de aranyosak neked is csíkos?:)
"A jo kislányok eljutnak a mennyországba! A rosszkislányok pedig akárhova!!!":))
Háát igen eléggé meglepődtem rajta és azon is ahogy szót fogadtál,de legközelebb majd kettesben kezelésbe veszlek 
Keresem a szavakat,hogy leírjam mit érzek
Keresek rímeket, hogy elmondjam vérzik a szívem.
Vérzik a szívem mert már nincs velem,
Vérzik a szív, ha elveszti kit szeret.
Nem ölel át többé, nem suttog szép szavakat
Csak kedves emléke az, mi örökre velem marad..
Mikor kimondta vége, valami meghalt végleg..
Nincs többé életem..nélküle nincs semmi sem..
Csak Ő kell nekem, ő jelenti a mindent.
Ő a boldogság, Ő a szerelem,
Csak Ő kell nekem..Ő az életem..
Mióta nincs velem, félek elaludni,
Félek álmodni, félek felébredni..
Álmomban mindig eljön és a szerelem újra éget..
Érzem a szenvedélyt, érzem testét,
Érzem a forró vágyat, érzem az érintését..
Csak csókolni akarom, kényeztetni, szabadon szeretni..
De mikor kinyitom a szemem,
Minden éjjel, újra és újra vége..
Nem látok mást csak semmitmondó falakat,
Nincs mellettem, nem ölel, nem suttog szép szavakat..
Már nem édes a hallgatás, nem kell a fény,
Hisz üvölt a csend és vakit a sötétség..
S egyre csak kérem az égieket:
Kérlek,kérlek Adjátok Őt vissza nekem!
Keresek rímeket, hogy elmondjam vérzik a szívem.
Vérzik a szívem mert már nincs velem,
Vérzik a szív, ha elveszti kit szeret.
Nem ölel át többé, nem suttog szép szavakat
Csak kedves emléke az, mi örökre velem marad..
Mikor kimondta vége, valami meghalt végleg..
Nincs többé életem..nélküle nincs semmi sem..
Csak Ő kell nekem, ő jelenti a mindent.
Ő a boldogság, Ő a szerelem,
Csak Ő kell nekem..Ő az életem..
Mióta nincs velem, félek elaludni,
Félek álmodni, félek felébredni..
Álmomban mindig eljön és a szerelem újra éget..
Érzem a szenvedélyt, érzem testét,
Érzem a forró vágyat, érzem az érintését..
Csak csókolni akarom, kényeztetni, szabadon szeretni..
De mikor kinyitom a szemem,
Minden éjjel, újra és újra vége..
Nem látok mást csak semmitmondó falakat,
Nincs mellettem, nem ölel, nem suttog szép szavakat..
Már nem édes a hallgatás, nem kell a fény,
Hisz üvölt a csend és vakit a sötétség..
S egyre csak kérem az égieket:
Kérlek,kérlek Adjátok Őt vissza nekem!
"Miért nem tudok sírni, ha az segítene?
Miért nem tudom kimondani mit kellene?
Miért nem tudom azt szeretni ki szeret?
Miért vár szívem arra ki feled?
Miért ily gátlásos nyelvem?
Miért nem enged magam kifejeznem?
Miért várják, hogy kimondjam mit érzek?
Mikor megtanulni ezt nem fogom míg élek.
Mert bár szívem mondaná, kiáltana,
Nyelvem elé gátat állata.
Mire elhagyja szám egy szó, egy gondolat,
Már rég meghazudtolom magamat.
Azt bántom vele kit nem akarok,
Mert mit érzek kimondani nem tudom.
Elvesztem kiket szeretek egy butaságért.
Kétségbeesve kiáltok az egész világért.
De hangom nem hallja senki sem,
Ha mégis, nem érti mégsem.
Oly nékem itt mint idegenben.
Körülöttem sok-sok furcsa ember.
És hiába nézek rájuk kétségbeesve,
Ők elmennek mellettem nyelvem nem értve.
Állok a tömegben könyőrgőn nézve,
Néha egy érdekes embert veszek észre.
Követni kezdem, mellé szegődök,
A végén már futva könyörgök.
De ő nem lassít, csak tovább vágtat.
Rájövök mégsem az kire vártam.
Megállok és megint a tömegbe bámulok,
Hátha találok egy ismerős alakot.
Meglöknek, rámlépnek, szitkozódnak végül,
És én csak állok tovább egyedül, minden remény nélkül.
Miért nem tudom kimondani mit kellene?
Miért nem tudom azt szeretni ki szeret?
Miért vár szívem arra ki feled?
Miért ily gátlásos nyelvem?
Miért nem enged magam kifejeznem?
Miért várják, hogy kimondjam mit érzek?
Mikor megtanulni ezt nem fogom míg élek.
Mert bár szívem mondaná, kiáltana,
Nyelvem elé gátat állata.
Mire elhagyja szám egy szó, egy gondolat,
Már rég meghazudtolom magamat.
Azt bántom vele kit nem akarok,
Mert mit érzek kimondani nem tudom.
Elvesztem kiket szeretek egy butaságért.
Kétségbeesve kiáltok az egész világért.
De hangom nem hallja senki sem,
Ha mégis, nem érti mégsem.
Oly nékem itt mint idegenben.
Körülöttem sok-sok furcsa ember.
És hiába nézek rájuk kétségbeesve,
Ők elmennek mellettem nyelvem nem értve.
Állok a tömegben könyőrgőn nézve,
Néha egy érdekes embert veszek észre.
Követni kezdem, mellé szegődök,
A végén már futva könyörgök.
De ő nem lassít, csak tovább vágtat.
Rájövök mégsem az kire vártam.
Megállok és megint a tömegbe bámulok,
Hátha találok egy ismerős alakot.
Meglöknek, rámlépnek, szitkozódnak végül,
És én csak állok tovább egyedül, minden remény nélkül.
Ez a vers neked szól, csak neked.
S ezrek kérdezik: szeretlek?!
Ilyenkor elgondolkodom....
Vajon ha kimondom az segít a bánaton?
A bánaton, melyet te okoztál,
hogy ok nélkül vagdalkoztál.
Hogy nem hittél nekem,
pedig tudtad, az életem gyötrelem.
Még most se érzed fájdalmam,
nem látod, hogy minden éjjelem álmatlan.
Minden éjjelem álmatlan,
mert már nem fekszel az ágyamban.
Reggelente nem rám néz gyönyörű kék szemed,
nem én vagyok kinek minden kívánságát lesed.
Talán ki kellett volna mondanom,
és akkor nem törtem volna össze egy hajnalon.
Csak két szó lett volna, mely fájdalmas,
és az élet minden percében felzargat.
Felzargat, mert szeretlek,
és végre kimondom,
hogy nem tudok élni nélküled!
S ezrek kérdezik: szeretlek?!
Ilyenkor elgondolkodom....
Vajon ha kimondom az segít a bánaton?
A bánaton, melyet te okoztál,
hogy ok nélkül vagdalkoztál.
Hogy nem hittél nekem,
pedig tudtad, az életem gyötrelem.
Még most se érzed fájdalmam,
nem látod, hogy minden éjjelem álmatlan.
Minden éjjelem álmatlan,
mert már nem fekszel az ágyamban.
Reggelente nem rám néz gyönyörű kék szemed,
nem én vagyok kinek minden kívánságát lesed.
Talán ki kellett volna mondanom,
és akkor nem törtem volna össze egy hajnalon.
Csak két szó lett volna, mely fájdalmas,
és az élet minden percében felzargat.
Felzargat, mert szeretlek,
és végre kimondom,
hogy nem tudok élni nélküled!
Átvertél! Összetörted a szívemet!
Gyülöllek, de mégis minden fáj nélküled!
Azt mondtad szeretsz,
de csak üres szavak voltak,
kénytelen leszek lezárni a múltat!
Fájdalom csak ez maradt utánad!
Könny, szenvedés, bánat!
De ezek után még mindig szeretlek téged,
Tudom mindent feledni nagyon nehéz lesz!
Nevetek, kacagok, de a mosoly az arcomon,
csak álarc, legszívesebben mindig csak sírnék utánad!
De nem fogom neked ezt megbocsáltani noha
megváltozhatsz,
de annyira nem fogsz SOHA-SOHA!
Ha szeretsz, bizonyítsd be,
szólok nehéz lesz,
kulcsot lopnod újra a szívembe!
Gyülöllek, de mégis minden fáj nélküled!
Azt mondtad szeretsz,
de csak üres szavak voltak,
kénytelen leszek lezárni a múltat!
