Sík Sándor - Ments meg Uram

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól
a meddőségtől, lanyhaságtól
a naptalan és esőtlen égtől:
ments meg Uram a szürkeségtől!
Édes az ifjak mentás koszorúja
fehér öregek aranyos borúja
virága van tavasznak, télnek:
ne engedj Uram koravénnek!
Csak attól ments meg, keresők Barátja,
hogy ne nézzek se előre, se hátra.
Tartsd rajtam szent nyugtalan ujjad
ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!
Ne hagyj Uram megülepednem
sem eszmében, sem kényelemben.
Ne tűrj megállni az ostoba van-nál
s nem vágyni többre ki mai magamnál.
Ha jönni talál olyan óra,
hogy megzökkenne vágyam mutatója
kezem kezedben ha kezdene hűlni
más örömén ha nem tudnék örülni
ha elapadna könnyem a más bűnén
a minden mozgást érezni ha szűnném
az a nap Uram legyen a végső:
szabadíts meg a szürkeségtől!

Csokonai elissza sohasem volt tanári fizetését

Csurgónak Rózsija, céda hölgy,
mosdatlan vagy, mint a répaföld,
hanem az öled, az tiszta tűz,
izzasztó kemence, drága szűz!
Hej, Vitéz,
élj, ha élsz,
bölcselmektől össze ne asszál!
Igyál és jókat – vakaródzzál!

Hántolt fa karónak jó lukba,
csodát tesz mélyire jól dugva,

próbáld csak, mi könnyen becsúszik,
becsúszik, az eszed búcsúzik.
Hej, Vitéz,
élj, ha élsz,
bölcselmektől össze ne asszál!
Igyál és jókat – nyújtózkodjál!

Nagy orrnak nagybátyja magvas tag.
Rózsim, tán sovány a nagy vastag?
Lövök itt százat, s te riszálod?
Kushadj, rossz boszorkány, kiszállok.
Hej, Vitéz,
élj, ha élsz,
bölcselmektől össze ne asszál!
Igyál és jókat – vacsorázzál!

Hajnalban zörget a csont Halál,
keres a kocsmában s nem talál,
nem, mert, jaj, hamu és por vagyok,
bozontos kút mélyén porladok.
Hej, Vitéz,
élj, ha élsz,
bölcselmektől össze ne asszál!
Igyál és jókat – aludjál!

Orbán Ottó

Előszó
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.


Karinthy Frigyes

Dal
A szívem nem tud muzsikálni
vidám könnyű kis dalokat.
Hiába, mindig meg kell állni,
s meghalni hagyni vágyakat.

A vidám drága kis nótáknak
olyan hamar végük szakad.
Fagyos ködre s pianóra válnak
s halk zümmögés, ami marad.

A lelkemben sok melódia
csak felhangoló kézre vár.
Mennyi színes szép szimfónia,
eljátszatlanul hagyni kár.

A dalok álomba alusznak
az óra halkan csak halad.
A nóták csendben haldokolnak
s feszülő húrjuk megszakad.
Dsida Jenő

...


KÖNNYŰ VÁGY ÉS KÖNNYŰ ÉLET
Könnyű vágy és könnyű élet,
tisztaság, tisztaság.
Könnyű szavunk játékosan
visszavág, visszavág,
pattog, mint a gumilabda,
ide is, oda is,
s holnapután eltűnőben
híre is, pora is.
Isten arca odafent a
kékes ég, kékes ég –
Ezentúl csak igy köszönök:
Békesség! Békesség!
Ezentúl a komolyságot
kivetem, kivetem,
könnyelműség táncoljon a
szívemen, szívemen:
aranyalmák, kismadarak
mosolyok, mosolyok.
Odakünt is szép aranyköd
gomolyog, gomolyog.
Csúf hazugság a halál is,
babona, babona,
élet van csak, tele csűrben
gabona, gabona,
leánycsók van, karácsonyfa,
kicsi szán, kicsi szán…
Megszületett a Kisjézus
igazán, igazán.
Hagyhattok már a sötétben
egyedűl, egyedűl:
Piros szivem piros versbe
menekűl, menekűl.

