Csalódás


Eldobtál magadtól csúnyán csak el,
Nem nézted azt, hogy a szívem törik el.
Kitéptél belőlem valami nagy dolgot,
Ez a dolog a szív, ami már nem boldog.
Boldog volt, de csak röpke időre,
De már mindegy neki, hisz kitépték örökre.

Nem tudom hogy ki vagy,
nem ismerlek,
de egy valamit tudok,
nagyon szeretlek.

Mióta megláttalak,
fontos vagy nekem,
ha nem láthatlak,
üres az életem.

Szeretnélek ölelni,
érezni téged,
elhinni azt,
hogy az enyém vagy végleg.

Vakon bíznék benned,
szívből szeretnélek,
de ha el akarnál menni,
elengednélek.

Különös mit érzek,
hisz nem is ismerlek,
de van benned valami,
mi miatt nem tudlak feledni.

Talán tévedek,
s csalódni fogok,
mégis szüntelen
csak rád gondolok.

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz ,
hogy szerethesselek
Téged.

Bárcsak angyal lehetnék!
Repülnék Hozzád, Feléd.
Hátamon nagy, fehér szárnyak,
Erre felfigyelnének az árnyak.
Persze nem látna engem senki,
Ordítanék és nem történne semmi.
Nem hallanák a hangomat,
Nem látnák lábnyomomat.
Átsuhannék minden zárt ajtón,
Keresztül mennék minden falon.
Beosonnék Hozzád, a szobádba.
Miközben alszol, leülnék az ágyadra.
Egész éjjel fognám a kezed.
Egész éjjel símogatnám fejed.
Hajnalban pedig, mikor mennem kell,
Homlokodra csókot adnék, hogy sose felejtsd el,
Hogy azt álmodtad akkor éjjel,

Valaki áttáncolt az életemen,
pedig semmit nem kértem tőle,
még ott van pár könnycsepp az én szememben,
Mégis azt mondom,hogy : MEGÉRTE!

Szeretem az érintésed,
szeretem a szép nézésed.
Szeretem a szemed tükrét,
szeretem a tested ívét.
Szeretem, hogy szeretlek,
csupán az fáj, hogy nem feledlek...

Szél rángatja vállam,
vihar a ruhám.
Életem orkán.
Pihenjetek elemek,
csillapodjatok
Egy kicsit most fáradt vagyok

Már elmentem s vissza nem jövök, nézem az ablakon, hogy a szél min sürög, s pörög.
Nem érdekel már más csak egy lélegzetnyi szabadság ez az minek az élet, fizeti a legnagyobb, árt.
Elmentem s többet nem jövök emberek fejéből s szívéből is el, tűnök
Nem lesz ki emlékszik majd rám s nevemre
csak egy, leszek a sok közül kit az élet teremtett le.
Nem kérek már semmit, hisz tudom, meg nem kapom, így ennyit mondok barátok
köszönöm, hogy eddig vártatok s kívánom nektek, legyen a legjobb sorsotok.
Elmentem s visszanézni se tudok visszajönni nem is, tudok, elhagyok mindent s mindenkit ez az élet rendje ez a sors keze Isten véletek...

Kopik az emlék az évek alatt
Nem maradt más csak egy pillanat
Néhány perc ami véget ért
Nem kapod vissza az Istenért
Egy rossz fénykép ami megmaradt
Nézed és közben szétszakad

Így múlik az egész lassan
Minden amit akkor adtam
Szívbol jött és szívhez ért
Eladtam a lelkem a testedért
Ennyi volt csak és vége már
Senki sincs aki rám talál

Milyen lehet a halál?
Vágyálmomban barát,
Eltemettek végre,
Talán sosem éltem.


Itt vagyok, de mióta?
Kedves hideg koporsómba,
Homlokomra földet szórtak,
S rég elfeledkeztek rólam.


Milyen lehet az élet?
Álmodozom a mélyben,
Régi kedves gondolsz-e rám?
Tudod-e hogy merre találsz?


Álmodozom halálomban,
Mély és hideg otthonomban,
Testem hideg, szívem lángol,
Ha nem szerettél, már nem bánom.

