Versek

Ady - Tüzes seb vagyok

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Apollinaire
A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emléke mért zavar ma
Mi volt az öröm ráadás a jajra

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Kéz kézben nézz szemembe s közbe tudnám
Hogy karjaink
Hídja alatt a hullám
Fut az örök tekinteteket unván

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Mint ez a víz elfolyó messzeség lett
A szerelem
Milyen lassú az élet
S milyen erőszakosak a remények

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

Jön napra nap új év válik tavalyra
Nincs ami a
Szerelmet visszacsalja
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj el éj az óra verjen
Száll az idő itthagy engem

én ezt szeretem nagyon:

Ady: Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady - Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De kísérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam."

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szívébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:
"Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."

Faludy György:

SZONETT

Nem váglak ketté lélekre meg testre
oly éles késsel, ahogy Te teszed,
ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
de kolostorba zárnád testedet.

Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
lélegzeted fúgáit, s ha hamis
szégyenkezésem nem tartana vissza,
végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem:
mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
és nem vagy többé se lélek, se test:

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
mely engem betölt, Téged elereszt.

Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Mikor megismersz majd
pillangók puha
pillanatai
kísérik kerengő kapcsolatunk

Csendesen csillagfény csobban
mozgó mellkasod
mellett
fekete felhőkben fürdünk

...vad-erős-izzó-fékezhetetlen-dühös...
...édes-mézes-gyengéd-kedves...

Szapo ra szív szendereg
állati álmaid
átalakulnak
Szeretsz

Nagy László:
KI VISZI ÁT A SZERELMET

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a sziklacsípőket
ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Az út

Nemhiszek Én már rég a szememnek
Az élet csak telik, míg e föld forog
Átadhatom Én vagyonom nektek
S az Én gyomrom többé már sosem korog.

Nem tudom Én még mi az az élet
Múlnak a napok, míg fúj a szél
Tudatom éltet amíg csak élek
S nem lessz sohasem hátamon dér.

Mennem kell tovább, míg hívanak a fények
Eltelnek hetek és vár egy új lét
A nap lenyukszik, hogy én is pihenjek
De folytatom utam, mert távol a vég.

Kincsem: tudásom; ha kérsz megkapod
Nem könnyű ugyan, de tiéd lehet
De csak akkor adok, ha tovább adod
Mert gazdaggá minket csak így tehet.

Boldogan adok minden kincsemből
Fizettem árát, ingyen tied
Én merítettem, s kaptam szülőmtől
Te dolgod az, hogy továbbvigyed.

Örömöt gyútassz ezzel szívemben
Életem múlhat, de nem halok meg
Tovább élek én a te szívedben
S ezért örökkön hálás leszek.

"Végtelenbe csalogatott párás éjszakán,
Hullócsillag-társunkkal
Egy kívánságom volt talán:
Csókodban égjek el a jövő hajnalán.

Eső áztatta bőrödön fénye a gyertyának
Csillogva álmokat szórt lelkembe,
S jég-kék szemeidben az égető tűz
Lobbant fel érzékeimet perzselve.

Szép vagy! - szóltam, s a betűk serege
Igazabb, ha csak gondolom csendben,
Hisz érzed a némaságban is
Így van minden rendben.

Egy percre csak, nem többre, megállt
Az idő, s csak néztem, néztem
Szemed kéklő varázs-csillagát,
S ha kérdezné valaki, mi a vágyam:
Kérnék Tőled még egy éjszakát..."

by Leonetta

"Veled vagyok a Nap ragyog,
vakító fény a szív dobog,
ezernyi kincs mi Szívbe fér,
a test a Lélek érte él.

Ellopni, venni nem lehet,
csak adni, kapni meleget,
mely ad erőt a lényünknek,
mi élteti a szívünket.

Csodás a rét a sok virág,
felzengik Élet Himnuszát,
pompázó színük Mennyei,
Szerelmes Szívünk Élteti.

Amott egy erdő, fenyvesek,
előttem forrás csörgedez.
Veled vagyok a "tűz" lobog,
az Ég is szép - a csillagok.

Ezernyi madár éneke,
elzengi szép az Élete.
Vakító fényben a Világ,
Szív a dal Érted kiált!

Veled vagyok a Nap ragyog,
vakító fény a szív dobog,
ezernyi kincs mi Szívbe fér,
a test a Lélek érte él."

by Fortuna7

Jolvan Na!!!!
Cak a figyelmeteket akartam felkelteni.
Különben is! Fent kell tartani a Tündérkertet, nem? A hazánk nem veszhet el!!!!!

