Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sírást,
Köszönöm tört szívű édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Valahol mindig azt akartam tudni,
Milyen is az: tiszta szívvel igazán szeretni.
Milyen az, mikor lángra gyúl az ember,
És úgy érzi nem fog rajta soha semmi fegyver.

Te vagy az, kit a lelkem oly nagyon vár,
És aki rég beírta a szívembe magát már.
Onnan nem törölhet ki téged semmi,
Remélem ez ellen már nem is fog tenni senki.

Te vagy már nekem a kezdet és a vég
Nem kell ezt mondani, tudod te ezt már nagyon rég
Te jelented nekem a lelki támaszt,
És olyan sok kérdésre a megnyugtató választ.

Nem rettentett meg engem az a húsz év
Se régen, se most, mert bennem él még a hév.
Nem az évek számítanak, hanem a szerelem
Amit irántad érzek, s nekem ez lesz a kenyerem.

A nagybetűs ÉLET tudod oly furcsa
Hiszen nincs seholsem – mint egy könyvben – az megírva
Hogy kinek mi lesz e Földön a sorsa,
Kinek jut csak egy szelet, és kinek az egész torta

Hogy mennyi idő adatik meg, senki sem tudja,
Az ember csak akkor lesz boldog, hogy ha
Mindazt maradéktalanul élvezni tudja
Amit a sors megad, és lesz rá gondja.

Legyen az egy nap, egy hét, egy évtized
Az ember csak igazán akkor érti meg
Amikor számot vet majd egyszer az életével
De ez az idő még – remélem – nem most jő el.

------

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.
Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.

Dsida Jenô:
Szeptember

Pirosodik a vadszőlő-levél.
Most megint régi leveleket olvasok.
Délután hideget fúnak a völgyre
a halaványkék havasok.
A hunytszemű, kisanyás békességet
most újra meglelem,
a békét, melyet úgy megédesít
krizantém-illatával a végső sejtelem.

Ha most jönnél, kezem csak így maradna,
ahogyan itt a térdemen henyél.
S azt mondanám:
Pirosodik a vadszőlő-levél.

Fenyő Miklós : Volt és lesz

Volt pillanat hogy nem hitted,
Lesz egy pillanat mi rádöbbent,
Hogy volt a pillanatnak ára,
És lesz a szemüvegen pára.

Volt naív gyermeki lelkesedés,
Volt érett-felnőtt felfedezés,
Volt, de a 3 perc lejárt,
Dobj be egy érmét újra hát.

Volt és lesz, tudod így van ez,
És te lépegetsz tovább.
A fényről néha sötétbe érsz,
Le ne állj, mert mindenki lát!

Volt és lesz, ebben biztos lehetsz,
Hát a próbát bátran álld.
Mert volt és lesz, aki nem felejt,
Szorít érted, számít rád.

"Most leveszem az imádott napszemüvegemet és a szemedbe nézek.
Tudod ezzel az egésszel úgy vagyok mint egy csodálatos nagy játékkal.
Szerencsém van, én szeretek játszani!
Mert játszani mindenkinek kell. Itt játszik az is, aki részt vesz és az is aki nem.
Ez egy ilyen dolog!"

Volt pille könnyű vallomás,
Volt céltudatos alkotás,
Volt emlékkönyvbe néhány sor,
És volt, hogy boldog voltam néhányszor.

Volt megjegyzés a házfalon,
Volt, hogy válaszolni sincs jogom,
Volt irigység és szenvedély,
Ez van, s nem adom semmiért.

Volt és lesz, tudod így van ez,
És te lépegetsz tovább.
A fényről néha sötétbe érsz,
Le ne állj mert mindenki lát!

Volt és lesz, ebben biztos lehetsz,
Hát a próbát bátran álld.
Mert volt és lesz, aki nem felejt,
Szorít érted, számít rád.

Volt és lesz, tudod így van ez,
És te lépegetsz tovább.....

hippnek:

Ha lehet küldözgetni verseket és képeket, akkor ezt Carolnak küldöm sok szeretettel egyik nagy csodálójától:

E. E.Camings

Kötődés

Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.

"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."

