Hát megosztom sziasztok:
Szívvel szeretni!

Egy őszi hideg szeles késődélután
Ballagot a férfi hazafelé a nyirkos utcán
Magányos volt és hideg a szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette
Kigyultak már az utcai fények,
Serősebben fújtak a fagyos szelek,
Fejét lehajtva,kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta
Koppot vaskapujához érve
Zsebében kulcsát keresgélte
Megtalálta,elövettem ám leejtette,
Morgoldova lehajolt hogy a kulcsát felvegye
S akkor, a kerítés tövében elöbújó kisvirágot észre vette
-Mindenhol csak a gazok nőnek,mormolta félhangosan
A szomszéd kislány rászólt, szeretettel nem haragosan
-Bácsi kérem ,azt a virágot nekem én ültettem
A férfi a vállát ránditva mondta- én ilyet nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen hideg házába
Koppott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tűzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata
-Minek nekem virág? mormogta
Éjszaka lett nem jött álom a szemére
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe
-Virágot nekem? nekem ? nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette
Kiment , s a kisvirágot vatosan a földből kivette
A házba bevitte és gondosan elültette
Másnap mielött dolgozni ment, köszönt a virágnak
Odakinn , mosolytalanul bólintott a kislánynak.
Kislány szelíden szólt, s rámosolygott
-Láttom bácsi bevitted a virágott
Be- válaszolta, majd elballagott
Este siettet haza ,mert tudta, már nincs egyedül
Várja a kisvirág, mely ablakában ül
A virág naprólé napra cseperedett, majd narancssárga virágott hozott
A férfi boldog lett, hisz színével a szürkeségbe napott lopott.
Egy nap a boltba betérva, nem csak a szokásos vacsoráját vette
Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva.
Órájára pillantott párszor és várt és várt , de hiába
Este nem is haza sietett hanem egyenest a szomszédjához csengetett.
Idős néni jött elébe- Jó estét a kislányt keresem a szomszédból vagyok.
- A kislány beteg lett , kórházba van .- mondta a nénike- nagymamája vagyok!
A férfi elsápadt beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
Hová- hová- szólt egy nővér- egy kislányt keresek ma beteg lett.
- Ma délután meghalt, megállt a piciszíve, sajnos az úr késve érkezett
Hazfelé, koszorút kötettet hatalmasat, színes ,takra virágokból.
Eljött a nap! Logó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából.
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokités a szirmot beledobta.
- Köszönöm- összekulcsolt kézzel,lehajtott fejjel de hangosan érthetően mondta.
Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra- ksözönöm
-Csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondosággal ápolt kisvirágját magához vtte.
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- KÖSZÖNÖM! Ezt a virágot tőled kaptam
Látod ? most ezt visszaadtam.
már tudom, megtanultam
HOGY NÉHA MEG KELL ÁLLNI ,
MÁSOKKAL IS TÖRÖDNI!!!!

József Attila/judit Fosztja az ösz a fákat,hüvösödik már,be kell gyujtani!!Lecipeled a kályhát,egyedül hozod,mint hajdani!! Hidegek idejében,még mikor,kedves nem öleltelek,mikor nem civakodtam s nem éreztem,hogy nem vagyok veled!! Némább és hosszabb éjjel,nagyobb a világ s félelmetesebb!!Ha varrsz,se varrhatod meg közös takaronk,ha már szét esett. Hideg csillagok égnek tar fák ága közt!!Merengsz még?Aludj,egyedül alszom én is.Huzodszkodj össze,s rám ne haragudj!!

Heine

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szivemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

Szerelmemnek
Két szép szemed úgy ragyog, mint napkorong az égen,
gyönyörű arcod tündököl a fényben.
Érzéki ajkaid csókolnám Én nappal, s éjjel,
oh csodaszép virágszál! mondd szeretsz-e még engem?
Szerelmem önzetlen, szívem már a tiéd,
kérlek téged, légy örökre az enyém!
Lenyűgözött varázslatos szépséged,
s rabul ejtett minden gyengédséged.
Becéző szavaid, gyengéd érintésed,
túlszárnyal minden földi képességet!
Földre szállt angyal vagy Te nékem,
Én vagyok a legboldogabb ember, a Földkerekségen.
szavakkal ezt nem tudom megköszönni néked,
csak úgy, ha szívemet adom, s örökké szeretlek téged!
Jakab Tamás

Juhász Gyula:

MAGAMHOZ

Fiam, ne félj, ha néha szűkös utcák
Előled elveszik a kék eget
S üres, kopott szobák nagy mélabúját,
Mint zubbonyát a munkás, fölveszed.