Dsida Jenő

HOLDARC



Az arcod, mintha holdfény volna,
a Hold fönn, mintha lámpa volna,
a lámpa, mintha serleg volna,
a serleg, mintha ezüst volna,
az ezüst, mintha tóba hullna,
a tóvíz, mitha tükör volna,
a tükör, mintha arcod volna,
az arcod, mintha márvány volna,
a márvány, mintha lelked volna,
a lelked, mintha szemed volna,
a szemed, mintha gyöngyszem volna,
a gyöngyöd, mintha cérnán lógna,
a cérna, mintha selyem volna,
a selyem, mintha hajad volna,
a hajad, mintha tenger volna,
a tenger, mintha kagylót hozna,
a kagyló, mintha füled volna,
a füled, mintha hangod volna,
a hangod, mintha ajkad volna,
az ajkad, mintha megcsókolna,
az arcod, mintha arany volna.
(Nagy Bandó András)

Francois Villon:
Apró képek balladája

Tudom, mi a tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs merre termett,
tudom, mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet;
csak azt nem tudom, kivagyok.

Tudom az urak nyakdíszét,
tudom, melyik ruha mi szerzet,
tudom, ki gazdag, ki cseléd,
tudom, mily fátyolt kik viselnek,
tudom a tolvaj- s kártyanyelvet,
tudom, tortán él sok piszok,
tudom mely csap mily bort ereszthet,
csak azt nem tudom, kivagyok.

Tudom ló s öszvér erejét,
tudom, mit érnek, mit cipelnek,
tudom, pénz szava szép beszéd,
tudom, hol mérik a szerelmet,
tudom, mit higgyek a szememnek,
tudom, Róma mit alkotott,
tudom, a cseh mért eretnek,
csak azt nem tudom, kivagyok.

AJÁNLÁS

Mindent tudok hát, drága herceg,
tudom, mi sápadt, s mi ragyog,
tudom, hogy a férgek megesznek,
csak azt nem tudom, ki vagyok.

Nem lehet.........

Szeretnélek átölelni , de nem lehet
Szeretnélek csókolni , de nem szabad
Szeretném fogni a kezed , de nem lehet
Tiéd lehetnék , de nem vagy szabad .

Elszomorít , hogy más karjaiban fekszel
Elszomorít , hogy nem vagy mellettem
Bár nehéz , míg bírok kitartok
Bár ezzel a lelkemet mardosod .

Minden percben veled lennék
Te érted mindent meg adnék
Soha ne múljon el az izzó levegő köztünk
Reménykedem , hogy egyszer együtt leszünk .

Már megtanultam

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.

Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.

Kosztolányi Dezső


.....
Lélektől léleklig


Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekről ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily ős bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Tóth Árpád

Kosztolányi Dezső


Akarsz-e játszani


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosanak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?
...............

József Attila

Tedd a kezed

Tedd a kezed
homlokomra,
mintha kezed
kezem volna.

Úgy őrizz, mint
ki gyilkolna,
mintha éltem
élted volna.

Úgy szeress, mint
ha jó volna,
mintha szívem
szíved volna.


..........

Szabó Lőrinc

Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

...........

Frederico García Lorca

Találkozás


Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.

Sík Sándor A LEGSZEBB MŰVÉSZET


A legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.

Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.

Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.

Túrmezei Erzsébet - Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye.
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje.
Pünkösd előtt - esedezés, esengés.
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés.
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása.
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása.
Csendesen várni - várni, hinni, kérni!
Aztán - boldog pünkösd utánba érni!
S pünkösd után - szent égi erőt-vetten,
pünkösd után - Lélekkel telítetten.
pünkösd után - bátor tanúvá lenni,
pünkösd után - régit kárnak ítélni.
Krisztusnak élni és másoknak élni,
minden mennyei kincset elfogadni,
és pünkösd után - adni, adni, adni!

Fet : Ha a nap kiragyog keleten

Ha a nap kiragyog keleten ,
neki titkomat elrebegem .

Ha patak fut a déli napon ,
neki suttogom el mi bajom .

Ha a hold süt az éjjel egén ,
örömöm neki mondom el én .

De elém ha te állsz , te magad ,
suta számon a szó elakad .