Fájdalom csak ez maradt utánad!
Könny, szenvedés, bánat!
De ezek után még mindig szeretlek téged,
Tudom mindent feledni nagyon nehéz lesz!
Nevetek, kacagok, de a mosoly az arcomon,
csak álarc, legszívesebben mindig csak sírnék utánad!
De nem fogom neked ezt megbocsáltani noha
megváltozhatsz,
de annyira nem fogsz SOHA-SOHA!
Ha szeretsz, bizonyítsd be,
szólok nehéz lesz,
kulcsot lopnod újra a szívembe!
tessék ciccem:)
2004. 10. 31. vasárnap 17:03
nyha vagyok:) ma zsúfolt napom volt most + épp műkörmözöm:) hát igen én finoman az asztal alatt kikezdtem veled de ezt senki nem látta:))
2004. 10. 30. szombat 10:50
azért vicces lesz odaérek4re és nem fogok felismerni senkit,vagy legalábbis nemtudom kit fogok majd leszólítani héé szia te vagy az xy? 
2004. 10. 30. szombat 09:43
nemtudom mit vegyek fel délután:(
Mindenki dugja vissza a pöpijét a nadrágájába így nem lesz vita,ki hova mikor szeretne pisilni
Tragédia!
Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele.Magas volt, barna, karcsú és sudár, akár egy ifjú jegenye.Szólt: ,,Kislány,szabad egy táncra?ˇ,, Alig tudtam kimondani: ,,Igen!,, A zenekar keringőbe kezdett,s minket elsöpört a tömeg szélsebesen.Szeme égő tűzként parázslott mikor tekintete rám nevetett.Tudtam,éreztem már akkor,hogy az első percben megszeretett.Az egész este úgy telt el,mint egy csodálatos álom.Búcsúzóul a fiú így szolt: ,,Imádom!,, Egy esztendő múlt el azóta,oly gyorsan szállt el,mint egy múló pillanat.Mi ketten gyakran találkoztunk,s kaptunk egymástól forró csókokat.Azt hiszem boldogok voltunk,s szerettük egymást mindhalálig,míg a tragédia meg nem történt. Egy forró nyári napon,a suliból hazafelé tartottam épp a szürke aszfalton,mikor megpillantottam valakit,ki szembe jött velem az úton.Inteni akartam neki,hisz Ö már messziről integetett,de akkor észrevettem valakit,s nem emeltem fel a kezem.Kezét egy ismeretlen lány szorította.Ó,mily fájdalom volt nekem.S,éreztem,hogy a könnyek lassan átfutják a szemem.Hát így szeretett?Ezt tette velem?Én inkább meghalok,hisz így mit ér az életem.Az úton feltűnt egy fekete opel,mint valami veszedelem.Én véletlenül az útra léptem,a többire már nem emlékszem.Mikor magamhoz tértem hatalmas tömeg állt körülöttem,csak épp azt nem találtam,akit a legjobban kerestem.Akkor vettem észre csak,mellettem egy test hever.Igen,Ö volt az!A hős,bátor,ki engem testével védelmezett! ,,Mária,meg kell mondanom az a lány a növérem volt.,, A szeme a végtelenbe merült, a szája boldog mosolyra húzódott. Nem tudta rajtam kívül senki sem talán,hogy Ö már a halállal bírkózott,s győztesnek a halál bizonyult.A fiú ajkán egy vércsepp jelent meg,s gyöngülő kezével megszórította kezemet.Az utolsó erejét összeszedve egy mondatot suttogott:,, Gondoljon magában bármit Mária,én akkor is szeretem.,,Mardosó,keserű önvád örökös gyász az életem,mert volt egy fiú,ki ezzel a mondattal halt meg:,,Mária én magát szeretem!,,
Vidám forgatag kellős közepén találkoztam vele.Magas volt, barna, karcsú és sudár, akár egy ifjú jegenye.Szólt: ,,Kislány,szabad egy táncra?ˇ,, Alig tudtam kimondani: ,,Igen!,, A zenekar keringőbe kezdett,s minket elsöpört a tömeg szélsebesen.Szeme égő tűzként parázslott mikor tekintete rám nevetett.Tudtam,éreztem már akkor,hogy az első percben megszeretett.Az egész este úgy telt el,mint egy csodálatos álom.Búcsúzóul a fiú így szolt: ,,Imádom!,, Egy esztendő múlt el azóta,oly gyorsan szállt el,mint egy múló pillanat.Mi ketten gyakran találkoztunk,s kaptunk egymástól forró csókokat.Azt hiszem boldogok voltunk,s szerettük egymást mindhalálig,míg a tragédia meg nem történt. Egy forró nyári napon,a suliból hazafelé tartottam épp a szürke aszfalton,mikor megpillantottam valakit,ki szembe jött velem az úton.Inteni akartam neki,hisz Ö már messziről integetett,de akkor észrevettem valakit,s nem emeltem fel a kezem.Kezét egy ismeretlen lány szorította.Ó,mily fájdalom volt nekem.S,éreztem,hogy a könnyek lassan átfutják a szemem.Hát így szeretett?Ezt tette velem?Én inkább meghalok,hisz így mit ér az életem.Az úton feltűnt egy fekete opel,mint valami veszedelem.Én véletlenül az útra léptem,a többire már nem emlékszem.Mikor magamhoz tértem hatalmas tömeg állt körülöttem,csak épp azt nem találtam,akit a legjobban kerestem.Akkor vettem észre csak,mellettem egy test hever.Igen,Ö volt az!A hős,bátor,ki engem testével védelmezett! ,,Mária,meg kell mondanom az a lány a növérem volt.,, A szeme a végtelenbe merült, a szája boldog mosolyra húzódott. Nem tudta rajtam kívül senki sem talán,hogy Ö már a halállal bírkózott,s győztesnek a halál bizonyult.A fiú ajkán egy vércsepp jelent meg,s gyöngülő kezével megszórította kezemet.Az utolsó erejét összeszedve egy mondatot suttogott:,, Gondoljon magában bármit Mária,én akkor is szeretem.,,Mardosó,keserű önvád örökös gyász az életem,mert volt egy fiú,ki ezzel a mondattal halt meg:,,Mária én magát szeretem!,,
Egy lány sétál az utcán.Oly törékeny.
Járása bizonytalan.Mintha kutatna.
De a környék kihalt.Ő mégse adja fel!
Könnyei megerednek.Törölné, aztán meggondolja.
Minek fáradni ha úgysem tudom abbahagyni?!
Látása halovány.Tapogatózik.A köd leszáll.
Hangja felcsendül.Segítségért kiáltana, de hiába.
zuhanni kezd.Egy kéz megragadja.
Magához vonja.Erősen szorítja.
A lány kétségbeesetten kapálózik, majd megáll.
Tudja nincs értelme harcolni.
Megadja magát a szerelem érzésének
Megtalálta azt, miután úgy kutatott.
A köd elszállt.a szerelem megmaradt.
A fák virágoztak.Az állatok kergetőztek
A két fiatal egymás szemébe nézett.
Járása bizonytalan.Mintha kutatna.
De a környék kihalt.Ő mégse adja fel!
Könnyei megerednek.Törölné, aztán meggondolja.
Minek fáradni ha úgysem tudom abbahagyni?!
Látása halovány.Tapogatózik.A köd leszáll.
Hangja felcsendül.Segítségért kiáltana, de hiába.
zuhanni kezd.Egy kéz megragadja.
Magához vonja.Erősen szorítja.
A lány kétségbeesetten kapálózik, majd megáll.
Tudja nincs értelme harcolni.
Megadja magát a szerelem érzésének
Megtalálta azt, miután úgy kutatott.
A köd elszállt.a szerelem megmaradt.
A fák virágoztak.Az állatok kergetőztek
A két fiatal egymás szemébe nézett.
Csak ülök itt és nézek valaki szemébe,
S Te vagy az ki elsőnek jutsz eszembe.
Rád gondolok mindíg, nem tudlak feledni,
Hogy lehet valakit ennyire mélyen szeretni?
Nem tudok figyelni, mert te jársz fejemben,
De nem tudhatod mi dúl most a lelkemben!
Mardosó fájdalom melynek oka távolléted,
Te boldog vagy mással s ezt nem értheted.
Nem szeretsz, nem érzed ezt a fájdalmat,
Mely engem napról-napra egyre jobban hasogat!
Várom, hogy feledjelek, de nem tudlak,
Minden mit mondtál bennem él s hallak!
Vedd végre észre, van valaki aki szeret,
S boldog lehetnél e valaki mellett!
