" Volt egy szerelem elmúlt már,
volt egy szerelem nem fáj már,
elmúlt, mert nem volt hű, Igaz,
nem fáj, mert van már más vigasz.

Egy fél és negyed nem egész,
ebből hiányzik még egy rész,
kerek kell a teljességhez,
Igaz beteljesüléshez.

Szép volt, ameddig volt, tartott,
édes megannyi románcok,
együttérzés, hűség hiányzott,
boldogság elillant, mélázott.

Elmúlt szerelem nincs többé,
Szívet nem döfé érzéssé,
tanult tudatunk mindebből,
volt-nincs szerelem érzésből.

Igaz Szerelem létezik,
amely sohasem vétkezik,
Csodás Mennyei érzések,
hűség, önzetlen Szeretet.

Igen én mostmár jól tudom,
azért, mert megtapasztalom,
minden nap érzem a csodát,
érzést, Isteni Áldomást.

Volt egy szerelem elmúlt már,
volt egy szerelem nem fáj már,
elmúlt, mert nem volt hű, Igaz,
nem fáj, mert van már más vigasz."

/by Fortuna/

" Nappalaim lettek a bús éjszakák.
A fények úgyis bántják szemem,
De éjjel, mikor csitul a kisváros
Képzeletem egy sóhajjal elengedem.

Repülne most távol, messze vándorolna,
Egy ablak előtt némán, tétován megállna.
Láthatatlanul beosonna a kulcslyukon át,
Hallani egy tűnő pillanatra újra a hangját.

Lehetnék egy pohár, s benne a tea zamata,
Vígan lennék kispárna is, hová fejét lehajtja.
Mindegy lenne végül mi lennék,
Csak újra Vele lehetnék..."

/by Leonetta/

Na egész türhető, a második versszak 2. sora viszont Legyen gúny... egy L lemaradt.

Aham nem jött be, szóval akkor: A következő vers 2 versszak akar lenni egymás melett (fontos hogy egymás melett legyenek ezért így oldom meg.) Remélem nem lesz össze-vissza az egész.

"Éljen egész világ szerte"

Éljen egész világ szerte ____________________ Híres magyar dicsőség!
Jellasicsnak híres tette ____________________ egyen gúny és megvetés!
Az istennek bő áldása _______________________ Szálljon magyarok rátok!
Kamarillát látogassa ________________________ Szégyen, gyalázat, átok!
Örvendezve nagy hírnevének ___________________ A magyarok nemzete
Sárga-fekete színének _________________________ Vesszen emlékezete!
Windischgatznek hősisége _____________________ Ássa sírját magának,
Éljen vitéz harci népe, ______________________ Magyarok táborának!
_____________________________________________________________Jókai Mór

Jókait ezért a verséért kizárták a Magyar Írók Köréből, és azzal vádolták, hogy behódolt a császárnak és a nemzet érdeke ellen fordult. De Jókai csak annyit mondott írótársainak: "Én megtanultam írni, ti tanuljatok meg olvasni!"

(A vers helyes értelmezése a vízszintes olvasásában rejlik.)

miért iszom?
azért, hogy tudjak verset írni
- hogy verset tudjak írni?

néha, amikor minden hosszúra nyúlt
és minden, ami ocsmány, visszavonul
egy mély álomba.
van feltámadás
és minden, ami megmarad igaz.
ahogy a test tönkremegy,
úgy erősödik a szellem.

bocsáss meg Atyám, mert én tudom,
mit cselekszem.
hallani akarom az utolsó költő
utolsó versét

(jim morrison: a szellem)

Ady Endre: És mégis megvártalak.


Te még nem indultál el útnak
S engem űzött az unalom,
Sok-biroknak e dühös láza,
Száz iramú, vad utamon.
Szeretők és cimborák hulltak,
Vesztek mellőlem sorba ki,
De nem tudtak eloltani
Száz életet oltó fuvalmak.
Lendületek és szünetek,
Tivornyák, villámlások, lármák
Vakok voltak és süketek.
Nem volt soha oda-adásom,
Valaki féltően fogott:
Nem indultál, nem jöhettél még
S valójában nem lobogott
Életem még a poklokban sem
És eltemettek százszor is
És száz életből vígan tör ki
Egy teljes élet, mámor is.
Újságos ízével a vágynak
Pirulón és reszketegen
Hajtom megérkezett, megérett,
Drága öledbe a fejem.