Magához tért privát orgazmusából
Nem kímélte a lepedőt
Visszajött egy másvilágból
Hazudni a szeretőt

Oly kedvesen hazudik
Eljátszva a szeretőt
Bűbájosan hazudik
És eljátssza a Nőt

A vágyak nem hagyják nyugodni
Vedd észre benne a szeretőt
Még él el fogja titkolni
Hogy neked játssza a Nőt

A párnája érted könnyes
És fölényesen kinevet
Most a te szemed lesz könnyes
És a végén ki nevet?

A Balatonnál történt, tudom nem vitás
a sínekre lépett egy nyár forró éjszakán
Hogy miért tette, nem tudom
de itt kísért sikolya minden kék alkonyon

Valaki mentőt hívott de már későn jöttek
Az orvos fejét rázta, aztán eldöcögtek
Túl nagy volt az ütés - mondta- mi a szívet érte
Nem kapott rá esélyt hogy a reggelt megérje
Fény is látszott arcán tán' nem szenvedett
Bár tudom sajnálta, csak ennyit élhetett

Kedves arcán fájdalom volt s tengernyi érzelem
De az emberek csak néztek csendben, szenvtelen

Most itt állok egyedül lezárt koporsóján virág
Rajta felirat gyöngybetűkkel kiállt:
Itt nyugszik szerelmünk élt csak pár évet
Nem tudni hogyan de vakvágányra tévedt

Legjobb lenne elfeledni téged
Nem is tudni azt, hogy létezel
Tűzbe dobni megmaradt fényképed
Eltávozni, hogy ha érkezel.
Legjobb volna elfeledni téged
Igen ám de kissé komplikált
Hozzád fűznek a gyönyörű emlékek
Nagyon nehéz nem gondolni rád.
Az ember bizony emlékezik mindig
Nem parancsol érzelmeinek
Meg nem történtnek tenni
Megtörtént dolgokat nem lehet
Legjobb lenne elfeledni téged
Úgy tenni ahhogy te teszel
De ennél mindíg külömb voltam,
Hazudtam de nem feledlek el

Azt mondod szerelem, én gyűlöllek érte
Sok mindent mondasz, de csak azt értem: VÉGE!
Bár érzem, hogy hibáztam nem mutatom
Pedig ha tudnád, hogy szeretlek másként lenne, tudom
Újra és újra bennem él az a pillanat,
Mikor szívedből egy sóhaj kiszakadt
Álltunk mindketten mozdulatlanul
És mindig egymásra néztünk, akaratlanul
Túlzott büszkeségünk nem engedett szólni,
Pedig kerestük a szót a hangot
Ki akartuk mondani!
De valahol bennrekedt, megakadt
És ölelés helyett jött hideg fuvallat!
Elmondtam volna, el én ha tudom:
Már régóta te vagy az egyetlen gondolatom!
Láttam megpróbálod kimondani, elfeledni a bajt,
Könnyebbet választottál, egy egyszerű gúnykacajt.
Éreztem, nem ez indult lelkedből,
Csak nem látam a könnyektől.
Próbáltuk, megpróbáltuk mi is, mit annyian
A történetet átírni, s élni gondtalan
De én újraolvasom a díszes könyvet
S nem bánok semmit, nem változtatom
a történetet, egy pillanat múlva megváltozik minden,s egy utolsó, reményvesztett kiálltással tűnik majd el a SEMMIBEN!