/Márai Sándor/

ifjabb koromban ( amikor meg ön es közveszelyes voltam ) en is költeszkedtem

megosztom veletek szerzemenyeim azon reszet, amelyeket nem vesztek el idövel
mindegyik kopirájt...ha valaki ugy adja elö, hogy a sajatja, es ez az info eljut hozzam, annak nem lennek a helyeben, mert ugy vennem, hogy ifjusagom depresszios reszet lopta el, pedig arra szüksegem van

szal ha valaki terjeszteni akarja öket, akkor tessek elöbb megkerdezni, hogy szabad-e!
esetleg megadom a versiras helyszinet datumat, meg a költö ( szereny szemelyem ) nevet

ime a legelsö versem...egyertelmüen kiforratlan, de nekem megis az egyik kedvencem ( mert ez az elsö )

Angyalok

Angyalok ragyogják be sötétülő létünk
Fényglória örvénylik fölébünk
Időtlen vonások tükrözik a szépséget
Az angyalok azt hirdetik: minden=élet

Követjük hát az általuk kijelölt utat
S egy sötét csillagösvényre az angyal rámutat
Léptek nélkül lebegünk a boldogság felé
Ahol megkapjuk jutalmunk eddigi létünkért...

...De hiába bízunk bennük vakul
Az angyalok szent mosolya vicsorrá alakul
...És bőrlebenyes szárnyak lebbennek
- a félelem köré
Nincs jövője az embereknek
- átkozottak mindörökké!

Vörös szemek, sötét bőr, kosszarv, véres fog
Ezek fémjelzik az angyalokat most
Homály, köd, mérges gáz es fénytelenség
Leplezi a gyilkosok minden tettét.

Mikor húsunkat karmok és fogak tépik
( Az angyalok az embert tápláléknak nézik )
És mikor orrunkat megcsapja a forró vér szaga
Akkor jövünk rá: nemcsak életünk, a halálunk is oda.



a következö aztan tenyleg nagyon depresszios es/vagy elborult elmejü:

Sötét felhők
Sötét emberek
Sötét idők
De nem baj ... felkelek
Sötét bőrt
Sötét félelmet
Szőke nőt
De nem ... nincs ... elmegyek
Sötét pentagramma izzik
A sötét kör közepén
Embert ölni nem illik
De ki teszi meg ha nem én
Fekélyes társadalom
Sötét élet
Hullád fölött földhalom
Túl sok a vétked
Próféta vagyok
Tisztítom a világot
Mögöttem sok a halott
Féld hát te is a lángot
Mely isteni fényt árasztván
Betölti a létet…
Ismerd meg a hatalmát
Mielőtt elér a végzet

a következö: csak hogy ne vadoljon senki plagiummal nyiltan vallalom, hogy az utolso versszak nem komplett a sajat tollambol szarmazik...de annyira tetszett a ket idezet, hogy kenyszert ereztem arra, hogy beepitsem a versembe..mind a kettöt..egymas melle..ehhez persze kicsit at kellett alakitani...na mindegy nem magyarazom tovabb....itt van:

Reánk borult a Pokol sötétje
Kiméletlen vörös démonokat ontva
Minden ember bújik lelkét féltve
A rettegésük hangját mélyen elfojtva

Te se küzdj vándor az emberekért
Hisz nem érdemli meg egy sem
Démonok ellen nem véd a pajzs s vért
Lásd: én is véremben fekszem

Hiába nyersz meg egy csatát
Ha nem úszod meg sértetlen
Nyomát viselni fogod barát
Keresztül egy fél életen

Egy darabot mindig elvisznek belőled ne feledd...
Keresd hát a lelked jó vándor – Ég veled!
De már látom: Hited romokban hever
Tudatod a téboly határán szédeleg.

es az utolso, ami tulelte az idö vasfogat, mar nem fert bele a 3000 karakterbe

ez a masik kedvencem

ennek is van cime, mint az angyalok-nak ( a masik kettö cim nelkül )

ha valaki rajön, hogy a mi ezen vers cime, az beirhatja a valaszat a kviz-szobaba

ez a leggondosabban megszerkesztett versem!
azert is vagyok ra büszke, mert ilyenre nem mindenki kepes

szal csak figyelmesen!!!...ott van a cim, csak meg kell talalni! ( azert annyira nem nehez )

Karddal küzdünk
A halál ellen
Rég nem félünk,
De szólni senki sem mer.

Dúvadként élve
Az erdőben, hegyeken,
Lápos réteken,
A halál itt van velem,
Ha akarom, ha nem.

A levegőben szárnyal
Lelkem a végtelenbe
Áttetsző testem által
Lopva nézhetek be
Esténkent a saját félelmembe

Lévén, hogy víziókról van szó
Le kell győznünk magunk!
El ne felejtsük azt, hogy:
Nem apadhat vérünk, agyunk!


utolso sor marai-tol szarmazik ( azt megkeresem a neten, es bemasolom ide )

Márai Sándor: Halotti beszéd„


Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,

az a franya 3000 karakter!
folytatas:

És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk


na itt van vege a Márai-versnek!

szerintem hatalmas!


közben meg egyszer elolvastam, es föltünt, hogy nem tökeletesen az a vezio, amit ismertem

Rippl szinei ( nem rippli )
meg nem avar lofejet, hanem avar leletet..mas elteresre nem figyeltem föl

Fekete István


Szeptember

Őszi hálót szőnek már a pókok.
vizek tükrén vándor csillagok.
Bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint az erdők szélén nyári kis lakok.

Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból.
Hasad már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán varjú szól.

Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
Kinyílik a zsúpos présházajtó
s régi mámort lehel vén garádtorok.

Völgybe ér a délutáni árnyék.
hűvös az est, harmatos a rét.
Köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.

Aztán elvesznek mind az utak
nem marad más , csak a csend és álom,
Mohos tetőkön ásít a kémény,
halott levél kereng a pókfonálon.

Szép estét mindenkinek!

Ady Endre: Október

Elnézem az őszi rózsát,
Bús halottját dérnek-fagynak...
Ne higgyetek a mosolygó,
Ködöt bontó őszi napnak!

Október egy szeretkező,
Flastromos, vén, kacér asszony --
Hazug fénnyel azért csábít,
Hogy fagyával elhervasszon.

Radnóti Miklós: Októberi erdő

A bokron nedves zűrzavar,
a tegnap még arany avar
barna sár lett a fák alatt,
férget, csigát, csirát takar,
bogárpáncélt, mely széthasadt;

hiába nézel szerteszét,
mindent elönt a rémület,
ijedt mókus sivít feléd,
elejti apró ételét,
ugrik, - s a törzsön felszalad;

tanulj hát tőle, védd magad,
a téli rend téged se véd,
arkangyalok sem védenek,
az égen gyöngyszín fény remeg
s meghalnak sorra hiveid.
(1937)

Pilinszky János : Keringő

A zongorát befutja a borostyán,
s a gyerekkori ház falát
szétmállasztja a naplemente.

És mégis, mégis szakadatlanul
szemközt a leáldozó nappal
mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.

Szabó Lőrinc - Pannón ősz

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz
s e furcsa ősz egészen megbüvölt.
Tetszik nekem. Szétnézek, látom a
roppant hervadást, de nem keserít,
és nem bánom, hol végzem utamat.
Nem értem a világot; azt hiszem,
nincs célja; – mért is volna? – és ami
értelmet magam képzelek belé,
sose több, mint maga a létezés.
Ősz van... Szép ősz... A jókedvű rigók
torkából még az augusztus rikoltoz
s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan
egy a születés és az elmulás,
mintha csak ruhát cserélne a Föld,
mintha a csere volna csak örök...
Ősz van... Nem az ősz: az benne a fontos,
hogy van!... A szél könnyelmű suttogása
ős legendákra tanítja az erdő
figyelmes bokrait és századok
óta köztünk kisértő szellemek
fájdalmát-örömét mesélgeti -
Ősz van!... Az évek szele csöndesen
hordja a sírokra a feledést...
Párás a fény... Szárazabb zajjal csúsznak
egymáson a tó hullámai... De
fáradhatatlan felhők görgetik
az égen lomha lavináikat...
Ősz van! Szép ősz!... Ősz minden változás:
szent dolog az ősz! – kiáltom, s ime,
sziklasötét barlangja hűvöséből
előbúvik a szakállas szatír
s a napsütötte pannón dombokon,
barátként mellém heveredve, némán
hallgatja az öregedő napok
lombzörgető, fáradt lépéseit.

Faludy György:
Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

Tóth Árpád
A VÉN LIGETBEN

A vén ligetben jártunk mi ketten,
Aludt a tölgy, a hárs, a nyár;
Hozzám simult félőn, ijedten,
S éreztem: nem a régi már.
Sebten suhantunk, halk volt a hangunk,
S csendes volt a szívünk nagyon,
És mégis csókba forrt az ajkunk
Azon a sápadt alkonyon.

Kezéből a fűre, könnyesen, gyűrve
Lehullott egy csöpp csipke-rom,
Fehéren és halkan röpült le,
Akár egy elhervadt szirom.
Szeme rámnézett kérdőn, búsan:
(Nincs búsabb szem, mint aki kérd)
Ily szomorúan, ily koldusan
Mért hívtuk egymást ide? mért?

S mondta, hogy késő már az éj, s ő
Megy... mennie kell... s elfutott.
Hallottam haló zaját a lépcsőn,
S nem tudom, meddig álltam ott.
Aztán... le s fel jártam a parkban,
Mint aki valakire vár.
Gázolt a sarkam síró avarban,
S aludt a tölgy, a hárs, a nyár...



PILINSZKY JÁNOS:


Milyen felemás..



Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.


Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.


Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

Zúg az őszi szél


Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.

Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.

Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.

Dsida Jenő

Egyik kedvenc versem:

József Attila: Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.