Fiam, ne félj, ha bús esők kimosnak
Szívedből mindent, ami fény, derű,
Ha verkli szól, borús napján a gondnak
S lelkedben eltört minden hegedű.

Fiam, ne félj! Mély óráid malasztja
Legyen veled! Emléke annyi napnak,
Mikor belőled csók és vers fakadtak.

Fiam, ne félj. A nagy égboltozatra
Fölírva minden, mi szép idelenn
És benned, mint rab él a Végtelen!

~~~JUHÁSZ GYULA: A vonat ablakára~~~


Nyers zöldje tavalyi tavasznak,
Mit vonat szürke füstje árnyaz,
Kései fénye téli napnak,
- Ó nem, nem a régi sugár az, -
Mért borítod be lelkemet?


Kattog a vonat lassan, lassan,
Letűnnek kedves, régi tájak,
Nincs zug, hol lelkem zokoghasson,
Ezek a tájak ó be fájnak;
Eljön-e még - emléketek?

"Akarom: fontos ne legyek magamnak,
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót."
(Reményik Sándor)




ELSŐ SZERELEM (Petőfi Sándor)

Szép a rózsa hajnal-ébredése,
A leányka arculatja szebb volt.
Messze bércek kékellő homályán
Bájjal ég az arany esti csillag;
A leányka nefelejcs-szemében
Tündérfénnyel szebb csillagzat égett.
Csattogánynak zengeménye nyájas
Csendes éjjel, viruló berekben;
Nyájasabban kelt a lányka hangja
Ajaki paradicsom-kertéből.
És ha tiszta a liget virágit
Gyémánt-cseppel éltető patakcsa:
Tiszta volt a lyányka keble szinte,
Tiszta szíve, tiszták érzeményi.
A leánykát hévvel én szerettem,
Őt szerettem első szerelemmel,
Érte gyúltam őrült gerjelemben,
S haj, a végzet elszakaszta durván,
Elszakaszta mindörökre tőle!
Hagyjatok, ha néha álmim őtet
Elragadtan a dicsőet festik,
Oh barátim, hagyjatok zokogni:
Veszteségem szörnyü, mondhatatlan!

Sopron, 1839. őszén

lécci írd be a költő nevét is

(Petőfi S. :tom) (Ez egy válasz rbtr üzenetére (2008. 05. 18. vasárnap 14:35), amit ide kattintva olvashatsz)

°°°°°°°°°ÁLOM°°°°°°°°°°

Kór valék, fájdalmaimnak
Szenvedém nagy kínjait;
Jött az éj szelíden végre,
S könyörűlve békeségre
Álmaim karába vitt.

És láttam ott
A szőke lányt,
Nem hidegen
Már szűm iránt;

Hozzám voná
A szerelem,
S eget lele
E kebelen,

S én piruló
Lángajakán,
Mézcsókjait
Lecsókolám.

És újra csók,
S megannyi csók,
S oly édesek!
S oly lángolók!!

Ily álmakat adjatok, isteneim,
És marhat a fájdalom, a fene kín;
Én tűrni fogok, - valahára talán
Majd égi való jön az álmak után.

?, 1840.

Jó lenne messzire menni,
egymás kezét fogva -
Sokáig - nem kérdezni semmit,
egymás kezét fogva -
S mikor megszólalsz először,
csak a szememet nézd, semmi mást -
én nem kérdem soha tőled:
honnan jöttél,
csak azt, mit kívánsz.

Elmúlnak a szürke napok,
egymás kezét fogva.
Érezzük majd valami történt,
egymás kezét fogva -
Mikor hozzám érsz először
csak a szememet nézd, semmi mást -
és nem lesz fontos semmi,
csak az, csak az...
- mit kívánsz.
/Koltay Gergely/

Ülök a mólón

Ülök a Dunaparti mólón,
Zokogok szívhezszólón,
Kedvesemet elsiratom
Életemet félbehagyom

Vele lett voln’ folytatás,
Csodálatos kiáradás.
Hajóm csendben süllyed el,
A Földről halkan tűnök el.

__________________________________________________

PETŐFITŐL 2 kedvenc versem:

A BÁNAT? EGY NAGY OCEÁN
A bánat? egy nagy oceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.

__________________________________________________

SORS, NYISS NEKEM TÉRT...
Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely ugy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden sziv-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!... s én elkészitem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem.

__________________________________________________

Ha negyvenéves...
Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltünődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megúnod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.
Kosztolányi Dezső

Vicces vers de sebaj.

Farokbetegség

Jaj neked ország
kevés a gyermek
lassan kipusztulunk
s az öregek