Csak igent kell mondanod és repülök hozzád,
Hogy én lehessek a te egyetlen drágád.
De egy szó nem elég, érzésre van szükségem,
Hogy ezt a gyötrő életet veled elviseljem!
Ha te melettem vagy nem számít milyen világ ez,
Csak az számít hogy mindent érezz!
Érezd, hogy szeretlek!
Érezd, hogy féltelek!
S hogy távolléted megöl engem,
Ha ezeket érzed minden rendben.
Már csak egy dolog kell nekem:
Az hogy szivedből szeress engem!
Ha nem szeretsz ne hazudj kérlek,
Mert én igazán szeretlek téged!
S Te vagy az ki elsőnek jutsz eszembe.
Rád gondolok mindíg, nem tudlak feledni,
Hogy lehet valakit ennyire mélyen szeretni?
Nem tudok figyelni, mert te jársz fejemben,
De nem tudhatod mi dúl most a lelkemben!
Mardosó fájdalom melynek oka távolléted,
Te boldog vagy mással s ezt nem értheted.
Nem szeretsz, nem érzed ezt a fájdalmat,
Mely engem napról-napra egyre jobban hasogat!
Várom, hogy feledjelek, de nem tudlak,
Minden mit mondtál bennem él s hallak!
Vedd végre észre, van valaki aki szeret,
S boldog lehetnél e valaki mellett!
Csak igent kell mondanod és repülök hozzád,
Hogy én lehessek a te egyetlen drágád.
De egy szó nem elég, érzésre van szükségem,
Hogy ezt a gyötrő életet veled elviseljem!
Ha te melettem vagy nem számít milyen világ ez,
Csak az számít hogy mindent érezz!
Érezd, hogy szeretlek!
Érezd, hogy féltelek!
S hogy távolléted megöl engem,
Ha ezeket érzed minden rendben.
Már csak egy dolog kell nekem:
Az hogy szivedből szeress engem!
Ha nem szeretsz ne hazudj kérlek,
Mert én igazán szeretlek téged!
Beléd szerettem ezt már te is tudod,
De mért kell pont most elfordulnod?
Nem akarsz szeretni mert félsz attol,
Ha megtudja más mi lesz akkor.
Még csak nem is próbálsz meg szeretni,
Tudom ami nem megy nem kell erőltetni...
Tudtad, hogy ez lesz mégis kérted
Hogy mondjam el neked mi az mit érzek.
Már nem beszélsz velem, pedig jóban voltunk,
Lehet hagynom kellett volna úgy ahogy votunk...
De kértél engem s én nem hazudok neked,
Még csak nem is reméltem a szerelmed...
Talán ez volt a baj, hogy nem vagyok bagabiztos,
De nem akartam elkiabálni azt ami oly titkos.
Te adtál erőt a sötét, borús napokon,
S vártam, hogy a nap felragyogjon az égbolton.
Csak egy napsugár jött miről azthittem jót hoz,
De csak pillanatnyi remény volt és semmi köze a jóhoz.
El is tünt a remény nagyon hamar,
De a szerelmem nem volt pillanatnyi zavar.
Még most is szeretlek, ha te nem is akarod,
Várom, hogy ujra magábazárjon két karod.
Ne kerülj kérlek hisz az nekem rosszabb,
Hiszen nélküled minden nap egyre hosszabb.
De mért kell pont most elfordulnod?
Nem akarsz szeretni mert félsz attol,
Ha megtudja más mi lesz akkor.
Még csak nem is próbálsz meg szeretni,
Tudom ami nem megy nem kell erőltetni...
Tudtad, hogy ez lesz mégis kérted
Hogy mondjam el neked mi az mit érzek.
Már nem beszélsz velem, pedig jóban voltunk,
Lehet hagynom kellett volna úgy ahogy votunk...
De kértél engem s én nem hazudok neked,
Még csak nem is reméltem a szerelmed...
Talán ez volt a baj, hogy nem vagyok bagabiztos,
De nem akartam elkiabálni azt ami oly titkos.
Te adtál erőt a sötét, borús napokon,
S vártam, hogy a nap felragyogjon az égbolton.
Csak egy napsugár jött miről azthittem jót hoz,
De csak pillanatnyi remény volt és semmi köze a jóhoz.
El is tünt a remény nagyon hamar,
De a szerelmem nem volt pillanatnyi zavar.
Még most is szeretlek, ha te nem is akarod,
Várom, hogy ujra magábazárjon két karod.
Ne kerülj kérlek hisz az nekem rosszabb,
Hiszen nélküled minden nap egyre hosszabb.
Utolsó percekben
Éjszakákon át csak ébren ülsz,
Vársz talán eljön még egyszer utoljára,
A képe benned él, arcát keresed bármerre mész,
A sötétbe árnyékok közt nézed a csendet,
Vársz, hátha előlép a zárt ajtó mögül.
Bárcsak érthetném, hogy miért nincs itt,
Annyira hiányzik, leírni a szó is kevés,
Elmondani képtelenség, csak a szememben látható,
A hiánya az, hogy ő már más irányban jár.
Az ölelése még mindig itt van karjaimba zárva,
Ahogy az utolsó percekben hozzám bujt utoljára,
S már ment is egy másik világ irányába,
S vissza se nézett, s nem látta testem a földön,
Ahogy égnek emeltem kezem, s kiáltottam érte.
A pillantása még mindig itt van szemembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben rám nézet a drága,
S a következő pillanatban már nem is láttam,
S ő se szememben a fájdalmat, azt a kínt,
Ami miatt könnyem árvízként pusztította az utat.
Az arca még mindig itt van lelkembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben feje ott volt vállamon,
S a haja számhoz tapadt, és éreztem édes ízét,
S hirtelen hátrébb lépett, s megfosztott mindettől,
Ahogy megfordult és egyre csak távoldott s eltűnt az éjben.
A csókja még mindig itt van ajkamba zárva,
Ahogy az utolsó percekben éreztem szememmel,
S arcomhoz ért akkor, de ajkamra képzeletem,
S tudom megfakul idővel, de belém éget örökre,
Akkor elvette tőlem életem legédesebb ízét.
A szerelme még mindig itt van szívembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben szíve a véget ütötte szívemnek,
S eldobta mindenem az egész életem, megvonta tőlem,
S létem már nincs többé, s már nem érzem szívem,
Akkor ott az utolsót verte, s csak a testem mi eljött végleg!
Éjszakákon át csak ébren ülsz,
Vársz talán eljön még egyszer utoljára,
A képe benned él, arcát keresed bármerre mész,
A sötétbe árnyékok közt nézed a csendet,
Vársz, hátha előlép a zárt ajtó mögül.
Bárcsak érthetném, hogy miért nincs itt,
Annyira hiányzik, leírni a szó is kevés,
Elmondani képtelenség, csak a szememben látható,
A hiánya az, hogy ő már más irányban jár.
Az ölelése még mindig itt van karjaimba zárva,
Ahogy az utolsó percekben hozzám bujt utoljára,
S már ment is egy másik világ irányába,
S vissza se nézett, s nem látta testem a földön,
Ahogy égnek emeltem kezem, s kiáltottam érte.
A pillantása még mindig itt van szemembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben rám nézet a drága,
S a következő pillanatban már nem is láttam,
S ő se szememben a fájdalmat, azt a kínt,
Ami miatt könnyem árvízként pusztította az utat.
Az arca még mindig itt van lelkembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben feje ott volt vállamon,
S a haja számhoz tapadt, és éreztem édes ízét,
S hirtelen hátrébb lépett, s megfosztott mindettől,
Ahogy megfordult és egyre csak távoldott s eltűnt az éjben.
A csókja még mindig itt van ajkamba zárva,
Ahogy az utolsó percekben éreztem szememmel,
S arcomhoz ért akkor, de ajkamra képzeletem,
S tudom megfakul idővel, de belém éget örökre,
Akkor elvette tőlem életem legédesebb ízét.
A szerelme még mindig itt van szívembe zárva,
Ahogy az utolsó percekben szíve a véget ütötte szívemnek,
S eldobta mindenem az egész életem, megvonta tőlem,
S létem már nincs többé, s már nem érzem szívem,
Akkor ott az utolsót verte, s csak a testem mi eljött végleg!