És mégis megvártalak.

József Attila: Miért hagytál el?


Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben.

Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót?...

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
De megégetnők-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?

S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

Pilinszky János: Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
- ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,
s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
és e csomó folyton visszakívánja helyét.

Janus Pannonius

Szép Ernő: Add a kezed

Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

Christopher Marlowe: Első látásra

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny előtt,
te választasz már vesztest vagy nyerőt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön át hatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?

Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

"Oly gyorsan elrepült a tizenkét hónap,
Derűsebben jön el mindennap a holnap
Mióta része Vagy mindennapjaimnak,
Vágyódva szárnyaló gondolataimnak.
Szeretlek szívemnek minden reményével,
A felkelő napsugár melegségével.

Egy éve már hogy mosolyog a hajnalom,
Átlépett mi szerelmünk a szép álmokon.
Azóta a madár is szebben énekel,
Mikor fejünk felett suhanva elszelel.
Szeretlek Kedvesem, elhoztad a reményt,
Boldogságot, amit a sorsunk ránk kimért.

Májusi dombtetőn várom a jöttödet,
Mezei virágok lepjék el léptedet.
Szerelmünk záloga dobog a szívünkben,
Csókkal megpecsételt igéző jövőnkben.
Egy éve már hogy Szeretlek szép Kedvesem,
Még a Hold is ragyog felettünk fényesen."

/Valentinus: Egy éve már.../

"Ha vendég kopogtat halkan az ajtón,
S mikor türelmetlenül rezdül a zár,
Miért lehet, hogy szívem
Még mindig vár?

Ha érzem a virágok illatát a parton,
S letépek egy gyengécske szálat,
Miért lehet, hogy testemben
Még érzem a vágyat?

Ha kezembe kerül egy édes fénykép
S párnámat szorosabban ölelem,
Miért lehet, hogy hiányzol s
Még könnyezem?

Ha az esti napsugarakkal huncutul játszok,
S egy tűnő fény szemembe villan,
Miért lehet, hogy a sugarakkal
Az álmom is elillan?

Ha némán az éjszakai árnyakba olvadok,
S hallgatom az utcácska moraját,
Miért lehet, hogy rejtenem
Kell lelkem sóhaját?

Ha az Élet ábécéje lángbetűkkel égeti
Szívembe örökül jelét Nevednek,
Miért lehet, miért? Hogy
Ennyire szeretlek?"

/Leonetta: Miért lehet? /

"Egy idő után megismered
Az apró különbséget
Egy kézfogás
És a bilincs szorítása között.

És megismered,
Hogy a szerelem nem vonzalom
És egy társ nem biztonság.

És megismered,
Hogy a csók nem szerződés
És az ajándék nem ígéret.
És elfogadod kudarcaid
Emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
Asszonyi bájjal, férfias erővel
S nem gyermeki bánattal
És megismered, hogyan építsd a jelen útját,
Mert a holnapé túl bizonytalan,
Hiszen a tervek és jövők útja
Félúton mindig megszakad.

Egy idő után megismered,
Még a nap is megéget, ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet
Díszítsd csak fel saját lelkedet
És ne várd, hogy valaki más
Hozzon virágot Neked.

És tanuld meg, hogy tudsz szívós lenni,
Hogy igenis erős vagy
És igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj, minden búcsúval
Csak tanulj..."

"A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kelni,
Ha nyílik rája alkalom.

A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.

A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hivatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.

A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hivhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.

A szív a legfurcsább csavargó-
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopóddzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad."

/Móra Ferenc/

"Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:

Bár jobban szeretem, mint magamat..."

A mai két aktualitás az érettségizőknek:

Vajda János: Húsz év múlva...

"Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen.."

Juhász Gyula: Anna örök...

"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen"

"Anyám,ha egyszer nagy leszek,
hosszú lajtorját fabrikálok,
rajt csillagért égig megyek-
lenn tündöklő,való világok.

Minden zsebem telitömöm
üstökösökkel,csillagokkal,
iskolás társaim között
szétosztom két gazdag marokkal.

Neked anyám,a holdat hozom le,
nagy teliholdat az ölemben.
Fénye bevilágitja házunk,
ezer villanykörte se szebben!
(Alvaro Yunque:Anyám,ha egyszer nagy leszek -Kormos István forditása)

"Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.

Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.

Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.

Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek."

/József Attila/