Énekek éneke
4. fejezet

1. Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállanak alá.
2. A te fogaid hasonlók a megnyirt juhok nyájához, melyek a fördőből feljőnek, melyek mind kettősöket ellenek, és nincsen azok között meddő.
3. Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, olyan a te vakszemed a te fátyolod alatt.
4. Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erős vitézek paizsai.
5. A te két emlőd olyan, mint két vadkecske, egy zergének kettős fia, a melyek a liliomok közt legelnek.
6. Míg meghűsül a nap, és elmulnak az árnyékok, elmegyek a mirhának hegyére, és a tömjénnek halmára.
7. Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!
8. Én velem a Libánusról, én jegyesem, én velem a Libánusról eljőjj; nézz az Amanának hegyéről, a Sénirnek és Hermonnak tetejéről, az oroszlánoknak barlangjokból, a párduczoknak hegyeiről.
9. Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem, megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével, a te nyakadon való egy aranylánczczal!
10. Mely igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem! mely igen jók a te szerelmeid! jobbak a bornál, és a te keneteidnek illatja minden fűszerszámnál!
11. Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint a Libánusnak illatja.
12. Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!
13. A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe.
14. Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle temjéntermő fákkal, mirha és áloes, minden drága fűszerszámokkal.
15. Kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról.
16. Serkenj fel északi szél, és jőjj el déli szél, fújj az én kertemre, folyjanak annak drága illatú szerszámai, jőjjön el az én szerelmesem az ő kertébe, és egye annak drágalátos gyümölcsét.

Ujjam már nem tapad billentyűkre:
sorvadok csendembe menekülve...

Na, akkor, hogy ne csak a sex legyen a tema hanem a szerelem is!
Erdelyorszag egyik legszebb szerelmes verse:

Kanyadi Sandor
Bantani en nem akarlak

Bantani en nem akarlak
szavaimmal betakarlak,
el-elnezlek,amig alszol.
En sohasem rad haragszom,
de kit bantsak, ha nem teged,
az en vetkem a te vetked,
mert akarva akaratlan,
halalom hordod magadban,
s a fiammal, akit szultel,
halalom reszese lettel,
es tortenhet mar akarmi
tortenheto, e vilagi,
oldhatatlanul kot hozzad
e magasztos bizonyossag,
vilagreszek, galaktikak
tavolabol is mindig rad
emlekeztet ez a vetked.
Kit szeressek, ha nem teged.

Kányádi Sándor:
Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

1958

Ugy legyen.
Amen!

Kányádi Sándor:
Álom

Furcsát álmodtam az éjjel:
két csikót fogtam kötéllel,
két gyönyörű pejcsikót.

Szárközépig érő fűben
nyargalásztam velük, mígnem
egyik csikó elfutott.

És a másik, akin ültem,
azon nyomban, mint egy isten
olyan lánnyá változott.

De otthagytam - most sem értem -,
és kergettem egész éjjel
azt, amelyik elfutott.

1962

Apropopo!

Kanyadi Sandor
Hogyha lovam volna

Hogyha lovam volna,
zabbal abrakolnam,
kocsiba, szekerbe
soha be nem fognam.

Zabla helyett eleg
volna egy kotofek,
nyerget se tennek ra,
sarkanytyut se kotnek.

Szoren ulnem en meg,
s tudom, egy jo szora
meg a tengeren is
egybol atugorna. (Ez egy válasz X üzenetére (2005. 06. 05. vasárnap 19:31), amit ide kattintva olvashatsz)

Kányádi Sándor:
Tavaszi tüzek láttán

Egy volt szerelem emlékére
Már lábadoznak, lobognak
a tavaszi tüzek.
A tavalyi lomb füstté szépül,
utolsót zizeg.

Pogány szertartás helye most
minden kert, berek.
Pogány gyönyörűséggel
áldoznak
az avart áldozó emberek.

Ilyen az ember!
Gyönyörűséggel rakja tűzre;
hisz avar! -
azt, amiben még úgy gyönyörködött
a tavaly.

Ó, be irigylem a csipke lángú
múltmáglya-rakókat én!
Avarom, tavalyom,
nem lenne jobb megválnom tőled
szépen, könnyedén?...

Nézem, nézem a tüzeket.
Csöndesen hazaballagok:
kertem nincs,
tüzet se gyújthatok.

1955

KanyadiSandor
Egyszer majd szep lesz minden

Egyszer majd szep lesz minden,
a telet s az oszi
felelmet, hidd el,
szerelmunk levtkozi.

Ugy allunk majd a fenyben,
mint a viragzo agak,
buszken viseljuk szegyen
nelkuli koronankat.

Sotetben sem kell felnunk,
utjaink beragyogja
hajdani szenvedesunk
virraszto teliholdja.

1964

Kányádi Sándor:
Fecske nélkül szálló alkonyatban

Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már.
Ó, éjszakába feneklő kajakok!
Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán
hunyorgó-füstölgő csillagot,

vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba,
- sötétben is megleszek reggelig -
iszapba, hínárba burkolózva
odalent majd gyöngyöt könnyezik.