Féktelen pörgés,száguldás az élet
De ha mellettem vagy semmitől sem félek
Percek és órák,napok és évek
Ha fogod a kezem semmi baj nem érhet
Szemeidbe nézek és magamat látom
Mióta ismerlek mindig csak rád vágyom
Bőröd bársonya ,szemeid ragyogása
Rabul ejtett ,azóta rá sem nézek másra
Bárhová tekintek mindenben téged látlak
Nappal és éjjel mindig téged várlak
A kerek,az egész mi vagyunk igy ketten
Ennyire még soha, senkit nem szerettem
Minden pillanatban csakis rád gondolok
Ha magadhoz ölelsz elszállnak a gondok
Nincsen senki más, kire jobban vágynék
Számomra te vagy a legnagyobb ajándék
Bármerre vet a Sors,veled megyek oda
Szoritsd meg a kezem s ne engedd el soha
Mert ha te mennél én el nem engedlek
Hogyha én mennék,el soha ne engedj
Forró érintésre,tüzes csókra vágyom
Édes mosolyodra ahogy hozzám bújsz az ágyon
Buja ölelésre és vad éjszakákra
Ha mennem kell majd végleg,tudjam:nem éltem hiába..."
De ha mellettem vagy semmitől sem félek
Percek és órák,napok és évek
Ha fogod a kezem semmi baj nem érhet
Szemeidbe nézek és magamat látom
Mióta ismerlek mindig csak rád vágyom
Bőröd bársonya ,szemeid ragyogása
Rabul ejtett ,azóta rá sem nézek másra
Bárhová tekintek mindenben téged látlak
Nappal és éjjel mindig téged várlak
A kerek,az egész mi vagyunk igy ketten
Ennyire még soha, senkit nem szerettem
Minden pillanatban csakis rád gondolok
Ha magadhoz ölelsz elszállnak a gondok
Nincsen senki más, kire jobban vágynék
Számomra te vagy a legnagyobb ajándék
Bármerre vet a Sors,veled megyek oda
Szoritsd meg a kezem s ne engedd el soha
Mert ha te mennél én el nem engedlek
Hogyha én mennék,el soha ne engedj
Forró érintésre,tüzes csókra vágyom
Édes mosolyodra ahogy hozzám bújsz az ágyon
Buja ölelésre és vad éjszakákra
Ha mennem kell majd végleg,tudjam:nem éltem hiába..."
Egy téli zord napon,
Feküdtem a hideg havon.
Testemben a szív kővé dermedt
S a halál angyala itt termett.
Kézen fogott és vezetett
És én nem mondtam neki nemet.
A befagyott tóhoz értünk
S egy percre megakadt a léptünk.
Azután mentünk tovább a jégen,
Ezernyi felhő szállt fenn az égen.
Az angyal ekkor magamra hagyott,
Én úgy éreztem, megfagyok.
Lábam alatt megrepedt a jég,
Én próbáltam menekülni még.
Ekkor egy kéz megfogta kezem
És a partra kihúzott csendesen.
Te voltál az, ki segített,
Álölelted végre testemet.
Nem tudtál szeretni,
Engedtél meghalni.
Meghaltam a karodban,
A szívem kettétört titokban.
Feküdtem a hideg havon.
Testemben a szív kővé dermedt
S a halál angyala itt termett.
Kézen fogott és vezetett
És én nem mondtam neki nemet.
A befagyott tóhoz értünk
S egy percre megakadt a léptünk.
Azután mentünk tovább a jégen,
Ezernyi felhő szállt fenn az égen.
Az angyal ekkor magamra hagyott,
Én úgy éreztem, megfagyok.
Lábam alatt megrepedt a jég,
Én próbáltam menekülni még.
Ekkor egy kéz megfogta kezem
És a partra kihúzott csendesen.
Te voltál az, ki segített,
Álölelted végre testemet.
Nem tudtál szeretni,
Engedtél meghalni.
Meghaltam a karodban,
A szívem kettétört titokban.
Szerettem volna a hangod mindennap hallani,
De mostmár kedvem lenne tényleg meghalni.
Itthagynék mindenkit, s mindent e földön,
Ennél is jobb lenne egy elhagyatott börtön.
Nem kell a társaság nem kell a remény,
Hisz mind csak szomorúságot hoz a végén.
Minek a remény, ha csak vágyódás az egész?
Minek a társaság, ha egyszer úgyis elvész?
Zárjatok, be s ne gyertek ide soha többé,
Ha a remény s minden más elfoszlik köddé.
Nem kell a szenvedés, csak feledni akarok,
Hogy ne legyenek többé szomorú napok.
Nem akarok se élni se meghalni, csak hagyjatok!
Soha többé nem akarom tudni, hogy hol vagyok!
Tönkretetted az életem, ezt soha el nem felejtem,
De még mindíg szeretlek s lehajtom a fejem.
Meghajlok a kín előtt mi még csak most kezdődik,
Irígylem azokat akik életüket gondtalanul élik,
Ők nem szenvednek a vágytól, hogy szeressék őket,
Kikre soha nem dobáltak még köveket.
Ha nem hagytok élni inkább menjetek el örökre!
S még most se szeretnék máshol lenni csak egy börtönbe,
Ami nekem nem lenne más csak égi áldás,
S tudnám, hogy nem kell több kín és vágyódás.
Mért nem tudok felejteni, s csak a szépre emlékezni?
Kit szeretek elindult másfelé és soha nem fog megérkezni.
Ám én tárt karokkal várom az egyettent ki jelent valamit,
S nem akarlak csak átölelni, egyedül csakis ennyit.
Mért nekem jutott ez a sors? Bár mindenki mást akar...
Mért mindíg a szerelmem megy el oly hamar?
Mért nem szeret végre valaki teljes szívből, igazán?
Ez lenne életemben a nagy feladvány?
Ha ez, én már meg is buktam,
S megtettem mindent amit tudtam.
Te nem akarsz engem és ezt megértettem,
De, hogy elfeledjelek azt senki ne kérje tőlem.
De mostmár kedvem lenne tényleg meghalni.
Itthagynék mindenkit, s mindent e földön,
Ennél is jobb lenne egy elhagyatott börtön.
Nem kell a társaság nem kell a remény,
Hisz mind csak szomorúságot hoz a végén.
Minek a remény, ha csak vágyódás az egész?
Minek a társaság, ha egyszer úgyis elvész?
Zárjatok, be s ne gyertek ide soha többé,
Ha a remény s minden más elfoszlik köddé.
Nem kell a szenvedés, csak feledni akarok,
Hogy ne legyenek többé szomorú napok.
Nem akarok se élni se meghalni, csak hagyjatok!
Soha többé nem akarom tudni, hogy hol vagyok!
Tönkretetted az életem, ezt soha el nem felejtem,
De még mindíg szeretlek s lehajtom a fejem.
Meghajlok a kín előtt mi még csak most kezdődik,
Irígylem azokat akik életüket gondtalanul élik,
Ők nem szenvednek a vágytól, hogy szeressék őket,
Kikre soha nem dobáltak még köveket.
Ha nem hagytok élni inkább menjetek el örökre!
S még most se szeretnék máshol lenni csak egy börtönbe,
Ami nekem nem lenne más csak égi áldás,
S tudnám, hogy nem kell több kín és vágyódás.
Mért nem tudok felejteni, s csak a szépre emlékezni?
Kit szeretek elindult másfelé és soha nem fog megérkezni.
Ám én tárt karokkal várom az egyettent ki jelent valamit,
S nem akarlak csak átölelni, egyedül csakis ennyit.
Mért nekem jutott ez a sors? Bár mindenki mást akar...
Mért mindíg a szerelmem megy el oly hamar?
Mért nem szeret végre valaki teljes szívből, igazán?
Ez lenne életemben a nagy feladvány?
Ha ez, én már meg is buktam,
S megtettem mindent amit tudtam.
Te nem akarsz engem és ezt megértettem,
De, hogy elfeledjelek azt senki ne kérje tőlem.
Végtelen csendben
Hozzád elmentem.
Még szívem sem dobogott
De a fény ragyogott
Hozzád elmentem.
Még szívem sem dobogott
De a fény ragyogott
Jó érezni, hogy szeretlek
nagyon és egyre jobban
Ott bujkál a két szemedben
rejtőzködő mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, Veled szép,
És Veled teljes az élet!
nagyon és egyre jobban
Ott bujkál a két szemedben
rejtőzködő mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, Veled szép,
És Veled teljes az élet!
Ha van valaki, ki igazán szeret,
Ki puszilgat és szeretget,
Együtt vagytok jóban, rosszban,
S mindig megbíztok egymásban.
De van egy érzés a legrosszabb:
Ha véget ér egy hosszú kapcsolat.
Jön a bánat, a zokogás,
S a kérdés: Miért?