megtettem amire kértél:hű rabszolgád,nóci

"... nem az az Igazi, akivel le tudod élni az életed, hanem az, aki nélkül nem tudsz élni"
A legdrágább kő mindent karcol, de maga nem tűr karcolást. A legdrágább szív inkább vérzik, de nem sebez meg soha mást.
A féltékenység mindig együtt születik a szerelemmel; de nem mindig hal meg vele.
A szerelem a férfi erőfeszítése, hogy egyetlen asszonnyal megelégedjék.
A szerelem csak fokozódik a visszautasítás fájdalma miatt.
A szerelem gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.
A szerelem inkább elviseli a távollétet vagy halált, mint a kétkedést és az árulást.
A szerelem még a bölcseket is elvakítja.
A szerelem minden, és minden más: semmi..
A szerelem mindent pótol, a szerelmet nem pótolja semmi.
A szerelem olyan lövedék, ami a szívet találja el, de az agyat roncsolja szét.
A szerelem sebét az gyógyítja meg, aki ejtette.
A szerelem titka nagyobb, mint a halál titka. A szerelem minden.
A szerelemben az a bosszantó, hogy olyan bűn, amit nem követhetünk el cinkostárs nélkül.
A szerelemben mindig küzd egymással a szenvedés és az öröm.
A szerelemnek még a bolondsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófusok minden tudománya.
A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az.
A szerelmet és a tüsszentést nem lehet eltitkolni.
A tapasztalat bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz, hanem az, amikor mindketten ugyanabba az irányba néznek.
Aki barát, az szeret, de aki szeret, az nem mindig barát.
Akit feledni akarunk, mindig arra gondolunk.
Akit nem érintett meg a szeretet, az sötétben sétál.
Akit szeretünk, azt egészen boldoggá, vagy ha ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni.
Akit szeretünk, azt soha nem ismerjük meg igazán. Nem azért, mert kiismerhetetlenebb, mint más, hanem azért, mert többet akarunk tudni róla.
Amit szeretsz, szabadon kell engedni. Ha visszajön hozzád, a Tiéd, ha nem jön vissza, akkor sohasem volt a Tiéd.
Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.
Az igaz barát az, aki alaposan ismer téged, de ennek ellenére szeret.
Az igazi szerelemben egyik fél sem parancsol, mindkettő engedelmeskedik.
Az igazit elhagyjuk a többiért. A többit az igazi miatt.
Az öregség nem véd a szerelemtől, a szerelem megvéd az öregségtől.
Azt mondják; a szerelem vak. Talán ezért olyan aktívak a férfiak a kezükkel.
Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet!
Ha meg tudod magyarázni, miért szeretsz egy nőt, nem is szereted igazán.
Legszebb emlék a szeretet, amit mások szívében hagyunk magunk után.
Másként illatozik a széna a szerelmeseknek és másként a lónak.
Nem akaratunktól függ, hogy örökké szeressünk valakit, mint ahogy az sem függött akaratunktól, hogy ne szeressük

Reggel nem tudott enni, mert olyan szerelmes volt, délben nem tudott enni, mert olyan szerelmes volt, este nem tudott aludni, mert olyan éhes volt.
Száz csók nem ér fel azzal a gyönyörrel, mit az igaz szerelem egyetlen kézszorítása nyúj
Szerelemmel múlik az idő, idővel a szerelem
Te most a világnak csak egy valaki vagy, de valakinek te leszel az egész világ.
Valakit megszeretni egy perc is elég, valakit elfelejteni egy élet is kevés.
Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád.

Mint egy marék üvegszilánk
Úgy zuhant a földre szívünk
Nem tudtuk, hogy mi a hibánk
De mégis elítéltettünk

Nézem az arcod, nézem a szád,
csókolni vágyom egész éjjen át.
Szeretni akarlak mindig és mindig,
vad vággyal ölelni reggeltől reggelig.
Testedbe veszni, meghalni kicsit,
majd életre kelni és szeretni megint.
Ölelni, csókolni, szeretni, szeretni,
S hajnalban sírva ébredni.
Keresni kezed, keresni szád,
keresni tested finom illatát.
De reggel van megint,
te nem vagy már sehol,
egy gyűrött lepedő a tanú,
hogy valóság volt.

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod,
Amikor tudod, hogy kár volt, mégse bánod,
Amikor érzed, hogy hevesebben dobog a szived,
Amikor érzed, hogy érte remeg két kezed,
Amikor várod, hogy eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy oadadhasd önmagad,
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor néznéd ahogy nyujtaja két kezét,
Amikor nem birod már kibuggyannak a szavak,
Amokir nem birod már türtőztetni magad,
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy ő is eleped érted,
Amikor megijedsz mert rossz lenne nélküle,
Amikor már aludnál és ébrednél mellette,
Amikor már őnmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor rájössz, hogy miért is ne, egyszer élsz,
Amikor világossá válik, hogy ez jó neked,
Amikor világossá válik, hogy megteszed,
Akkor vedd tudomásul, hogy igenis szereted!