán, mint a fellegek,


s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg...


Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,


a völgy hosszán, lejtős sziklákon át,


nappal meg éjjel, tovább és tovább...


Az útja még nehéz és meredek,



de ő csak mesél, csacsog és nevet,


s vígan, fürgén szeli át a hegyet...


Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,


hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!


Tovasuhansz a fehér falakon,


s ezer szilánkokra osztod önmagad,


ezer tükör-szilánkra, mint a nap!


Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,


s dalomba ömlik a te éneked...


Egyek vagyunk, s nincs bennem semmi más,


csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!


Fehér sziklán ülök a völgy felett,


s a patakkal beszélgetek...

.............................
Már megtanultam
Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.

Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.


/Kosztolányi Dezső/

Heiner Ágnes : Nélküled

Álomba ringatom magam ,
Mikor magányom úgy kívánja ,
Nélküled minden nap ezer év ,
S nem alszom éjszakánként !

Volt mikor nem voltál ,
S nem is fájt , hogy nem voltál ,
De most csendesen - fájón éget ,
Hogy nem érinthetlek Téged !

Reményik Sándor – Kegyelem


Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
s a lehetetlenség konok falán
zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, mindhiába
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
– hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe véled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
akkor – magától – minden elcsitul,
akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Csokonai Vitéz Mihály : Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt .
Te lehetsz írja sebemnek ,
Gyönyörű kis tulipánt !

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz ,
Ajkaid harmatozása
Sok ezer gondot elűz !

Teljesítsd angyali szókkal ,
Szeretőd amire kért :
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért !

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen


Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsitíthass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Reményik Sándor: Szivárvány

Némethy Titinek

I.

A párában, a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.

Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.

De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.

Mint a művészet az élet felett.

II.

Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.

Radnaborberek, 1922 július

Buda Ferenc:


Ne rejtőzz el...


Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom, mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.

Wass Albert

Reményik Sándor: "Tündérfok"

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

SEX

Kéz a kézben,
kéz a szájban,
kéz a másban,
más a szájban,
más a másban

Szeretni úgyis lehet.........

" Szeretni úgyis lehet,hogy nem mutatod meg,
szeretni úgyis lehet,hogy lábad megremeg.
Szeretni úgyis lehet,hogy csókolni nem mered,
szeretni úgyis lehet,hogy könnyed megered. "

/ Ismeretlen szerző /

Juhász Gyula: Szerelem

Én nem tudom mi ez, de jó
nagyon.
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkony ég felhőjén, mely
ragyog,
És rajta dúl derngő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha villan a tetőn,
Holott borongós, már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érzem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon hagyom.
Ha balgaság,ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.


......................


Posts:
Joined: 2008-07-21
OfflineRadnóti Miklós: Két
Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

.................

Reményik Sándor: Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.

Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.

De néha őt kísérti egy - egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.

Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

Ady Endre: Az Isten-kereső lárma

Neved sem értem, Istenem,
De van két árva, nagy szemem
S annyi bolondot látok,
Hogy e sok bolondságból
Nagy ijedelmemben,
Uram, hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,
De, hajh, egyik se volt elég:
Szívemben, idegimben
Kiabáló, nagy lárma
Téged keres, Fölség,
Isten, a tied minden.

Ady Endre: Az Úr érkezése


Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem.
Csöndesen és váratlanul átkarolt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon, de háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim: Meghalt ifjúságom,
De Őt a fényes nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Seress Rezső
Szomorú vasárnap


Szomorú vasárnap
száz fehér virággal
vártalak kedvesem
templomi imával.
Álmokat kergető
vasárnap délelött,
bánatom hintaja
nélküled visszajött.
Azóta szomorú
mindig a vasárnap,
Könny csak az italom,
kenyerem a bánat. Szomorú vasárnap.

Utolsó vasárnap
kedvesem gyere el,
pap is lesz, koporsó,
ravatal, gyászlepel.
Akkor is virág vár,
virág és -koporsó,
Virágos fák alatt
utam az utolsó.
Nyitva lesz szemem,hogy
még egyszer lássalak.
Ne félj a szememtől,
holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap.

József Attila: SZERELMES VERS


Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!

1923. jan. 1.