A fiú halkan keresi a magyarázatot,
Húzza az időt, gondolkodik s dadog,
Gondold át magadban,
Hogy ő az, kire mindig is vártál,
Kit szerettél, s kiben megbíztál.
Ne légy szomorú, keress mást,
Mert valahol van egy szív, ki rád vár.
Ne hagyd el magad, légy erős,
Egyszer biztos megtalálod Őt,
A nagy Őt!
Ki puszilgat és szeretget,
Együtt vagytok jóban, rosszban,
S mindig megbíztok egymásban.
De van egy érzés a legrosszabb:
Ha véget ér egy hosszú kapcsolat.
Jön a bánat, a zokogás,
S a kérdés: Miért?
A fiú halkan keresi a magyarázatot,
Húzza az időt, gondolkodik s dadog,
Gondold át magadban,
Hogy ő az, kire mindig is vártál,
Kit szerettél, s kiben megbíztál.
Ne légy szomorú, keress mást,
Mert valahol van egy szív, ki rád vár.
Ne hagyd el magad, légy erős,
Egyszer biztos megtalálod Őt,
A nagy Őt!
Szerelem
Az ember szerelmes gyakran lehet,
De szeretni csak egy embert lehet.
Szeretni s hűen élni,
Igazat mondani s semmitől se félni.
Semmitől félni csak remélni,
Ha igazán szeret minden bűnöd, megérti.
Megérti, s reméli, hogy nem fogsz,
Bizalmával újra visszaélni.
Nem fogsz visszaélni, hisz szereted,
Szereted, mert amit ő nyújtott,
Soha el nem feleded.
Hogy felednél, hisz nem lehet,
Az ember szerelmet sohasem vehet.
Szerelmet az ember nem vehet,
Hisz csak egy embert szeret.
Az ember szerelmes gyakran lehet,
De szeretni csak egy embert lehet.
Szeretni s hűen élni,
Igazat mondani s semmitől se félni.
Semmitől félni csak remélni,
Ha igazán szeret minden bűnöd, megérti.
Megérti, s reméli, hogy nem fogsz,
Bizalmával újra visszaélni.
Nem fogsz visszaélni, hisz szereted,
Szereted, mert amit ő nyújtott,
Soha el nem feleded.
Hogy felednél, hisz nem lehet,
Az ember szerelmet sohasem vehet.
Szerelmet az ember nem vehet,
Hisz csak egy embert szeret.
Hm egyenlőre ennyi,elmentem psychológia ZH-t írni dejó 
"Sosem a búcsúlevelek,
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,
de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,
ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy amikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod
mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,
mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarabb megalvad
és mikor csók közben magad vagy
szerelmed véget akkor ér."
(Baranyi Ferenc: Egy perccel hamarabb)
nem a szakítás, nem a könnyek
jelentik azt, hogy elköszöntek
örökre a szerelmesek,
de a strandon a tétován
más combra áttévedt tekintet,
a türelmetlenül leintett
hálálkodás a nász után,
ha nincs folytatni gusztusod
a kedvesed-harapta almát
vagy amikor gyönge diadalmát
meghagyni színleg sem tudod
mikor először áll meg úgy
pillantásod a kedves arcán,
hogy nem vidámodsz fel nyugalmán
s nem leszel tőle szomorúbb,
mikor szúrás nyomán a vér
egy perccel hamarabb megalvad
és mikor csók közben magad vagy
szerelmed véget akkor ér."
(Baranyi Ferenc: Egy perccel hamarabb)
Miért is nem...
Miért is nem haltam meg abban
az elkínzott, átkozott pillanatban,
mikor az első légáram tüdőmbe ért,
mikor szívem egész lényembe pumpált vért,
mikor az első fénysugár szemembe hatolt,
mikor hangszálam az első kiáltásra hangolt,
mikor az első mosolyra indult ajkam,
mikor az első szót motyogtam halkan,
mikor az első lépést megtettem,
mikor az első igaz könnyet ejtettem.
Miért is nem halok meg itt és most,
nem élne szív, test, egyetlen rost,
Megszűnne a mélységes fájdalom,
meghalnék...nem fájlalom!
Nem bántanék soha senkit többé,
nem válna a nevetés többé könnyé,
nem hiányoznék senkinek,
része lennék a semminek,
elfelejteném, hogy valaha is kértem,
sírtam, bántottam, éltem.
Miért is nem haltam meg abban
az elkínzott, átkozott pillanatban,
mikor az első légáram tüdőmbe ért,
mikor szívem egész lényembe pumpált vért,
mikor az első fénysugár szemembe hatolt,
mikor hangszálam az első kiáltásra hangolt,
mikor az első mosolyra indult ajkam,
mikor az első szót motyogtam halkan,
mikor az első lépést megtettem,
mikor az első igaz könnyet ejtettem.
Miért is nem halok meg itt és most,
nem élne szív, test, egyetlen rost,
Megszűnne a mélységes fájdalom,
meghalnék...nem fájlalom!
Nem bántanék soha senkit többé,
nem válna a nevetés többé könnyé,
nem hiányoznék senkinek,
része lennék a semminek,
elfelejteném, hogy valaha is kértem,
sírtam, bántottam, éltem.
Épp olyan voltam én is, mint a többi lány,
mint a tarka réten egy aprócska virág.
Mint egy kicsiny madár a hatalmas égen,
mint egyetlen csepp az élet tengerében.
Most én vagyok a nap egyetlen sugara,
én vagyok az égbolt egyetlen madara.
Köszönöm Drágám, hogy egyetlenné tettél,
és hogy a mindenem, az életem lettél.
(Mátyás Krisztina: Más lettem)
mint a tarka réten egy aprócska virág.
Mint egy kicsiny madár a hatalmas égen,
mint egyetlen csepp az élet tengerében.
Most én vagyok a nap egyetlen sugara,
én vagyok az égbolt egyetlen madara.
Köszönöm Drágám, hogy egyetlenné tettél,
és hogy a mindenem, az életem lettél.
(Mátyás Krisztina: Más lettem)
Ha most nem
Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.
Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.
De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek
(Beke Zsuzsa)
Ha most nem, utána késő lesz,
így is futva érkeztél, épp a végén
Egyetlen nap maradt csak hátra,
amikor még kiragadhatsz, fölkaphatsz.
Ennyi maradt, egy morzsányi kiáltás,
egy utolsó sóhaj feléd, egészen a tiéd.
Látod, most gazdag lettél, megélhetted,
most megmenthetsz a pokolból egy életet.
De vigyázz, csak percek maradtak
mik az örökben pillanatokká törpülnek,
ennyi, és hajszál sem marad tőlem
Segíts kérlek, tudod, nagyon szeretlek
(Beke Zsuzsa)
Csak egy szó
Mennyire hiányzol! nem mondhatom el Neked,
még arra is vigyázok, hogy írjam meg a leveled,
nehéz úgy tenni, játszani, mintha nem szeretnélek,
eltagadni, hogy belül a szívemben, mennyire félek.
Hiányoznak a ki nem mondott, szerelmes szavak,
mikor melletted ültem, átöleltél és én hallgattalak,
csókjaiddal beborítottál, elvarázsoltad a számat,
akkor még nem tudtam, mi a gyötrelem, mi a bánat.
Hiányzol nagyon, átölelem a párnám és hagyom,
hogy szememből könnytenger áradjon szabadon,
gondolataim nálad járnak, én csak Téged várlak,
Édesem! "nem vagy itt, de én mégis látlak"!
Mennyire szeretlek, nem mondhatom el Neked,
csak a versek maradnak, vezetik a kezemet,
nehezen jönnek elő a szavak, én tétován állok,
egy apró jelre, egy szóra, arra az egy szóra várok.
Hiányzik, hogy nem várhatlak, nem írhatom a mesét,
hogy már nem gyűjtöd, nem küldöd nekem a zenét,
oly távolinak tűnik minden, s én csak várom a leveled,
hogy nem múlt el, még tart, és lesz számunkra, Szerelem.
Mennyire hiányzol! nem mondhatom el Neked,
még arra is vigyázok, hogy írjam meg a leveled,
nehéz úgy tenni, játszani, mintha nem szeretnélek,
eltagadni, hogy belül a szívemben, mennyire félek.
Hiányoznak a ki nem mondott, szerelmes szavak,
mikor melletted ültem, átöleltél és én hallgattalak,
csókjaiddal beborítottál, elvarázsoltad a számat,
akkor még nem tudtam, mi a gyötrelem, mi a bánat.
Hiányzol nagyon, átölelem a párnám és hagyom,
hogy szememből könnytenger áradjon szabadon,
gondolataim nálad járnak, én csak Téged várlak,
Édesem! "nem vagy itt, de én mégis látlak"!