Reményik Sándor: Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Szerző ismeretlen

Pirulva be kell vallanom
Imádlak édes angyalom
Nem kérek tőled egyebet
Áldozd fől értem szivedet
De amit ennél jobban kívánok
A sorok kezdőbetűiben
Találod

Csokonai Vitéz Mihály : Megkövetés

Ha haragszol , megkövetlek :
Békélj meg , szép angyalkám !
Csak azt mondtam , hogy szeretlek ,
S e szóért haragszol rám ?

Kiss László György
Teszem amit tudok


Egyszerűen, ember vagyok.
Nem méregetem magam
mással, a nagyok szavával.
Csak teszem a dolgomat,
hogy rendben álljon
köröttem minden pillanat.
Nem kívánok utánozni,
lelkendezni, sem
behódolni másnak, és
nem hiszek semmiféle
életemelő varázsnak.
Csak megyek előre,
végére a mának.
Teszem amit tudok. -
S ha néha elbukok,
saját káromból okulok.
Egyszerűen ember vagyok! -
tudásom legjavát életem
kútjából merítem,
és megértem a nagyok
szavát, még ha nem is
mérem magam mással,
mint az emberi méltósággal!

Vörösmarty Mihály : A szerelmes

A szerelmes ,
Csillagot hordoz szemében :
Annak nincs sötét s homály ,
Bár bolyongjon éj felében ,
Kedvesére rá talál .

Lukáts Márta:
A gyertya

Egyenesen, szilárdan áll,
Fénylő szemmel fölfelé néz,
Bár légköre olykor ködös,
Sötét s nyomasztóan nehéz.

Ruhája tiszta és fehér,
Nincs rajta semmi szenny, mocsok,
S ha ráfröcskölnek is ilyet,
Simaságáról lecsorog.

Meghittséget, szeretetet
Serceg lágy-szelíden hangja,
Akkor is, ha körülötte
Ezt senki, senki sem tudja.

Önzetlenül ég, melegít,
A sötétnek nincs itt helye,
Hiszen, mint az igaz ember,
Ő is fényre van teremtve.

Olykor küzd az áramlattal,
És titokban sír talán,
Mert néha sűrű cseppekben
Folynak a könnyek oldalán.

Aztán ismét bíztat, hitre
Serkent, szinte megnő lángja,
Hogy rohamosan csökken, fogy,
Sőt csonkig ég, nem is bánja.

Küldetését befejezte:
Ő eltűnt, s csak azért égett,
Hogy a kereső szívébe
Fényt vigyen és melegséget.

Ahogy most nézem a gyertyát,
Amint serkentően lobog,
Vágy ébred bennem, s most én is
Fényleni, égni akarok.

Hinteni a szeretetet
Önzetlenül jónak, rossznak,
Hogy méltó hirdetője legyek
A közénk jött Megváltónak.

Farkas Kitti : Vallomás a szerelemről

Furcsa érzés , nem értem .
Én ezt senkitől nem kértem .
Egyik percben lenn vagyok a mélyben ,
Utána repülök fenn a magas égen .
Felhőn sétálok , majd érzem a pokol tüzét ,
Lelkem szárnyal , majd hirtelen megég .
Néha úgy érzem , nem kell semmi ,
Utána a világot át tudnám ölelni .
Mélyből a magasba , magasból a mélybe....
Hát ennek már sohasem lesz vége ?
Érzem , belehalok , ha nem láthatlak .
Csak Téged , Téged , Téged akarlak !

Cso Gi Cson :

A patakkal beszélgetek



Fehér sziklán ülök a völgy felett,


s a patakkal beszélgetek.


A víz úgy suhan a köveken át,


selymesen, puhán, mint a fellegek,


s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg...


Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,


a völgy hosszán, lejtős sziklákon át,


nappal meg éjjel, tovább és tovább...


Az útja még nehéz és meredek,



de ő csak mesél, csacsog és nevet,


s vígan, fürgén szeli át a hegyet...


Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,


hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!


Tovasuhansz a fehér falakon,


s ezer szilánkokra osztod önmagad,


ezer tükör-szilánkra, mint a nap!


Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,


s dalomba ömlik a te éneked...


Egyek vagyunk, s nincs bennem semmi más,


csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!


Fehér sziklán ülök a völgy felett,


s a patakkal beszélgetek...

.............................
Már megtanultam
Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.

Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.


/Kosztolányi Dezső/