egyre többen lessznek

de ne aggódj ezért
se félj a semmiért
mert kis idö multán
már népszerü lehet...
mondja egy próféta
magad is megtekinteheted
a sok tolókocsit az utcán

ha a "kell" és a "muszáj"
sokat mondja a száj
betegségben szenved,
maga az éned.
beteg lettél;
a saját farkadat
vadászod ez kár

de lassan belátod
- ezt tették sokan -
hogy hiába csinálod;
hogy ujra meg ujra,
s arra törekedjél,
hogy jobban megfeleljél
csak statust keressél.
a teljesítmények világában,
ezt úgysem éred el
mert mindég többet
itt a cél!

szaladgálhatsz
köröskörül
mégsem éred el
a farkadat
ha talán számodra
ez is kiderül

acsai
Válasz idézettel

Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam

Szeretlek kedvesem

"Szeretlek kedvesem,
és hiába űzöm el,
a tétova képzelet
Tehozzád elvezet
Sok kínzó éjjelen
Közötted, s közöttem
vergődik a lelkem,
és úgy kíván,
mint soha, senkit sem
Hogyha itt lehetnél,
és, ha itt lennél énvelem,
Veled megnyugodnék
e lázas éjeken
Lelkem csendesen
Veled megpihenne,
bőrünk összeérne,
a vágytól összeégve.
Szorongó szívünket,
mohó testünket,
-melyik Tiéd, s enyém
többé nem éreznénk,
e tűzben egyek lennénk.
És ha néha föleszmélnénk
e zsibbadt kábulatból,
semmit sem beszélnénk
Csak nézném a szemedet,
az nem csap be engemet,
és csókolnám ajkadat:
Örökre itt maradj!
Örökre itt maradj,
mert Veled lenne még reményem,
Veled lenne még életem,
lenne még perszelő tüzem
Szeretlek én szüzem..."

Így volna szép


Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit -
Mikor a kezem
A rózsafáról
Egy szirmot halkan
Leszakít,
Mikor átrezeg
Egy síró dallam
Finom húrjain
A zongorának;
Mikor szívemben
Harcokat vívnak
Hatalmas fénnyel
Hatalmas árnyak:
Mikor a szó
Mire se jó,
Mikor szemem egy
Ártatlan fényű
Szempárba mélyed;
Mikor álmodom
S messzire elhagy
A fájó élet;
Mikor ujjongva
Nevet a kék ég,
S a szellő mégis
Ezer zizegő
Halott levélkét
Takarít -
Gyakorta érzek
Olyan különös
Kimondhatatlan
Valamit.

S akkor előttem
Áll a nagy titok,
Amelynek soha
Nyomára jönni
Nem birok:

Miért nem szabad
Azt a sejtelmes
Suttogó halált,
Letépett szirmot
Szavakba szednem?
Miért nem lehet
Azt az örökös
Borongó, ködös
Szomorú álmot
Papírra vetnem?
Miért nem tudom
Azt a pillantást
Azt a sóhajtó,
Méla akkordot,
Mit a futó perc
Szárnyára kapván
Régen elhordott, -
Megrögzíteni,
S aztán őrizni
Örökre, csendben?
Az a sok síró
Ábrándos érzés
Miért nem ülhet
Miért nem gyülhet
Lelkem mélyére
S nem tömörülhet
Dalokká bennem?

Vagy ha már róluk
Dalt nem is zengek,
Miért nem tudom
Tudtokra adni
Csupán azoknak,
Kiket szeretek,
S akik szeretnek?
Nem mondom: szóval,
Csak egy mélységes
Szempillantással,
Egy fénylő könnyel,
Egy sóhajtással, -
S csupán ők tudnák,
Hogy mit jelent
Ez a rejtélyes
Titkos beszéd...

Így volna édes,
Így volna szent,
Így volna szép!

SZABÓ LŐRINC
Az Anyák

Csak egy voltak kivétel, az Anyák.
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyujtsd felém öreg kezedet!

Májusra várva
Mi az ami Erdélybe hív
Nem az ősi magyar szív
Nem is a táj gyönyöre
Mely a Székely nép öröme

Nem is a nagy hegyek csúcsa
Az erdők csendes búja
Nem a Gyilkostó környéke
Rétek sudár őzikéje

Nem a kispatak csobogása
Pihenőhelyek nyugodtsága
Nem is a híres vendégszeretet
A rohangáló gyermeksereg

Akkor mi visz engem oda?
Mi lehet az a csoda
Melyért oly távolra megyek
Ahol magasodnak a hegyek

Te vagy az a csoda
Érted megyek oda
A szívedért fogok menni
Az enyémet letétbe tenni

A percért nagyon hálás leszek
Ha végre foghatom a kezed
Mert ahogy telnek a napok
Érzem, nélküled semmi vagyok

JÓZSEF ATTILA
Május

A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyilt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak a bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
- mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet!

1935 vége