Mennyire szeretlek, nem mondhatom el Neked,
csak a versek maradnak, vezetik a kezemet,
nehezen jönnek elő a szavak, én tétován állok,
egy apró jelre, egy szóra, arra az egy szóra várok.
Hiányzik, hogy nem várhatlak, nem írhatom a mesét,
hogy már nem gyűjtöd, nem küldöd nekem a zenét,
oly távolinak tűnik minden, s én csak várom a leveled,
hogy nem múlt el, még tart, és lesz számunkra, Szerelem.
SZABÓ GYŐZŐ GYULA: BÚCSÚ
Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.
Megtehetnéd - a kedvemért -
Hogy lábujjhegyen távozol.
Halkan csukod az ajtót életemre.
Elmész szépen, és nem kukucskálsz,
Nem kell hogy lássad, mennyire fájsz.
Pár órája...
Az illatod még érzem,
Érzem magamon,
Ha lecsukom a szemem még látom,
Még látom azt a tekintetet,
Ami elrabolta a szívemet.
Tegnap még boldog voltam,
Ma már csöndben állom,
Hogy kiürült testem
Mardossa kínzó fájdalom.
Aztán egy kicsit pityergek,
Könnyeim, mint óriási cseppek,
Mossák arcomról sok ezer csókod,
Amiket pár órája adott,
Az akit elfelejteni nem tudok.
Az illatod még érzem,
Érzem magamon,
Ha lecsukom a szemem még látom,
Még látom azt a tekintetet,
Ami elrabolta a szívemet.
Tegnap még boldog voltam,
Ma már csöndben állom,
Hogy kiürült testem
Mardossa kínzó fájdalom.
Aztán egy kicsit pityergek,
Könnyeim, mint óriási cseppek,
Mossák arcomról sok ezer csókod,
Amiket pár órája adott,
Az akit elfelejteni nem tudok.
Gyötrő vágy
Én nem tudom, én nem értem,
De egyre vártam és reméltem,
Hogy vágyam tárgya,
Ki szép és nemes
És mindenben tökéletes,
Meghallja majd, ha hívom,
Elűzi bánatom, kínom,
Összetöri a magányt,
Megoldja az örök talányt,
Mi férfi és nő között hevül,
Mikor a test a testnek feszül,
Mikor a kérdésre kérdés a válasz,
Mikor remeg a szív és a torok száraz,
Mikor elhagy és szívből nevet,
Mikor nem fogja már a kezet,
Mikor eltévedsz önmagadban,
Mikor szíved már lakatlan,
Mikor hiszed, már túl vagy mindenen,
Akkor. Akkor jön el a gyötrelem.
Én nem tudom, én nem értem,
De egyre vártam és reméltem,
Hogy vágyam tárgya,
Ki szép és nemes
És mindenben tökéletes,
Meghallja majd, ha hívom,
Elűzi bánatom, kínom,
Összetöri a magányt,
Megoldja az örök talányt,
Mi férfi és nő között hevül,
Mikor a test a testnek feszül,
Mikor a kérdésre kérdés a válasz,
Mikor remeg a szív és a torok száraz,
Mikor elhagy és szívből nevet,
Mikor nem fogja már a kezet,
Mikor eltévedsz önmagadban,
Mikor szíved már lakatlan,
Mikor hiszed, már túl vagy mindenen,
Akkor. Akkor jön el a gyötrelem.
Végül
Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire,hogy eltűri azt is már,hogy ne szeressék!
Úgy menekül,kapaszkodik!Csak az kell,hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!-s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelidül a magánytól, s annyi kell végül már,hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!Ó,nem,inkább eltűri,hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget,csapásokat,ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,azt,ami van,és azt,ami lesz még?!
Jaj,nem! Végül nem bán már az ember semmit,semmit,-azt se,hogy
szeressék.
Ó,végül már azért sír csak,hogy valakit szeressen még,szeressen még.
Legyen aki megengedje:-rágondolva tölthessen el egy-egy estét.
Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék!
Jaj! Úgy vágyik valakire,hogy eltűri azt is már,hogy ne szeressék!
Úgy menekül,kapaszkodik!Csak az kell,hogy legalább a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják!-s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.
Megszelidül a magánytól, s annyi kell végül már,hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?!Ó,nem,inkább eltűri,hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget,csapásokat,ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást,azt,ami van,és azt,ami lesz még?!
Jaj,nem! Végül nem bán már az ember semmit,semmit,-azt se,hogy
szeressék.
Ó,végül már azért sír csak,hogy valakit szeressen még,szeressen még.
Legyen aki megengedje:-rágondolva tölthessen el egy-egy estét.
Kellesz nekem
Amikor először éreztem ajkadat ajkamon,
Amikor először éreztem kezedet vállamon,
Amikor először néztél a szemembe,
Akkor először éreztem, mennyire jó veled.
Rabod lettem, s az maradok örökké.
Ha játék is csupán, mit most teszel,
Én inkább tűrök, nem érdekel.
Ha semmit nem jelentek neked,
Én akkor is veled leszek.
Veled leszek, mert tudom, hogy akarod.
Ne tagadd le, mégha nem is vállalod.
Ha más nem is tudja, én akkor is érzem.
Nem mered kérni, de én értem.
Rövid az időnk. Ne hibázd el!
Ha neked is jó, mért futnál el?
Nem kell, hogy tudják.
Nem kell, hogy szeress.
Csak annyit kérek, légy sokszor velem.
Amikor kell egy ölelés,
Amikor ég bennem a vágy,
Légy velem, s boldog leszek, még ha
Nem is igazán . . . .
Ha valaki hív, ha valaki vár,
Ne rohanj el! Ne hagyj el!
Tudom, hogy ez múló pillanat,
De az emlék örökre megmarad.
Ha majd életem alkonyán lehunyom a
szemem,
Te akkor is ott leszel,
Velem.
Amikor először éreztem ajkadat ajkamon,
Amikor először éreztem kezedet vállamon,
Amikor először néztél a szemembe,
Akkor először éreztem, mennyire jó veled.
Rabod lettem, s az maradok örökké.
Ha játék is csupán, mit most teszel,
Én inkább tűrök, nem érdekel.
Ha semmit nem jelentek neked,
Én akkor is veled leszek.
Veled leszek, mert tudom, hogy akarod.
Ne tagadd le, mégha nem is vállalod.
Ha más nem is tudja, én akkor is érzem.
Nem mered kérni, de én értem.
Rövid az időnk. Ne hibázd el!
Ha neked is jó, mért futnál el?
Nem kell, hogy tudják.
Nem kell, hogy szeress.
Csak annyit kérek, légy sokszor velem.
Amikor kell egy ölelés,
Amikor ég bennem a vágy,
Légy velem, s boldog leszek, még ha
Nem is igazán . . . .
Ha valaki hív, ha valaki vár,
Ne rohanj el! Ne hagyj el!
Tudom, hogy ez múló pillanat,
De az emlék örökre megmarad.
Ha majd életem alkonyán lehunyom a
szemem,
Te akkor is ott leszel,
Velem.
Könnyes arcomat az
öreg tenyerébe temetem
és már a halál sem fáj,
kicsorgott a szememen
a félelem.
öreg tenyerébe temetem
és már a halál sem fáj,
kicsorgott a szememen
a félelem.
Heine: Bánat
Tudod-e, hogy mi a bánat? Várni valakit, ki nem jön többé!
Eljönni onnan, hol oly boldog voltál, s otthagyni szívedet örökre.
Szeretni valakit ki nem szeret Téged, könnyeket tagadni, mik szívedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel és mindig remélni.
Megalázva írni egy könnyező levelet, szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hullnak, rózsákat őrizni, mik elhervadnak.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni, mással látni meg őt, s utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással, hazamenni sírni könnyes zokogással,
otthon átkönynezni hosszú éjszakákat.
És imádkozni, hogy Ő sohase tudja meg mi is az a bánat!
Elmentél tőlem, Kedves, s én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom, de mögé már senki sem néz,
játszani közömbös embert, csak most látom milyen nehéz.
Ha azt kérdezné tőlem valaki, mondjam meg mit jelentesz nekem,
egy pillanatra zavarba jönnék, és nem tudnék szólni hirtelen,
csak nagysokára mondanám halkan: Semmiség, egy elmúlt szerelem.
S nem venné észre senki rajtam, hogy könnyes lett a két szemem.