(Ez egy válasz white.widow üzenetére (2006. 11. 29. szerda 15:45), amit ide kattintva olvashatsz)

white.widow

2006. 11. 29. szerda 15:45

gfngfnfgngf

BlackKnight:

No one can left me,
Or ever forget,
What I did and what I say!
Baby, you can't kill me,
I will come back to my friends!
Now it's over, I'm drowning in the floor.
Darkness surrounds me,
I think i'ts over.
But the morning has come,
I feel they need me,
I know, I have to raise once again!
On a black horse I ride,
Here I am, my dear friends,
Now I'm Back In Black!

A TÉL HAGYOTT RÁD

rossz szívemnek beteg verése.
véremnek lassú csergedése.
bőrömön fekélyek, sebek
siratják betegségemet.
szürke fejem hullatja lombját,
az eszem járása is lomhább,
s ki voltam minden tettre bátor,
óckodom most minden munkától,
és kedvem tompa mélasága
szürke fátyolt vet a világra.

így lettem lomha, kór, mihaszna,
rest a tettre, kész a panaszra.

csak ha a te fényedet látom,
az hatol át a félhomályon.
csak ha a te hangodat hallom,
akkor hül ki alattam almom.

csak a te hajad sátorában
horgad fel inom bátorságra.
csak a te forró közeledben
dobban a szívem, s ver, ha veretlen.

neked dolgozom, neked élek,
érted zeng mindennap az ének.
enni már csak a te kezedből.
élni csak a te szerelmedből.

magamtól meghalni se tudnék,
csak ha karodban elaludnék.

így lettem lomha, kór, mihaszna,
a tél hagyott rád, szép tavaszra.

JÓZSEF ATTILA: EGYEDÜL

egyedül fogok én állni a világon
egyedül, egyedül, nem lesz soha párom

nem lesz soha párom, aki vígasztaljon,
aki szenvedésben csókot csókra adjon

aki, míg én alszom, örködik könnyezve
és ha ébren vagyok, kacagó a kedve

aki szeret engem, aki meghal értem
s még akkor is szeret örök visszatérten

s nem fog borulni le rám senki se sírva
ha majd távozom az örök, néma sírba

Koldus ember a téren, egyedűl áll a fagyos szélben. Remegve könyörög: Éhes vagyok...adjon valaki egy falatot. De hangja halk, és gyorsan száll a szélben. Csalódottan megy tovább, bízva még a szépben. Bízva emberben, ki meghallgatja szavát, ki meghallgatja egyszer összes bánatát. Mert bánata hatalmas, de nem gerjed haragra, mégsem talál soha megértő szavakra. Nem ítél, és nem ítélkezik, egyszerűen
mint más ember, csupán csak létezik. Nem érdekli a pénz szaga, de tudja, mégis van szava, Van szava és el is mondja, akkor is, ha nincs ki meghallgatja.

slapo-nak és para-nak egy József Attila vers:

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

"Nem mondhatok semmit, ami igazán fontos.
Nem mondhatok el semmit, amit szeretnék.
Nem mondhatom el ki vagyok,
És azt sem hogy Te ki vagy nekem.

Mert üresek mind és némák a szavak
Csak a szemek beszélhetnek és a hallgatás;
Rabnak születik minden gondolat,
Minden érzés, minden vallomás.

Hiába próbálok, nem mondhatok semmit.
Semmit, ami mély, ami közel van a tűzhöz.
Érezned kell, mert hallani nem hallhatod soha,
Érezned kell a kimondhatatlant! "

/Buzsik Tamás/

"Veled vagyok a Nap ragyog,
vakító fény a szív dobog,
ezernyi kincs mi Szívbe fér,
a test a Lélek érte él.

Ellopni, venni nem lehet,
csak adni, kapni meleget,
mely ad erőt a lényünknek,
mi élteti a szívünket.

Csodás a rét a sok virág,
felzengik Élet Himnuszát,
pompázó színük Mennyei,
Szerelmes Szívünk Élteti.

Amott egy erdő, fenyvesek,
előttem forrás csörgedez.
Veled vagyok a "tűz" lobog,
az Ég is szép - a csillagok.

Ezernyi madár éneke,
elzengi szép az Élete.
Vakító fényben a Világ,
Szív a dal Érted kiált!

Veled vagyok a Nap ragyog,
vakító fény a szív dobog,
ezernyi kincs mi Szívbe fér,
a test a Lélek érte él."

/Fortuna7/