Sóhajt a víz, a jegenyék
megborzongnak,
szitálni kezd a bánat s tán az eső;
míg keresgélem a marasztaló szókat,
sarjad a csönd és eget-földet benő.

Már a fecske nélkül szálló alkonyatban
éreztem, kedves, hogy nélküled maradtam.

1967

Ezt nehogy megmutasd E.Tomi-nak!
Meg szo szerint veszi?!

"...szeretőd vagyok s testvéred."

Kányádi Sándor:
Jó volna...

Magdinak
Jó volna most egy szénaboglya
karjába dőlni, úgy, mint régen,
amikor apám megvert, és sírni,
kisírni magam lágy ölében.

Vegyülnének hajamba zörgő,
rakoncátlan, tört szénaszálak,
a forró könnyeim a boglya
ezer ujja közt szétfolynának.

És sírástól fáradt, zokogás rázta,
már szinte halni való testtel
elaludni a boglya karján,
aludni, míg leszáll az este.

1957

...
a halovány és túlvilági kékét,
vagy tán egy angyal, aki szűzi
szép mozdulattal csillogó fejékét
hajába tűzi,
és az álomnál csendesebben
egy arra ringó
könnyűcske hintó
mélyébe lebben,
s tovább robog kacér mosollyal ebben,
aztán amíg vad paripái futnak
a farsangosan lángoló Tejutnak,
arany konfetti-záporába sok száz
batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van,
és most világolt föl értelme ennek
a régi nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily kopott regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj,
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,
jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott egyre többen -
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

(Kosztolany Dezso)

József Attila:
Thomas Mann üdvözlése

Mint , aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

KosztolanyiDezso
Álom a szőkékről


Reám hajolt a szőke Szomorúság,
és rámvetette rózsakoszorúját,
bús szőke asszonyok néztek szemembe,
és biztatgattak csendesen merengve:

" játéka voltál a gonosznak,
mindíg fekete ördögök kinoztak,
éjfélhajú, éjfélszemű leányok,
de eljövünk mi, s elcsitul az átok.
Egy szőke ősszel, szőke naplementnél
elaltatunk, bár minket nem szerettél,
halvány fejünk hülő melledre görnyed,
aranyhajunk letörli néma könnyed,
s fehér rózsákkal, hószín szemfedéllel
borítunk be, ha jő a barna éjjel,
de nem tud akkor rólad senki, senki...
Bús szőke nők fognak majd eltemetni!"

1906

Kosztolanyi Dezso
Hajnali csók


Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba halnak az éjjeli szók,
vacogva vonaglik egybe az ajkunk,
s fáradt remegéssel újra sohajtunk,
leszáll a csók,
a hajnali csók.

Oly édes e jégcsók. Álomba didergő
fázó derü, hajnali kósza titok.
Bús ködbe nyiló jégharmatu rózsa,
fáradt gyönyöröknek lángraszitója
a csók, a csók,
a hajnali csók.

1908

Sík Sándor: Az örömről

Minden rózsa szent legyen.
Minden bimbó kifeseljen,
Minden virág illatozzon.
Minden rózsa szent legyen.

Minden ember vigadozzon.
Dal nevessen mindenütt,
Nap nevessen mindenütt.
Minden ember vigadozzon.

Minden ember lelje meg
Minden vágya teljesültét,
Minden bimbó pattanását.
Minden ember lelje meg.

Minden lány legyen menyasszony,
Minden férfi vőlegény.
Piros legyen minden arc.
Minden lány legyen menyasszony.

S én mindenhol ott legyek.
Vígan minden vígadóval
Sírva minden könnyezővel,
Én mindenhol ott legyek.

Énnekem ne jusson semmi:
Én örüljek ővelük,
Én daloljak ővelük.
Énnekem ne jusson semmi.

Minden öröm örömöm.
Énnekem ne jusson semmi.
Csak a mások mosolygása.
Minden öröm örömöm.

Bogyo***:
Vakvágányon

Délelőtt kétszer is dörgött az ég,
s ez-az hullott a mennydörgésen át,
de nem érek rá: böködni kis bigét?
Ugyan már,véletlen lekéstem a mát....

Szilagyi Domokos
A szomszed asztalnal

ul egy szep kislany
a szep kislanyokat persze nem lehet leirni
nem is szabad es nem is erdemes
a szep kislanyok mindig a szomszed asztalnal ulnek
pocsek fiatalemberekkel
s ettol bosszantoan meg szebbek

de ez a kislany egyedul
ul
es en is egyedul ulok
es
es semmi tobb

borzaszto hogy en sosem ulok a szomszed asztalnal

Szilagyi Domokos
Nap

Kisutott a nap.
Pompas.
Koltok irhatnak rola.
Es egyeb haszna is van.