Egy halk sóhaj, az lenne mindenem, s én mennék tovább.
a szív gyakran ámítja önmagát, de még látom a két szemed,
messze, túl a könnyeken tudom, hogy Te vagy a mindenem!
Ha azt kérdezné tőlemvalaki, mondjam meg mit jelentesz nekem.
tán büszkeségből azt felelném: Semmi mást, csak az egész életem!
Elmegyünk egymás mellett, két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is, de hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarkig, s aztán ahogy lefordulok,
fáradtan a szememhez nyúlok, s egy könnycseppet szétmorzsolok.
A válás mindig nehéz, de tévedsz, rosszul ítélsz.
Nem bántam meg, bárhogy is volt! Nem bántam!
Szívemben mindig lesz hely emlékednek, elfelejtjük egyszer,
hogy rossz vége lett, és csak az maradsz, aki engem boldoggá tettél.
Nem bántam meg azt, ami szép, nem sikerült megmérgezned.
Mondd, hogy én hibáztam el, ha úgy akarod,
de nem fogok sírni, ne legyen könnyű diadalod.
Most búcsúzz! -Ez az egész!
Most menj! -Vissza se nézz!
Csak vedd karodba azt, ki tőlem elrabolt,
s ne hidd, hogy nekem szomorú lecke volt!
Tudod-e, hogy mi a bánat? Várni valakit, ki nem jön többé!
Eljönni onnan, hol oly boldog voltál, s otthagyni szívedet örökre.
Szeretni valakit ki nem szeret Téged, könnyeket tagadni, mik szívedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel és mindig remélni.
Megalázva írni egy könnyező levelet, szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hullnak, rózsákat őrizni, mik elhervadnak.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni, mással látni meg őt, s utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással, hazamenni sírni könnyes zokogással,
otthon átkönynezni hosszú éjszakákat.
És imádkozni, hogy Ő sohase tudja meg mi is az a bánat!
Elmentél tőlem, Kedves, s én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden, ki menni akar, hagyni kell.
Mosolygott hozzá az arcom, de mögé már senki sem néz,
játszani közömbös embert, csak most látom milyen nehéz.
Ha azt kérdezné tőlem valaki, mondjam meg mit jelentesz nekem,
egy pillanatra zavarba jönnék, és nem tudnék szólni hirtelen,
csak nagysokára mondanám halkan: Semmiség, egy elmúlt szerelem.
S nem venné észre senki rajtam, hogy könnyes lett a két szemem.
Egy halk sóhaj, az lenne mindenem, s én mennék tovább.
a szív gyakran ámítja önmagát, de még látom a két szemed,
messze, túl a könnyeken tudom, hogy Te vagy a mindenem!
Ha azt kérdezné tőlemvalaki, mondjam meg mit jelentesz nekem.
tán büszkeségből azt felelném: Semmi mást, csak az egész életem!
Elmegyünk egymás mellett, két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is, de hangom kissé megremeg.
Mosolygok az utcasarkig, s aztán ahogy lefordulok,
fáradtan a szememhez nyúlok, s egy könnycseppet szétmorzsolok.
A válás mindig nehéz, de tévedsz, rosszul ítélsz.
Nem bántam meg, bárhogy is volt! Nem bántam!
Szívemben mindig lesz hely emlékednek, elfelejtjük egyszer,
hogy rossz vége lett, és csak az maradsz, aki engem boldoggá tettél.
Nem bántam meg azt, ami szép, nem sikerült megmérgezned.
Mondd, hogy én hibáztam el, ha úgy akarod,
de nem fogok sírni, ne legyen könnyű diadalod.
Most búcsúzz! -Ez az egész!
Most menj! -Vissza se nézz!
Csak vedd karodba azt, ki tőlem elrabolt,
s ne hidd, hogy nekem szomorú lecke volt!
Csalódás...
Egy szép napon elmentél, itt hagytál ,
nem maradt tőled más,csak amit nekem adtál.
Egy fénykép és egy csokor virág,
melyet akkor küldtél,mikor itt hagytál.
Végtelen üresnek érzem életem,
mert tudom,hogy nem vagy mellettem.
Azóta minden nappalom és éjszakám maga a magány.
Sírok éjjel,sírok nappal,s már nem bírok a fájdalommal.
Nem vagy itt és hiányzol,mert azóta mással játszol!
Egy szép napon elmentél, itt hagytál ,
nem maradt tőled más,csak amit nekem adtál.
Egy fénykép és egy csokor virág,
melyet akkor küldtél,mikor itt hagytál.
Végtelen üresnek érzem életem,
mert tudom,hogy nem vagy mellettem.
Azóta minden nappalom és éjszakám maga a magány.
Sírok éjjel,sírok nappal,s már nem bírok a fájdalommal.
Nem vagy itt és hiányzol,mert azóta mással játszol!
Net-könnyü kapcsolat
Illés Zsóka
Ez csak esetleg. . . és talán . . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz,
mi rádhajol és elragad,
hogy belevacog a fogad,
s felejtesz kort és távolságot,
hogy megölelnéd a világot,
és benne engem.
Nem, nem!
S ezt jól tudjuk mind a ketten.
Ez csak esetleg. . . és talán. . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz.
Akkor is élsz tovább
és araszolsz a magad utján,
ha nem irsz s nem vársz választ,
hogy ma sem volt baj és holnap sem lesz,
hogy üres maradt agyad és ágyad.
Illés Zsóka
Ez csak esetleg. . . és talán . . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz,
mi rádhajol és elragad,
hogy belevacog a fogad,
s felejtesz kort és távolságot,
hogy megölelnéd a világot,
és benne engem.
Nem, nem!
S ezt jól tudjuk mind a ketten.
Ez csak esetleg. . . és talán. . . csak játék.
Semmi fergeteges, semmi ajándék,
amit a sorstól kapsz.
Akkor is élsz tovább
és araszolsz a magad utján,
ha nem irsz s nem vársz választ,
hogy ma sem volt baj és holnap sem lesz,
hogy üres maradt agyad és ágyad.
Szabó Lőrinc: ÚGY LÁTSZIK
Úgy látszik,fekete volt,
amire azt mondtam:fehér;
úgy látszik,rossz pap voltam én,
ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
úgy látszik,odavitt rossz szemem,
ahova lábam nem akart;
úgy látszik,az én nyilam ez a nyíl
s az én kardom szívemben ez a kard.
Úgy látszik,sorsom játszik,játszik,
s az én igazam sose látszik.
Soká botorkáltam,vakon,
és senki sem nyújtott kezet;
sirattam a szegényt,és elhagyott,
s a gazdag kinevetett;
iszonyú látni,hallani,
mit akartam és mi lett;
nem merek többé szólni,árvaság
lettem és rémület.
Semmi sincs úgy.ahogy ma látszik,
életemmel valaki játszik.
Úgy látszik,barátom,a legjobb,
még az se szeretett,
úgy látszik,ő se látta meg
igazi szívemet;
úgy látszik,vezekelni kell
egy varázsló gonoszért;
úgy látszik,rossz csoda büntet,
de miért? de miért? miért?
Úgy látszik,minden játszik,játszik,
s aki angyal,ördögnek látszik.
Úgy látszik,fekete volt,
amire azt mondtam:fehér;
úgy látszik,rossz pap voltam én,
ki Krisztust hisz és ördögöt beszél;
úgy látszik,odavitt rossz szemem,
ahova lábam nem akart;
úgy látszik,az én nyilam ez a nyíl
s az én kardom szívemben ez a kard.
Úgy látszik,sorsom játszik,játszik,
s az én igazam sose látszik.
Soká botorkáltam,vakon,
és senki sem nyújtott kezet;
sirattam a szegényt,és elhagyott,
s a gazdag kinevetett;
iszonyú látni,hallani,
mit akartam és mi lett;
nem merek többé szólni,árvaság
lettem és rémület.
Semmi sincs úgy.ahogy ma látszik,
életemmel valaki játszik.
Úgy látszik,barátom,a legjobb,
még az se szeretett,
úgy látszik,ő se látta meg
igazi szívemet;
úgy látszik,vezekelni kell
egy varázsló gonoszért;
úgy látszik,rossz csoda büntet,
de miért? de miért? miért?
Úgy látszik,minden játszik,játszik,
s aki angyal,ördögnek látszik.
2004. 10. 21. csütörtök 13:01
Ezt nekem 1tárkereső oldalon megírta már vki hoppá
Puszikák drága,köszönöm szépen,remélem ezek már töhötömnek is tetszenek majd:) most megyek fodrászhoz aztán lehet teszek fel a hülye fejemről uj képet:) csók
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Jobbágy Károly: Tanítás
Aki szeret,
annak varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen meglehet,
hogy felvarrja más.
Aki szeret,
annak hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen meglehet,
hogy meghallgatja más.
Aki szeret,
azzal sose légy morc, goromba,
mert könnyen meglehet,
hogy rámosolyog más.
Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el!
nem ő a hibás.
Aki szeret,
annak varrd fel a szakadt gombját,
mert könnyen meglehet,
hogy felvarrja más.
Aki szeret,
annak hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen meglehet,
hogy meghallgatja más.
Aki szeret,
azzal sose légy morc, goromba,
mert könnyen meglehet,
hogy rámosolyog más.
Aki szeret,
szeresd!
s öleld meg naponta!
mert könnyen meglehet,
hogy megöleli más.
És akkor
- hidd el!
nem ő a hibás.
Mondd, mit szolnál hozzá,ha átkarolnám vállad
S lassu, csábos csókkal zárnám le a szádat.
Tüzöled odadván, összeforott testünk
Elpihegné halkan, nagyon jól szerettünk.
S majd forró fürdő vágykeltő vizében
Ujra tervezgetnénk, uj tettekre készen.
Lusta öleléssel magamhoz vonnálak.
És ujra, és ujra; mig birom, birnálak.
S lassu, csábos csókkal zárnám le a szádat.
Tüzöled odadván, összeforott testünk
Elpihegné halkan, nagyon jól szerettünk.
S majd forró fürdő vágykeltő vizében
Ujra tervezgetnénk, uj tettekre készen.
Lusta öleléssel magamhoz vonnálak.
És ujra, és ujra; mig birom, birnálak.
Nem születtem varázslónak,
csodát tenni nem tudok,
S azt hiszem, már észrevetted,
a jótündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted,
hogy elűzzem a bánatod,
A lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Hát mit tehetnék érted,
hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem!
Nincsen varázspálcám,
mellyel bármit eltüntethetek,
És annyi minden van jelen,
mit megszüntetni nem lehet.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted...
Nincsen hétmérföldes csizmám,
nincsen varázsköpenyem,
S hogy holnap is még veled leszek,
sajnos nem ígérhetem.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted...
csodát tenni nem tudok,
S azt hiszem, már észrevetted,
a jótündér sem én vagyok.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted,
hogy elűzzem a bánatod,
A lelked mélyén megtörjem
a gonosz varázslatot?
Hát mit tehetnék érted,
hogy a szívedben öröm legyen?
Mit tehetnék, áruld el nekem!
Nincsen varázspálcám,
mellyel bármit eltüntethetek,
És annyi minden van jelen,
mit megszüntetni nem lehet.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted...
Nincsen hétmérföldes csizmám,
nincsen varázsköpenyem,
S hogy holnap is még veled leszek,
sajnos nem ígérhetem.
De ha eltűnne az arcodról
ez a sötét szomorúság,
Úgy érezném, vannak még csodák.
Hát mit tehetnék érted...
Dsida Jenő: Hálóing nélkül...
Föl-fölvetem és némán eltünődöm, mi is lelt tegnap este engemet?
Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl
hálóingemet, egyedül álltam,
kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen
s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett.
Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség,
este, melynek már szinte teste van, a pillanatok
estek és zuhogtak és én dadogtam:
- Késő este van, éjszaka is talán,
s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrü sötétre még
és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,
fekete sűrüség?
Eszembe jutott minden, ami rossz volt,
rossz gondolat, vers, csók, kihült falat
és annyi régi, sápadt ismerősöm,
ki messze van, vagy lent a föld alatt.
És hirtelen és furcsán ráijedtem, hogy ami eddig élt,
csak a ruha: kabát, kalap, harisnya és cipő volt,
nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,
mely fedez és véd a zord hidegtől,
véd és takar magamtól engemet:
jaj, elvesztettem minden szál ruhámat, önmagamat
és védő ingemet.
Nem vagyok már senki tisztelt barátja, kit köszönteni illik,
nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,
se lapok munka társa nem vagyok, se kártyapajtás,
törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok; se vándor,
aki meredélyre kaptat se út, se cél - és költő sem vagyok,
csak ember, aki minden idegével
lágy takaró s melengető vacok után sír
és csak áll a nagy sötétben
s meztelenül
Isten előtt vacog.
Föl-fölvetem és némán eltünődöm, mi is lelt tegnap este engemet?
Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl
hálóingemet, egyedül álltam,
kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen
s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett.
Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség,
este, melynek már szinte teste van, a pillanatok
estek és zuhogtak és én dadogtam:
- Késő este van, éjszaka is talán,
s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrü sötétre még
és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,
fekete sűrüség?
Eszembe jutott minden, ami rossz volt,
rossz gondolat, vers, csók, kihült falat
és annyi régi, sápadt ismerősöm,
ki messze van, vagy lent a föld alatt.
És hirtelen és furcsán ráijedtem, hogy ami eddig élt,
csak a ruha: kabát, kalap, harisnya és cipő volt,
nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,
mely fedez és véd a zord hidegtől,
véd és takar magamtól engemet:
jaj, elvesztettem minden szál ruhámat, önmagamat
és védő ingemet.
Nem vagyok már senki tisztelt barátja, kit köszönteni illik,
nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,
se lapok munka társa nem vagyok, se kártyapajtás,
törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok; se vándor,
aki meredélyre kaptat se út, se cél - és költő sem vagyok,
csak ember, aki minden idegével
lágy takaró s melengető vacok után sír
és csak áll a nagy sötétben
s meztelenül
Isten előtt vacog.
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra
kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy,
mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen
menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az
ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul
ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe
véled,
S olyan közel jön, szépen
mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss
gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra
kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy,
mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen
menekvés!
S akkor - magától - megnyílik az
ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul
ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe
véled,
S olyan közel jön, szépen
mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss
gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
SEMMIÉRT EGÉSZEN
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsitíthass, már nem tudok mást:
mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Meg míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod életedet,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet,
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Szabó Lőrincz
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
vagy a törvény mit követelnek;
bent maga ura, aki rab
volt odakint,
és nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku: nékem
más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
minden egyéb;
én többet kérek: azt, hogy a
sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
elcsitíthass, már nem tudok mást:
mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
Meg míg kell csak egy árva perc,
külön, neked,
míg magadra gondolni mersz,
míg sajnálod életedet,
míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
addig idegen is lehetnél,
addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet,
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Szabó Lőrincz
Tudod én akkor is szeretlek, amikor alszol.
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne védkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...
Mikor nem gondolsz rám...
Tudod én akkor is szeretlek, amikor árnyék ül arcodon.
Amikor azt gondolod, így nem mehet tovább.
Én akkor lehunyom szemem,
és azt a filmet nézem, ami az életünk...
Kimondott és kimondatlan mondatok.
Én akkor is szeretlek, ha más úton jársz,
azon, melyen nincsenek táblák,
és nincs korlát a halálos kanyar előtt...
Az értetlenség szakadéka mellett vezet utunk,
s a csodákat nem fényképezi le helyettünk senki.
Valami kéne még, valamit kéne tenni.
De én akkor is szeretlek, ha néha fáj.
Ha néha előbúj rejtekéből a magány,
a dögevő, mely ott köröz néhány boldog pillanatunk felett.
Csak egy mosolyt hozzon a déli szél,
csak kissé hosszabb legyen minden szerelmes éj.
Tartson tovább a szenvedély,
mert akkor húsodba marnám a jelet,
mely üzenet hordoz: még minden lehet.
Szeress, mert adni kell, hogy kapj.
Higgy imáidban, s ne védkezz önmagad ellen!
Légy költő és légy színész!
Játssz prédikátort a pokol kapuja előtt,
játssz szüzet, még ha az ördögnek is kell táncot járnod!
S játssz nekem is boldogságot!
Szeretlek akkor is, ha Te magadat egész másképp látod,
szeretlek akkor is, ha az életed csak egy gazos mellékvágányra várat
szeress kicsit jobban!
Szőkén és feketén szeretlek,
mint a villám szeret a fülledt nyárban,
mint kocsmaszagú ősz szeret az utolsó napsugárba.
Szeretlek akkor is mikor alszol...
Szeretlek, félve, haraggal...
Szeretlek soha el nem múló halált hozó lázzal...
Szeretlek...
Szeretlek...
dexelufu
Lesbian College Coeds 13
A pesti spriccparty klub 14 - A doktornő is bedobja magát
Sex Village Idiot
Victoria és barátai 1
Lesbian College Coeds 12
